A hétvégén avatják fel az ország egyik legszebb stadionját - videó

Vágólapra másolva!
A Fehérvár FC elleni bajnoki mérkőzéssel augusztus 25-én, vasárnap avatja fel a Nyíregyházi Spartacus FC az új futballstadionját. A több mint 8000 férőhelyes aréna és sportközpont az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában az Épkar Zrt. és a Nyír-Wetland Generál Zrt. kivitelezésében épült meg. Látványos videó készült az új sportlétesítményről, amelynek segítségével annak külső és belső tereibe egyaránt betekintést nyújtunk.
Vágólapra másolva!

A végső simítások is elkészültek a Nyíregyházi Városi Stadionban, így a létesítményt ettől a bajnoki idénytől birtokba vehetik a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságba, az OTP Bank Liga NB I.-be frissen feljutott Nyíregyháza Spartacus FC játékosai. A létesítmény a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében valósult meg Magyarország kormánya segítségével, több mint 19 milliárd forintos költségvetésből. 

Ahogy az Origo is megírta korábban, 

a régi, már az 1958-as megnyitásakor is elavultnak számító stadion elbontását követően több mint 8000 férőhelyes, mintegy 12.200 négyzetméteres létesítményt alakítottak ki, 10 ezer négyzetméteres központi pályával.

A multifunkciós komplexumban a labdarúgó mérkőzések mellett koncerteket és más rendezvényeket is szerveznek majd. Elkészültével a város közösségi élete is egy jelentős új központot kap.

A futballstadiont a modern, UEFA-2 kategória követelményeinek megfelelően alakították ki.

A stadion új játéktere pályafűtést és automata öntözőrendszert kapott, aminél külön figyelmet fordítanak a fenntartható vízgazdálkodásra, hiszen a csapadékvíz gyűjtésével és felhasználásával öntöznek majd.

Multifunkciós sportlétesítményben a stadion mellett kivilágított futókör, illetve egy kétszintes, 900 négyzetméteres sportközpont is helyet kapott konditeremmel, kiszolgáló helyiségekkel és öltözőkkel.

Nyíregyházi stadion
A hétvégén avatják fel a Nyíregyházi Városi Stadiont 
Fotó: Magyar Építők

- A stadion 7969 normál lelátószékkel, 9 darab skybox-szal (182 férőhely) és VIP-szektorral (341 férőhely) rendelkezik.
- A mintegy 450 négyzetméteres lounge-nak saját konyhája van, mely rendezvények, bálok, állófogadások, esküvők megtartására is alkalmas.
- 150 négyzetméteres a konferenciaterem.
- A hazai csapat számára konditerem, wellness részleg biztosított, de van sportdiagnosztikai-rehabilitációs szekció is.
- 2 darab, mintegy 60 négyzetméteres ledfallal látták el a létesítményt.
- Két ponton mobilszínpad építhető a gyep megsértése nélkül.

A Magyar Építők stábjának köszönhetően most az elkészült stadion lelátójára, gyepszőnyegére, öltözőibe és további belső tereibe is ki- illetve betekintést nyerhetünk. A videó készültekor még zajlottak az utolsó simítások, ám a nyitómeccsre már ezeket is befejezik az NB I-be idén tavasszal visszajutott klub otthonában.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!