Hatalmas összeget követelnek a Baltimore-i hídomlás felelőseitől

Vágólapra másolva!
A Baltimore-i kikötő hídját összedöntő teherhajó tulajdonosát és a hajót üzemeltető céget is felelősnek tartja Washington a katasztrófáért.
Vágólapra másolva!

100 millió dollárt, azaz nagyjából 37 milliárd forintot követel bírósági úton az Egyesült Államok nevében eljáró Igazságügyi Minisztérium a Dali nevű konténerhajó tulajdonosától, a szingapúri illetőségű Grace Ocean-től, valamint a hajó üzemeltetését végző Synergy-től, mivel felelősnek tartják őket a Baltimore kikötőjében történt hídomlás miatt.

Ahogy arról beszámoltunk, a márciusban történt, borzasztó katasztrófában hatan meghaltak és óriási károk keletkeztek akkor, amikor az irányíthatatlanná vált Dali nevű teherhajó a baltimore-i Francis Scott Key híd egyik tartóoszlopának csapódott, majd a híd leomló szakasza alá szorult. A baleset miatt le kellett zárni Baltimore városának fontos kereskedelmi kikötőjét, aminek gazdasági hatásai messze túlmutattak Maryland szövetségi állam, illetve az Egyesült Államok határain.

A hajót végül nagyjából másfél hónappal a katasztrófa után a híd elemeinek felrobbantásával szabadították ki, miközben ideiglenes kikötői útvonalak létesítésével próbáltak gondoskodni a hajóforgalom megindulásáról.

Az amerikai Országos Közlekedésbiztonsági Hivatal (NTSB) videójáról készített képen a baltimore-i Francis Scott Key híd acélszerkezetének roncsai alá szorulva vesztegel a Dali konténerszállító hajó 2024. március 27-én.
Az amerikai Országos Közlekedésbiztonsági Hivatal (NTSB) videójáról készített képen a baltimore-i Francis Scott Key híd acélszerkezetének roncsai alá szorulva áll a Dali konténerszállító hajó 2024. március 27-én
Fotó: NTSB / MTI/AP

A BBC most arról ír, hogy az Igazságügyi Minisztérium szerint méltánytalan lenne az adófizetőkre terhelni a kárfelszámolás költségeit, különösen úgy, hogy mint a képviselőik elmondták, a Dali működtetői előtt "elég jól ismert volt" az, hogy a hajó áramellátási gondokkal küzd, ami végül irányíthatatlanná válásához vezetett. A hatósági vizsgálati jelentés szerint a Dalin négy alkalommal szakadt meg az elektromos ellátás az ütközés előtti 12 órában, erről pedig az üzemeltető cég tudott, ennek ellenére nem módosították a hajó útvonalát.

Kormányzati közlés szerint a katasztrófa után nagyjából 3-4 ezer tonna hulladékot kellett eltakarítani, enélkül a kikötőt sem tudták volna újranyitni. A takarítási végszámla összege még át is lépte a 100 millió dollárt.

Az Igazságügyi Minisztérium szerint a cégektől követelt pénzt az újjáépítés költségeire fordítják majd.

A Baltimore-i hídkatasztrófát az Egyesült Államok történetének legdrágább tengerészeti balesetének tartják. 

Az újjáépítés költségei várhatóan megközelítik vagy elérik az 1 milliárd dollárt, miközben a biztosítóknál jelentkező kártérítési igények összesen 4-5 milliárd dollárt is jelenthetnek. Nem csak a közvetlen kikötői károk miatt kell ezeket az összegeket kifizeni a biztosítóknak, hanem arra is készülni kell, hogy szállítmányozó, kereskedő cégek is kárigényt nyújtanak be kieső bevételeik kapcsán, akár a kikötőt üzemeltető cégnek, akár a hajózási társaságnak.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!