Adósságspirálban az EU, nem fogy elég elektromos autó, orosz válasz a nyugati szankciókra

IMG_2546
Fotó: Csudai Sándor - Origo
Vágólapra másolva!
India jelentős támogatásokkal pörgetné fel a közlekedés zöldítését. A szankciós politika is visszafelé sülhet el, ugyanis Oroszország az atomerőművek működtetéséhez szükséges urán exportjának korlátozását vetette fel. Adósságspirálba került az EU a pandémia után.
Vágólapra másolva!

India elektromos mentőautókkal pörgetné fel a zöldátállást

Jelentős mértékben javítani szeretné az elektromos autózás elterjedését az indiai kormány, ezért elindít egy 1,3 milliárd dolláros keretösszegű támogatási programot, melyen keresztül két- és háromkerekű elektromos járművek, e-mentőautók és akár még elektromos teherautók vásárlására is kaphatnak támogatást a vevők – írja a Reuters. A csomag keretében az indiai tömegközlekedési szolgáltatók közel 400 millió dollárt költhetnek el elektromos buszok vásárlására is, a kormányzat a program ezen szárnyától több mint 14 ezer új, tisztán elektromos autóbusz flottába állítását reméli. Az Electric Drive Revolution in Innovative Vehicle Enhancement (PM E-DRIVE) program első felvonásaként a kormányzat csaknem 60 millió dollárt szán tisztán elektromos mentőautók beszerzésére, ugyanekkora összeget pedig a legnagyobb szennyezőnek tartott kamionok elektromosokra cserélésére is áldoz hamarosan az indiai vezetés.

Nem fogy elég elektromos autó: a Stellantis felfüggeszti egy modell gyártását

Amíg India ösztönzi az elektromos közlekedés térnyerését, addig a piac lassulása miatt a világ nagy autógyártói kénytelenek visszafogni az e-autók gyártását, egyben elhalasztani az elektromos átállásról szóló terveiket.  A Stellantis a gyenge kereslet miatt péntektől négy hétre felfüggeszti a teljesen elektromos Fiat 500E gyártását. A modellt az észak-olaszországi Torinóban szerelik össze. A Reuters szerint világ negyedik legnagyobb autógyártója hangsúlyozta, hogy ideiglenes intézkedésről van szó. A francia-olasz csoport lépése nem egyedi, a cégek világszerte azzal szembesülnek, hogy a vásárlók érdeklődése megcsappant a teljesen elektromos járművek (EV) iránt. 

Nem segíti elő az átállást az sem, hogy az Európai Bizottság elutasította Kína minimumárakra vagy mennyiségi korlátokra tett javaslatait az elektromos járművek Európai Unióba történő behozatalánál, azaz Brüsszel továbbra is kiáll a védővámok mellett.

Oroszország korlátozhatja az uránexportot

Vlagyimir Putyin orosz elnök arra kérte a kormányt, hogy mérlegelje: van-e értelme korlátozni egyes nyersanyagok, például a nikkel, a titán és az urán exportját a nyugati szankciókra válaszul. Putyin szerint fontos, hogy az intézkedés ne ártson az orosz gazdaságnak. Európa nyersurán-importjának közel 20 százaléka Oroszországból származik, miközben dúsított uránjának mintegy 30 százalékát az eurázsiai országtól szerzi be. Franciaország Oroszországból származó dúsított uránimportja jelentősen megnőtt az elmúlt két évben, miközben összesen 18 orosz tervezésű atomreaktor van Szlovákiában, Bulgáriában, Magyarországon, Csehországban és Finnországban,  amelyek kizárólag orosz üzemanyaggal működnek, és orosz technológiákra támaszkodnak. A közép- és kelet-európai országok – a történelmi előzmények, az infrastruktúra és a földrajzi helyzetük miatt – különösen függenek az orosz urántól.

Lejár a járványkötvény, és az EU belemerül az adósságba

Sokakat irritált, hogy hatalmas kölcsönfelvételbe kezdett a világjárvány miatt az EU. A Covid okozta költségekre felvett pénzeket lassan el kell kezdeni visszafizetni, és ez már fájni fog. Már az idén megválasztott Európai Bizottságnak, a régi-új elnök Ursula von der Leyen vezetésével, el kell gondolkodnia, mit kezdjen ezzel az adóssággal. A visszafizetés 2028-ban kezdődik, de a vita máris megkezdődött, miközben az unió egy háború magára vállalt terheit és a botladozó zöldátalakulás költségeit nyögi.  Jelen állás szerint ha nem szerez az EU pluszbevételt, az adósságot úgy fizetheti ki, hogy lefarag más kiadásokból – másra, amire kellene, kevesebbet költ –, vagy újabb hitelt vesz fel a fedezésére.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!