Olyan barackokat kezdtek el árulni, amiket a fukusimai nukleáris zónában termesztettek

Vágólapra másolva!
A fukusimai nukleáris katasztrófa térségéből származó barackokat árulnak a brit kiskereskedelemben. A cél, hogy visszaállítsák a nemzetközi bizalmat az atomerőműnek helyszínt adó terület iránt, mely Japán egyik legfontosabb mezőgazdasági régiója.
Vágólapra másolva!

A luxuscikkekkel kereskedő brit Harrods meglepő lépést tett: Japán Fukusima régiójában termett barackokat kezdett árulni. Ez az első olyan alkalom, hogy a régióból származó élelmiszerek kereskedelmi forgalomba kerülnek két évvel azt követően, hogy a brit hatóságok eltörölték a fukusimai élelmiszerek importjára vonatkozó tilalmat. Korábban csak néhány rendezvényen lehetett azokból kóstolni.

image

Az értékesítéssel a fukusimai nukleáris reaktort üzemeltető japán vállalat, a Tepco célja az, hogy nemzetközi szinten is visszaállítsa a régió iránti bizalmat. Emlékezetes: 2011-ben súlyos nukleáris baleset történt a régióban. Ennek előzménye, hogy március 11-én pusztító erejű, 9-es erősségű földrengés rázta meg a térséget, az azt követő szökőár a legnagyobb japán sziget, Honsu keleti partvidékének nagy részét letarolta. Több mint 22 ezren haltak meg a katasztrófában.

A tengerparton fekvő Fukusima I atomerőművet sújtó földrengés és szökőár tönkretette a létesítmény áramtermelő és hűtő berendezéseit, ami az erőmű hat reaktorából háromban katasztrofális leolvadást idézett elő; ez volt a világ legsúlyosabb nukleáris balesete a csernobili atomerőmű 1986-os felrobbanása óta.

A baleset nagyon magas szintű sugárzást szabadított fel, emiatt több tízezer embernek kellett hagynia lakóhelyét. Több mint 160 ezer ember menekült el, és ebből 30 ezer a mai napig nem tudott visszatérni lakóhelyére a sugárzás hosszú távú hatásai és egészségügyi következményei miatt.

Ebből a katasztrófából azóta is próbál talpra állni a régió, miközben Japán megkezdte az atomerőmű tisztított hűtővizének a Csendes-óceánba engedését. A döntést az ENSZ is támogatta, ugyanakkor sokan tiltakoztak a művelet elleni, például a helyi halászok és szomszédos országok.

A Harrods által dobozonként 80 fontért (kb. 35 ezer forint) kínált barackok az elsők, melyek a régióból származó élelmiszerként árulnak az európai kereskedelemben.

A Harrods máris azt tervezi, hogy ősszel ott termett szőlőt is árulni kezd Európában, miközben a Tepco a régió élelmiszereit népszerűsítő kampányt indított Thaiföldön és az Egyesült Államokban. A vállalat állítása szerint valamennyi, a mezőgazdasági termelésből és a halászatból származó élelmiszert ellenőriznek sugárzás szempontjából is az export előtt.

Japán, Fukushima, Vörös, Zóna, nukleáris, baleset, után,
A fukusimai "vörös zónában" (a legnagyobb sugárzással bíró területen) készült felvétel
Fotó: Lukka Ventures SWNS

A vidékre ráfér a kivitel fellendítése: 

Fukusima Japán második legnagyobb baracktermesztő régiója, de a radioaktív szennyezéstől való általános piaci félelem miatt terményeik értékesítése beszakadt a katasztrófa után.

Emlékezetes: Kína a Japán halászati áruk legnagyobb felvásárlója volt a fukusimai baleset előtt, de azt követően felfüggesztette az importot. Oroszország hasonlóan döntött. Ugyanakkor az Egyesült Államok Japánban állomásozó erői számára vásárolt az érintett régióból származó tengeri eredetű élelmiszert.

Ezzel párhuzamosan Japán újabb lépést tesz a szennyezett hulladék eltávolítására, első alkalommal a 13 éve történt katasztrófa után. A reaktorok belsejében azonban még mindig olyan magas a sugárzás szintje, hogy speciális robotokat kellett építeni a feladat végrehajtásához – írja a BBC.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!