Tökéletes családi házra vágyik? Itt van egy, az erdő mellett!

Vágólapra másolva!
Nézné a reggeli kávéja kortyolgatása közben a Gödöllői-dombságot? Vagy este a naplementét? Ebben az isaszegi ingatlanban megteheti! Rengeteg boldogság és béke rejlik az erdőszéli otthonban, amit ön is átélhet, ha úgy dönt, elég volt a nagyvárosi létből. Csupán 35 perc vonattal a belváros, így a főváros nyújtotta lehetőségekről sem kell lemondania, ha ide költözik. Nézze meg és döntsön hamar, mert ezt a házat hamar elviszik!
Vágólapra másolva!

“Tulajdonostól eladó (ingatlanosok ne hívjanak!) egy 2006-ban teljesen felújított családi ház, a Gödöllői-dombságra nyíló panorámás kilátással. Az ingatlan 406 négyzetméteren fekszik Isaszegen.

A felső telekrész erdővel határolt területéig egy 3 éve épült kőlépcsőn haladunk felfelé, ahol elénk tárul 180 fokban a Gödöllői-dombság és a város látképe.

Szemünk elé tárul nem csak a város éjszakai fénye, hanem a naplemente is, mivel a ház észak-nyugati fekvésű.

A felújított ingatlan az átépítés során nem csak hosszában bővült, hanem a tetőtér is beépítésre került. A bejárati ajtón keresztül lépünk a folyosóra, amellyel szemben egy tároló található, beépített fapolcokkal. Az emeleten három szoba, egy különálló wc, egy fürdőszoba és egy kis tároló, melyet egy kis folyosó köt össze. Az emelet 15 négyzetméteres hátsó teraszrésze a ház végét körül ölelő erdőre néz.

Az alsó szint régi parasztház jellegére, egy 70 centiméteres vályogfal nyáron hideget adó hűvössége és a szobák mennyezetének medvebarna fagerendái emlékeztetnek.

Az alsó szinten a nappali és a lenti szoba egy légtérben van az előtérrel, ahonnan egy falépcső visz fel az emeletre. A lépcső alatt egy beépített tároló, mellette egy vaskandalló áll, mely a ház mindkét szintjét részlegesen bemelegíti.

Az alsó szinten konyha és étkező, spájz valamint wc és egy mosókonyha található. Az étkezőből kétszárnyú tolósajtón jutunk a kertkapcsolatos, szőlőlugassal benőtt teraszra. A ház terasza kőlappal, hátsó fala kőburkolattal kirakott.

Ingatlanbazár
Fotó: Ingatlanbazár

A ház alsó szintjének vakolata fehér, az emeleti szobáké pasztellszínű. A ház burkolata kőlap és laminált parketta. A tető piros zsindelyes. A ház cirkófűtésű, szigetelt és közművesített. A háznak 2024-ben készült el a „C” energetikai besorolása, mely 5 évig érvényes.

A ház előtt egy saját kis parkoló van kialakítva, aminek egy 6 éves szilvafa ad árnyékot. A kerítés előtt jobbra virágok és a kerítés kőoszlopán megkapaszkodó borostyán. A kerítés bal oldalán fák takarják el a belátást a kertbe. A járda és az úttest közötti részen termést adó szilvafák nőnek.

A gyors bejutást a fővárosba a 35 kilométeres távolság teszi lehetővé: vonattal 35 perc a Keleti pályaudvarig, a busz félórás járatokkal indul Pécelen keresztül az Örs vezér teréig, illetve autóval több irányban is nagyon jól megközelíthető Budapest (a körgyűrűn, Kistarcsai hév felé, Gödöllő irányába). A buszmegálló10 percre van a háztól. A bevásárlás 10 percre a Penny áruházig. Kocsival 10 percre a vasútállomás, tőle 2 percre a Tesco.

A környék nyugodt és a szomszédok segítőkészek. Az erdő közelsége és a városszél: pihenésre, kikapcsolódásra és egy életstílusra ad lehetőséget. Az ingatlan az év minden napján egy maradandó élményt ad, mintha az ember egész évben nyaralna.

Ingatlanbazár
Fotó: Ingatlanbazár

A házon 4 millió forint hiteltartozás áll fenn, aminek kifizetését követően a tiszta tulajdoni lappal (ennek gyorsított eljárási díját én fizetem) aláírható az ingatlan adás-vételi szerződése. Vásárlás esetén az eladási ár 10 százaléka foglalóként kerül megfizetésre, melyből a hiteltartozás kifizethető. A fennmaradó rész pedig a kiköltözéskor egyenlítendő ki. A kiköltözés megbeszélés tárgyát képezi.

A ház alapterülete lemérve: 137,15 nm + 28,5 nm teraszok

Földszinti alapterületek: 84,9 nm+ 13,5 nm terasz

Belmagasság: 2,7 m

  • nappali: 19,21 nm
  • szoba: 13,8 nm
  • konyha: 11,83 nm
  • étkező: 7,7 nm
  • közlekedő: 11,16 nm
  • fürdő: 4,96 nm
  • kamra: 2,55 nm
  • üvegezett tornác: 5,5 nm
  • tároló: 5,64 nm
  • közlekedő2: 5,6 nm
  • WC+ közl.: 3,05 nm
  • terasz: 13,5 nm
Ingatlanbazár
Fotó: Ingatlanbazár

Emelet: br. 82,67 nm (52,25 nm) + 15 nm fedett terasz

  • szoba: br. 27,18 nm, (17,24 nm)
  • szoba: br. 17 nm (11,3 nm)
  • szoba: br. 13,75 nm (9,19 nm)
  • fürdő: br. 11 nm (6,6 nm)
  • közlekedő+ lépcsőház: 10,38 nm (7,42 nm)
  • WC: br. 1,5 nm
  • gardrób: br. 1,86 nm

(zárójelben az 1,9 m feletti nettó területek)

Az ingatlan eladási ára: 87,99 millió forint.

Komoly érdeklődés esetén az ár alkuképes.”

Még több remek lehetőség az ingatlanbazar.hu oldalán! A hirdetést eredeti formájában közöljük.

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!