Egy őrült aranyásó évtizedekig ásott titkos alagutat a sivatagban

A múlt század elején egy amerikai férfi rejtélyes alagút ásásába fogott egy sivatagban, mert azt remélte, hogy ott aranyat találhat. Munkájának gyümölcsét sohasem élvezhette, mert még előtte meghalt, az utókor mégis tisztelettel emlékszik vissza a nevére, és a semmibe vezető alagútnak a mai napig a csodájára járnak.

Az amerikai William Henry "Burro" Schmidt a Mojave-sivatagban több mint száz évvel ezelőtt egy rendkívül bizarr terv megvalósításába fogott bele. 1902-ben épített egy kis kunyhót egy hatalmas szikla mellé, ahol bányászati jogokkal rendelkezett, majd úgy döntött, hogy teljesen egyedül, mindenféle modern eszközt nélkülözve, kézi szerszámokkal elkezd vájni egy alagutat. 

Célja az volt, hogy arany és más ércek után kutasson, majd az alagúton keresztül elkerülhessen egy kanyont, könnyebben szállítva így az értékes portékát.

Csaknem 38 évig kitartott az elképzelése mellett, csákánnyal és dinamittal felszerelkezve vájta a sziklát, ősztől egészen tavaszig. A nyári hónapokban tanyasi munkásként dolgozott, majd az ősz beköszöntével visszament a „Rézhegyre” alagutat ásni.

Az alagút mélysége és hosszúsága folyamatosan nőtt, Schmidt pedig eközben teljesen elszigetelődött a társadalomtól, sokan emiatt bolondnak nézték és értelmetlennek vélték a munkáját. Végül a harmincas évek végére közel 800 méterig jutott, ám sosem tudta arra használni a járatot, amire szerette volna. Élete utolsó éveiben már nem bírta tovább csinálni, végül 1954-ben meghalt - írta meg a Promotions.hu.

A férfi sohasem profitált a munkájából, az alagút viszont mostanra valódi turistalátványosság lett, és sokan ma már úgy tekintenek Schmidtre, mint aki az emberi kitartást példázza. 

Illusztráció
Fotó:  Mario Krpan / Shutterstock 

Titkos alagutakért nem kell ilyen messzire menni, hiszen például az Origo is bemutatta annak a Dunakanyarban a folyó alatt vezető alagútnak a történetét, amelyet – alkalmanként – még a nagyközönség is látogathat. 

Előtörténetéhez azt kell tudni, hogy a hetvenes évek végén a Magyar Népköztársaság és az akkori Csehszlovákia vízlépcsőrendszer és villamoserőművek építéséről állapodott meg. A környezetvédők által csak Dunaszauruszként emlegetett erőmű megvalósítása azonban mérhetetlen gazdasági, valamint környezeti károkat okozott volna, és óriási társadalmi ellenállást váltott ki. 

A duzzasztóból ugyan nem lett semmi, de Visegrád és Nagymaros között így is megépült egy, az eredetileg is a projekt részét képező alagút 1995-re, amely a mai napig rendkívül fontos szerepet tölt be. A közműalagút pontosan ott fut, ahová a nagymarosi duzzasztómű nyomvonalát tervezték.

Az 1696. folyamkilométernél nyíló lejáratot kék fedőlapok jelzik. 

 A betongyűrűkből álló alagút átmérője 3 méter, és a felszín alatt 17 méterrel fut. 

A meder aljzatát alkotó vulkanikus kőzetbe robbantották a nyomvonalát, felette körülbelül 4 méternyi üledék, valamint a vízállástól függő vízoszlop helyezkedik el.

Ezen az 550 méter hosszú közműalagúton vízvezetékek és kábelek haladnak keresztül.