A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2

Heti összefoglaló: sok francia csalódott az olimpia miatt, Velence fellép a turizmus ellen

Vágólapra másolva!
Hatalmas csalódás a párizsi vendéglátósoknak az olimpia, visszaesett a vendégek száma. Velence fellép a tömegturizmus ellen, visszaesett a közúti fuvarozás Európában és ismét az LNG kapcsán kiderült: tévút a szankciós politika. Heti összefoglaló.
Vágólapra másolva!

A párizsi olimpia eddig hatalmas csalódás az óriási tömegekre, hetekig tartó foglalásokra és a sportturizmusból befolyó rekordbevételekre számító francai vendéglátás számára, amelynek lezárt utcákkal, üres hotelszobákkal és fösvény látogatókkal kell szembesülnie. Általános tévhit, hogy az olimpiai játékok idején a rendező városok robbanásszerű növekedésre számíthatnak a látogatók számában. A sportturizmus csak kisebb eseményeknél tud lendületet adni a vendéglátásnak  - nyilatkozta John Grant, az OAG légi közlekedési tanácsadó cég vezető elemzője a CNBC-nek. 

Bár az előrejelzések nyomán Párizs erős utazási fellendülésre számított, a valóság ennek az ellenezőjét mutatja. 

Korábban Londonban, Athénban és Atlantában is visszaesett a nyári látogatók száma, amikor az olimpiai játékoknak adtak otthont. Grant szerint ennek oka, hogy 

  • a nézők jelentős része helyi, akiknek nem kell szállást keresniük; 
  • a városnéző turisták messziről elkerülik a szurkoló sújtotta városokat; 
  • a belvárosok lezárása miatt az üzleti utazások is megszűnnek. 
Az előrejelzések alapján Párizs a turizmusi fellendülésre számított, a valóság ennek az ellenezőjét mutatja. Fotó: MTI/AP/Kin Cheung

Vigyázat, Velencébe utazók, kétszázezer forintra is megbüntethetnek 

Újabb lépéssel küzdene a tömegturizmus ellen Velence, így a turistacsoportok létszámát 25 főre korlátoznák csütörtöktől, és megtiltanák azt is, hogy az idegenvezetők hangosbeszélőt használjanak. Mindez a busszal vagy sétahajóval érkező turistacsoportokat is távol tarthatja az olasz várostól, bár az utóbbiak kikötését már három éve tiltják a városban.  

A helyi hatóságok a lépést azzal indokolták, hogy szeretnék megőrizni a város lakóinak a békességét. A szabályok megsértői 25–500 euró (közel 10 ezer–200 ezer forint) közötti bírságra számíthatnak. Az intézkedést eredetileg már júniusban be akarták vezetni, ám végül augusztusig vártak az életbe léptetésével. A korlátozások a városközpont mellett Murano, Burano és Torcello szigetet érintik – írja a The Guardian

Bajt jelez: a közúti árufuvarozás Európában esik, esik és esik 

Kevesebb árut szállítottak az Európai Unióban tavaly, mint egy évvel korábban. A 2023-as vonatkozó adatokat ismertetve az uniós hivatal emlékeztetett: a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos korlátozások miatt 2020 első és második negyedévében tapasztalt instabilitást követően a közúti árufuvarozás 2021-ben nőtt, 2022-ben pedig viszonylag stabil maradt. 

Tavaly a közúti árufuvarozás azonban minden negyedévben csökkent. 2022 azonos negyedévéhez képest 2023 első negyedévében 2,3 százalékkal, a második negyedévben 3,6 százalékkal, a harmadik negyedévben 3,8 százalékkal, a negyedik negyedévben pedig 3,1 százalékkal esett vissza. 2023 utolsó két negyedévének adatai pedig azt mutatják, hogy a közúti árufuvarozás a 2019-es második fél év szintjére zuhant. Az árufuvarozás motorja Németország maradt, összesen 83,3 millió tonna árut Németország és Hollandia között szállították. A Németország és Lengyelország közötti teherforgalom 69,2 millió tonnát tett ki, a Belgium és Franciaország közötti forgalom pedig elérte az 53,8 millió tonnát. 

Kamion
Fotó: MTI/Manek Attila

Ismét kiderült, hogy tévút a szankciós politika 

– Az oroszok ugyanazt játsszák el a cseppfolyósított gázzal (LNG), amit korábban az olajjal – hívta fel a figyelmet a fejleményekre a közösségi oldalán Hortay Olivér. A Századvég klíma- és energiapolitikai üzletágának vezetője jelezte: már azelőtt, hogy az Európai Unió elfogadta volna a tizennegyedik szankciós csomagot – ami az LNG reexportjára is kiterjed –, Oroszország árnyékflotta építésébe kezdett, és új biztosítókat alapított. Azaz megteremtette a szállítmányok átirányításának lehetőségét. A szakértő szerint így a büntetőintézkedés nem „vágta földhöz” az oroszokat.  

Hortay Olivér idézte Albert Einsteint, aki szerint ha ugyanazt tesszük újra és újra, de más eredményt várunk, az az őrület jele. Az üzletágvezető szerint jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon még hány kudarcra van szükség ahhoz, hogy Brüsszel beismerje, miszerint a szankciós politikája tévút.  

Minapi hír volt, hogy az Európai Tanács hat hónappal meghosszabbította az Oroszország elleni korlátozó intézkedéseket, azok 2025. január 31-ig lesznek érvényben. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!