Megváltozik a Pepsi

Vágólapra másolva!
Újratervezte arculatát a Pepsi: a vállalat 14 év után megújította logóját, vagyis a márkanevet bemutató ikonikus piros-fehér-kék hullámokat.
Vágólapra másolva!

A Pepsi a világ egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalata, bár elsősorban üdítőitalairól ismert. A cég 125 éves fennállását új, de részben ismerős elemeket megjelenítő logóval és vizuális identitással ünnepelte.

Az új arculati elem elsőként tavaly Észak-Amerikában jelent meg, 2024-ben pedig világszerte is bemutattak. A földgömböt szimbolizáló hullámokba visszakerülő Pepsi márkanév az elmúlt évszázad során felépített márkaértékre utal.

Az új dizájn tervezésekor egyszerre szerették volna megőrizni az emberek fejében élő képet a márkáról, és megjeleníteni a kompromisszumok nélküli pillanatok élményét 

– derül ki a márka közleményéből, amely nálunk a Szentkirályi Magyarországhoz tartozik.

pepsi, új logó
Megújult a népszerű üdítőitalokat gyártó cég logója
Fotó: Pepsi / Szentkirályi Magyarország

A középen elhelyezett márkanév azért került ismét előtérbe, mert a legtöbb Pepsi-fogyasztó – amikor emlékezetből kellett megrajzolniuk a logót – a márkanevet egy földgömb közepére írta. A vállalat pedig ezt a fajta márkaörökséget ültette át az újratervezés során.

A márka hazánkban a Szentkirályi Magyarországhoz tartozik, forgalmazásáért így az egyik jelentős magyar élelmiszeripari vállalatcsoport felel. A céget 2019-ben hozta létre a Mattoni 1873 Csoportot (korábban KMV) tulajdonló olasz Pasquale család, illetve a Szentkirályi Ásványvíz alapítója, Balogh Levente, miután a Mattoni 1873 Csoport 2018-ban felvásárolta a Pepsi termékek magyarországi gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Zrt. üzleti tevékenységét. A felvásárlást követően a tulajdonosok a Szentkirályi Magyarország vállalati márka alatt integrálták a korábbi Szentkirályi és Pepsi magyar piacon való jelenlétét.

Az újragondolt vizuális identitás három fő üzenetet ad át a vállalat közleménye szerint:

  • Rugalmasság – ahogyan a Pepsi mozog a fizikai és digitális terek között.
  • Agilitás – ahogyan a márka együttműködik a partnereivel és a fogyasztóival.
  • Sokoldalúság – ahogyan a márka bevonja a rajongóit azokon a helyeken, ahol vásárolnak, étkeznek, dolgoznak és szórakoznak.

A vállalati közlemény szerint a márka továbbra is támogatja azokat a kezdeményezéseket, amelyek előmozdítják a fenntarthatóságot, a pozitív döntéseket – mint például a cukormentes élvezeteket –, és a sokszínűséget.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!