Újabb üzletet nyit Magyarországon a világmárkákat szuperolcsón kínáló áruházlánc

Vágólapra másolva!
Tovább terjeszkedik Magyarországon a márkás termékeket alacsony áron kínáló üzletlánc, a HalfPrice. Üzleteiben gyakran olyan márkák is megtalálhatók, amelyek egyáltalán nem elérhetők a magyar piacon.
Vágólapra másolva!

A HalfPrice 2021 augusztusában nyitotta meg első üzletét Budapesten, most a cég közölte, hogy újabb üzletet avatott fel Vecsésen, szeptember közepén pedig Győrben következik egy újabb egység.

A CCC Group tagjaként működő HalfPrice a Vörösmarty téri, majd a Mammut bevásárlóközpontban nyitott üzlete után Vecsésen, a Market Central Bevásárlóközpontban nyitotta meg harmadik boltját. Nem sokkal később, szeptemberre tervezett győri üzletével pedig a nyugat-magyarországi régió vásárlóinak szeretne kedvezni.

A HalfPrice több márka termékeit kínálja kedvezőbb áron

 - emeli ki a Világgazdaság. A választékban nem csak ruhák és cipők szerepelnek, hanem kiegészítők, lakásdekoráció, kisállat-felszerelés, sporteszközök, valamint konyhai és fürdőszobai kiegészítők is megtalálhatók. 

A HalfPrice üzleteiben gyakran olyan márkák is megtalálhatók, amelyek egyáltalán nem elérhetők Magyarországon – olvasható a cég sajtóközleményében. A Vörösmarty téri üzletben például külön luxusmárkákat kínáló részlegeket is kialakítottak, ahol a vásárlók exkluzív környezetben válogathatnak a prémiumkategóriás termékek között.

A cég közlése szerint az offprice koncepciónak köszönhetően a vásárlók nap mint nap új termékkínálattal találkozhatnak, miközben egyedi és minőségi termékekhez juthatnak hozzá kedvező áron.

HalfPrice
A HalfPrice üzletlánc a főváros után vidéken is terjeszkedik
Fotó:  NurPhoto via AFP

Egy héttel ezelőtt arról számoltunk be, hogy megnyitotta első magyarországi márkaüzletét egy régóta várt márka, az outdoor termékeket gyártó svéd Fjällräven. Az Európában mostanáig tizennégy üzlettel rendelkező svéd outdoor márka termékei más üzletek kínálatában 2010 óta voltak elérhetőek a hazai vásárlók számára. 

A Fjällräven itteni piaci jelenlétének további erősítése érdekében nyitotta meg első magyarországi partner márkaboltját a budapesti MOM Park bevásárlóközpontban. 

A cég közleménye szerint az 1960-as alapítása óta a Fjällräven célja a természetjárás népszerűsítése. Emellett a márkának kiemelten fontos cél a természet megóvása, éppen ezért fejlesztéseik során alapvető szempont, hogy termékeik a lehető legteljesebb mértékben segítsék a környezet megóvását (legyen szó anyagválasztásról, tartósságról, vagy funkcionalitásról), valamint hangsúlyt fektetnek a természetjárók edukálására is.

A márka talán legismertebb modell sorozata a Kånken hátizsák, aminek a jelentése „cipelni” 1977–ben jelent meg, és 1978–tól ugyanabban a formában - mindössze kisebb változtatásokkal - a mai napig az egyik legnépszerűbb terméke.

Az elmúlt időszak kétségkívül legnagyobb visszahangot kiváltott üzletnyitása Magyarországon a Primark nevéhez fűződik, amiről itt írtunk korábban.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!