Bajban lehet a világ legnagyobb élelmiszeripari cége: lemondott a vezérigazgató

Vágólapra másolva!
Az elmúlt időszakban csökkenésnek indult a világ legnagyobb élelmiszeripari vállalatának számító Nestlé forgalma, ezért a vállalat a vezetőváltás mellett döntött. A céget a jövőben Laurent Freixe vezeti, akitől azt várják, hogy stratégiai érzékével visszacsábítsa a vásárlókat.
Vágólapra másolva!

A Nestlé vezérigazgatója, Mark Schneider lemondott a cég vezetéséről, ezzel nyolc év után távozik a posztjáról. A helyét a vállalat latin-amerikai ügyvezető alelnöke, a 62 esztendős Laurent Freixe veszi át szeptember 1-jétől.

A világ legnagyobb élelmiszeripari vállalatának vezetősége azért döntött a megújulás mellett, mivel a fogyasztók egyre kevésbé teszik a bevásárlókosarakba a termékeiket 

– írja a Bloomberg nyomán a Világgazdaság.

Schneidert eddig kifejezetten szerették a vállalat befektetői, ám korábbi jó döntései ellenére, a közelmúltban már látszólag nem tudta kézben tartani a cég ügyeit. Tavaly 2,1 milliárd dolláros veszteséget szenvedett el a Nestlé, amikor befektettek egy mogyoróallergia elleni készítménybe. Ezt követően informatikai problémák miatt hiány keletkezett a vitaminok és ásványi anyagok egységénél. A Nescafé gyártója az eladások stagnáló növekedésével küzd, mivel a fogyasztók a magas inflációs időszakot után elfordulnak a márkás termékektől.

Freixe már majdnem 40 éve dolgozik a Nestlénél, ebből 16 évet töltött a vállalat igazgatótanácsában. Az igazgatótanács elnöke arról beszélt, hogy Freixe stratégiai érzéke, tapasztalata és szakértelme kell most ahhoz, hogy a Nestlé visszaszerezze a vásárlókat.

Nestlé, Mark Schneider, Laurent Freixe
Mark Schneider helyett Laurent Freixe irányítja a jövőben a Nestlét
Fotó: AFP

A Nestlé a magyar piacot érintő egyik legfontosabb döntése volt az elmúlt időszakban, amikor idén tavasszal bejelentették, hogy három kedvelt márkáját eladta a Cerbonának  (A.R.M. Alba Régia Mercator Kft.). 

Ezzel új fejezet kezdődött a nagy tradícióval rendelkező ikonikus márkák - a Boci, a Melba és a Párizsi kocka - életében.

Az ellátás folytonosságának biztosítására egy átmeneti időszakban még a Nestlé gyártotta tovább az érintett termékeket, ezzel is garantálva, hogy a fogyasztók megszakítás nélkül hozzáférhessenek kedvelt csokoládéjukhoz. A tranzakció 2024. május végén zárult le.

A Bocit és a többi érintett márkát a Nestlé a privatizáció során, 1991-ben, a Szerencsi Édesipari Vállalattal együtt vásárolta meg.

Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft ügyvezető igazgatója a tranzakció kapcsán jelezte, hogy még jobban összpontosítanak majd olyan, a növekedést támogató márkáikra, mint a KitKat és a Balaton.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!