Milliárdos értékű csempészárut semmisítettek meg egy légvédelmi parancsnokságon - képek

Vágólapra másolva!
Fotók érkeztek Thaiföldről, amelyeken látható, ahogy egy légvédelmi parancsnokságon hamisított, illetve csempészárukat semmisítenek meg.
Vágólapra másolva!

Az akció során több mint egymillió csempészáru, köztük ruha, karóra, cipő, táska és gyerekjáték megsemmisítésére került sor, amik összértéke meghaladta a 325 millió thai bátot (mintegy 3,3 milliárd forintot).

Nézze meg az akcióról készült galériát!

A hamisítás világszerte jelen lévő, óriási probléma, mely jelentős gazdasági károkat okoz. Ennek mértékét egy friss, mértékadó becslés 

évente 500 milliárd dollárra (több mint 180 ezer milliárd forintra) teszi, miközben a forgalomban lévő hamisított termékek értéke egy 2021-es jelentés szerint eléri a 2 ezer milliárd dollárt.

A hamisítással foglalkozó kormányszervek és nemzetközi ügynökségek azonban arra is felhívják a figyelmet, hogy a gazdasági károk mellett más súlyos problémák is köthetők a hamisításhoz. Ezek közé tartozik a kizsákmányolás, a gyerekmunka, illetve a termékek előállítóit és felhasználóit egyaránt fenyegető egészségügyi kockázatok.

Egy összesítés szerint évente 70 haláleset és 350 ezer súlyos sérülés köthető globálisan a hamisított termékek előállításához.

Az EU idén publikált egyik jelentése szerint a közösség tagállamaiban az elmúlt években a ruhaiparban illetve a kozmetikai iparban tapasztalható hamisítási trendek jelentik a legnagyobb problémát.

A ruhaipar, a kozmetikai cikkek és a játékok területén vizsgálta a hamisítás hatásait az Európai Unió Szellemitulajdon-hivatalának (EUIPO) év elején ismertetett tanulmánya. Az elemzés adatai szerint Magyarországon mintegy 189 millió eurónyi bevételkiesést okozott a vállalkozásoknak a hamisítványok forgalmazása, és 4466 személy munkája szűnt meg emiatt – írta korábbi közleményében Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, melyet a Vg mutatott be.

Becslések szerint a ruhaipar 2018–2021 között éves átlagban csaknem 12 milliárd euró bevételtől esett el a hamisítás miatt, ami az unióban értékesített ruházati termékek értékének 5,2 százalékát teszi ki.

Magyarországon ebben az ágazatban a bevételek 6,2 százalékától, 126 millió eurótól estek el a vállalkozások.

A hamisítás miatt kieső eladások következtében a ruhaipar ugyanebben az időszakban évente 160 ezerrel kevesebb embert tudott foglalkoztatni, hazánkban 3247-en veszítették el állásukat. 

A hamis termékek miatt a legnagyobb kárt Németország és Olaszország szenvedte el.

A hamisítás miatt kieső kozmetikai eladások becsült értéke 3 milliárd euró, ami az összes eladás 4,8 százaléka.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!