Dancsó Péter nevetségessé tette az amerikai nagykövettel pózoló influenszereket, ki is szórták a toplistáról

Vágólapra másolva!
Régi motorosoknak számító, nagy eléréssel rendelkező és masszív követőtáborral bíró influenszerek is lemaradtak a legnépszerűbb magyar véleményvezérek friss listájáról. Dancsó Péter esete azért érdemel figyelmet, mert nemrég éles kritikával illette azokat az influenszereket, akik örömmel mentek vacsorázni David Pressman amerikai nagykövethez.
Vágólapra másolva!

Miként az Origo a Világgazdaság cikke alapján arról beszámolt, megjelent a 2024-es lista a legértékesebb magyarországi influenszerekről. A lista élén a TheVR végzett, amely a korábbi listán is az első helyen állt. A TheVR név egy debreceni csapatot takar, amely idén működésének 11. évébe lépett, és a piaci szereplők egyhangúan őket tartják a legértékesebb influenszereknek. 

A magyar TikTok sztárja, Whisper Ton került a lista második helyére, elsősorban sajátos stílusú videóiról ismert. Esetében is találni gyorsétteremláncot a partnerei között, mégpedig a Burger Kinget.

A tavalyi listán ötödik volt, idén viszont a harmadik helyre került Nessaj. Dolgozott vele a Samsung és a Heineken is. 

Az idei listának azonban két nagy vesztese van, már amennyiben veszteségnek lehet nevezni, hogy egyiküknél felmerül, hogy markáns és őszinte véleménye miatt nem találtak "megfelelőnek" a beválogatáshoz. A Mandiner hívja fel arra a figyelmet, hogy az idei elemzésben érdekes fordulatot jelent, hogy a Pamkutyához hasonlóan régi motorosnak számító Dancsó Péter sem fért fel a legjobbak közzé. 

Dancsó Péter az egyik legnépszerűbb magyar influenszer, mégsem fért fel a 2024-es lista élbolyába
Dancsó Péter az egyik legnépszerűbb magyar influenszer, mégsem fért fel a 2024-es lista élbolyába
Fotó: Kalmár Csaba Tibor / Dancsó Péter /Instagram

A youtuber legutóbb azzal került a rivaldafénybe, hogy beolvasott az amerikai nagykövetségen megjelent megmondóembereknek.

A videós tartalmairól ismert Dancsó nemrég úgy fogalmazott, hogy "belpesti szekta" jelent meg és indult növekedésnek a digitális tartalomgyártók körében.

Ezt a karakán véleményt annak kapcsán fogalmazta meg, hogy magukat véleményvezérnek nevező, de valójában baloldali propagandisták részt vettek az amerikai nagykövet vacsoráján, melyre a meghívást David Pressmantól kapták. 

Azt, hogy az egyszerű vacsorameghívásnál többről van szó, jól mutatja a Híradó oldalán megjelent cikk a történtekről. A cikkben a Magyar Nemzet alapján azt írják, hogy az amerikai nagykövet tavaly a Pride alkalmából magyarországi tartalomgyártókat hívott meg magához, azóta pedig több ehhez hasonló találkozót is tartott. Dancsó Péter ennek kapcsán fogalmazott úgy, hogy egy „belpesti szekta” alakult ki az internetes tartalomgyártók köreiben, majd nekik szegezte a kérdést: mi hasznuk van abból, hogy egy fotólehetőséggel támogatják egy idegen ország érdekeit.

Dancsó Péter arról is beszélt, hogy

megpróbálták rávenni arra, hogy az Egyesült Államok érdekeivel (pontosabban, a a Biden-kormányzat érdekeivel) megegyező videós tartalmakat készítsen, vélhetően azért, hogy befolyásolja a követőit.

David Pressman rendszeresen találkozik magyar influenszerekkel. Dancsó Péter azonban nem fogadta el a meghívást, ezek után állítása szerint megpróbálták lejáratni.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!