Óriási veszély közeledik: átszállítják a történelem első atombombáinak nukleáris hulladékát

Vágólapra másolva!
Alighanem az utóbbi évek egyik legösszetettebb, és cseppet sem veszélytelen szállítmányozási vállalkozása veszi kezdetét az Egyesült Államokban: új helyre költöztetik az amerikai atombomba-programban keletkezett nukleáris hulladék jelentős részét. Minden részlet nem ismerhető meg arról, hogyan jut a több ezer tonna speciális hulladék új elfekvőjébe, de ami kiderült a műveletről, az is elképesztő.
Vágólapra másolva!

A tavalyi év egyik legnagyobb filmsikerét jelentő Oppenheimer című produkció mintegy 80 évvel azon események után készült el, melyekről szól. Az Egyesült Államokban – Szilárd Leó magyar származású fizikus és Einstein levelének közvetlen hatására – Roosvelt elnök 1942-ben döntött az amerikai atomprogram elindításáról, mely a hadsereg Műszaki Szolgálatának irányítása alatt, illetve az Oppenheimer vezette civil tudósok részvételével valósult meg. 

A "Manhattan" nevet (mely valójában ragadványnévként terjedt el az egész országban fontos helyszíneket integráló programról) a szigorúan titkos projekt főhadiszállásának helyszínéről kapta a projekt.

Albert Einstein és Szilárd Leó megírják Roosevelt elnöknek címzett levelüket
Fotó: NNSN

A Manhattan-terv radioaktív hulladékát New York államban, Lewiston-ban őrzik, közel a kanadai határhoz egy Niagara Falls Storage Site nevű speciális parcellán, nem is olyan messze a híres és turisták tömegei által látogatott vízeséstől. Egy részét a közeljövőben új lerakóba helyezik át.

Évtizedek óta változatlan helyen a hulladék

A korábbi robbanóanyag-gyárként működő területen most körülbelül 190 ezer köbméter radioaktív hulladékot tárolnak, ez a mennyiség az atomkísérletekben szennyezetté vált talajból illetve törmelékből áll össze. 1952-ig volt a terület a nukleáris szemét fő lerakója. Az amerikai hadsereg 2038-ig végezné el a terület mentesítését, után ipari felhasználásra adnák át a helyszínt, ahol most lerakat található.

Egy 2002-ben a hadsereg által készített légi felvétel a területről:

image

A közel 1 km2-es területen belül az igazi halálzónát egy jóval kisebb rész jelenti, 

ahol a tárolt hulladék sokkal nagyobb koncentrációjú, sugárzása magasabb. Ennek a résznek a rekultivációját hagyják a legvégére.

A várhatóan augusztus végén vagy szeptember elején induló első fázisban közel 5.000 m3 radioaktív hulladékot és 15.000 liter szennyezett hűtővizet szállítanak el. 

Az átszállítás hónapokon át tartó folyamat lesz, várhatóan 2025 január végére fejezik be.

Hetente 25 speciális teherautó fog útnak indulni Niagara Falls-ból hulladékával, hogy a sugárzó törmelék és a szennyezett földréteg új lerakóba kerüljön.

Borzasztó baleset emléke kísérti a szállításokat

Az első hullámban elszállított hulladék Michigan államba kerül, Van Buren városka mellé, a Wayne Disposal nevű vállalat lerakójába. A veszélyes hulladék tárolásával és kezelésével foglalkozó cég az 1970-es óta működik jelenlegi profiljával, nem csak Michigan államának, hanem a vonatkozó szövetségi előírásoknak is megfelelő. Ha nukleáris hulladék kezelése kapcsán egyáltalán lehet ilyet mondani, akkor kijelenthető, hogy az érkező mennyiség befogadása "rutinfeladat" lesz a helyszínen.

A Michigan államban működő veszélyeshulladék-lerakóba kerül a Manhattan terv szennyező hulladékának egy része
Fotó: Detroit Free Press

A Manhattan-terv, ezen belül az első kísérleti atombombák hulladéka és a többi, szennyezett eszközé régóta maguk előtt görgetett feladatként tornyosult az amerikai hadsereg illetve a szövetségi kormányzat előtt.

Azt már a hidegháború első éveiben felismerték, hogy a sugárzó hulladék veszélyt jelent a talajra és a vízkészletekre a környéken. Ám az atomenergiához kapcsolódó átfogó takarítási program csak 1974-ben indult el az Egyesült Államokban. A hadseregtől az 1990-es években a szövetségi Energiaügyi Minisztérium vette át a program felügyeletét és végrehajtását.

Miközben a szállítmányok várható elindulásával kezdetét veszi az ország és alighanem az egész világ egyik legnagyobb vseszélyeshulladék-szállítási feladata,

Michigan állam lakosai közül sokan aggódnak a – képletesen szólva – hátsó udvarukba kapott nukleáris szemét miatt.

A Wayne Disposal telepélyről készült felvétel
Fotó: Wikimedia Commons

Aggodalmukat növeli, hogy még élénken él annak a tavalyi balesetnek az emléke, amikor Ohio államban egy veszélyes hulladékot szállító vasúti szerelvény siklott ki. Miként az Origo is megírta, a rendkívül súlyos baleset East Palestine nevű városka közelében történt, a vonat tartálykocsijai kifejezetten veszélyes, mérgező anyagokat szállítottak, amikor a szerencsétlenség megtörtént, és a szállítmány egy része pusztító lángokkal égni kezdett

A rakomány egy részét épp a Wayne Disposal-ba szállították.

 Az incidens után a hatóságok felfüggesztették a további veszélyes hulladék szállításokat a telephelyre.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!