Digitális járvány törhet ki, ami apokalipszist okozhat

Vágólapra másolva!
Óriási veszélybe kerülhet a világ egy intenzív napkitörés hatásai miatt. Szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy a szárazföldi műszerek mellett a teherhajók sincsenek biztonságban, egy digitális járvány rengeteg áldozattal és felfoghatatlan károkkal járna.
Vágólapra másolva!

A koronavírus-világjárvány a legsúlyosabb egészségügyi, az egész világot sújtó krízis volt az 1918-as spanyolnátha óta. Nem digitális járvány volt, de rámutatott arra, milyen sérülékenyek a világ ellátási láncai, a globális kereskedelem révén egymásba fonódva. Egy-egy elem kiesése felborította az egész hálózat működését – úgy, hogy a járvány biológiai esemény volt. A következmények pedig még súlyosabbak lehetnek egy kozmikus természeti csapás, egy napkitörés során. Egy, a Földet telibe találó napkorona-kidobódás során a szárazföldön leálló elektronikai rendszerek tömegek halálához vezethetnek, az óceánokon pedig több ezer hajó ragadhat, működésképtelenné vált navigációs rendszerekkel.

digitális járvány
Napkitörés művészi (nem csillagászati igényű) ábrázolása - digitális járvány indulhat el a Nap miatt (illusztráció)
Fotó: StockCake

Így szabadulhat el digitális járvány a Nap miatt

A koronakidobódás (angol rövidítéssel: CME), vagyis amikor a napkorona egy darabjának kilökődése a bolygóközi térbe jut, a napkitörések gyakori, bár nem minden esetben bekövetkező velejárója. A CME-k állnak a sarki fény, azaz az aurora borealis látványos, olykor még Magyarországról is látható jelensége mögött (erről bővebben is olvashat az Origón). 

A koronakidobódás ugyanakkor tudósokat, mérnököket is aggodalommal tölt el időnként: nem csak a műholdak, hanem a Földön használt elektronikai eszközök, így a tengerjáró hajók navigációs berendezései is csődöt mondhatnak, ha egy heves koronakidobódás után a Napból induló plazma töltött részecskéi a bolygó magnetoszféráját eléri.

digitális járvány
A naptevékenységnek köszönhető a sarki fény jelensége, ám egy intenzív napvihar digitális járvány földi elindulásával járhat
Fotó: Unsplash / Cole Marshall

Ilyen esetben a részecskék a pólusokon a légkör felső részébe jutva geomágneses vihart idézhetnek elő – ekkor pedig bekövetkezhet egy, az egész világra kiterjedő digitális járvány.

Komoly tűzfalaink vannak ahhoz, hogy védjük a hajók szoftvereit vírusok, behatolási kísérletek ellen, de nincsenek tűzfalaink olyan természeti csapások ellen, mint a CME

– írja John Condrad, a gCaptain hajózási portál szerzője, utalva arra, hogy egy intenzív naptevékenység ellen a világ áruinak javát szállító hajók teljesen védtelenek.

A problémát épp az okozza, hogy bár a csillagászok egy ideje tisztában vannak a naptevékenységek ciklikusságával, a tengeri kereskedelem világa szinte teljesen felkészületlenül áll a napkitörések, koronakidobódások előtt. Ilyen események bekövetkezése ellen pedig semmit nem tudunk tenni. Ugyan a tengerésztiszteket felkészítik arra is, hogy az egyre pontosabb, egyre több szolgáltatást nyújtó digitális eszközeik nélkül is képesek legyenek boldogulni a tengeren, régi kommunikációs formákat használva, de csak valamennyire. A szakértők szerint az a baj, hogy senki nem tudja, pontosan mire lenne elég ez a valamennyire egy éles helyzetben, mert a hajókon szolgálók ez irányú tudásának nem kell vizsgáznia éles helyzetben.

digitális járvány
Felejthetetlen élmény egy napsütötte fedélzeten hajózni az óceánon, de a Nap komoly veszélyt jelent a kereskedelmi tengerhajózásra - digitális járvány is elszabadulhat miatta (illusztráció)
Fotó: StockCake

Digitális járvány: ennyi ideje lenne a világnak a pandémia előtt

A CME-k okozta potenciális katasztrófák kimenetele, kárainak mértéke nagyon sok mindentől függ. A Föld egy-egy régiójában előforduló, néhány órás áramszünettől a szinte teljes globális leállásig, és több ezer áruszállító hajó tengeren ragadásáig széles a skála. A kidobódás jellegétől függően legalább 15 óra, és legfeljebb 6-7 nap van felkészülni a geomágneses viharra – de csak akkor, ha az 1995-ben 1 milliárd eurós költségből megépített napfigyelő műhold, a Solar and Heliospheric Observatory (SOHO) 1,5 millió km-es távolságban a bolygónktól időben észleli a naptevékenységet. 

Ennek hiányában ugyanis egyes számítások kevesebb mint 1 órára teszik a felkészülési időt a digitális járvány kitörésére, ami végigsöpörhet a világ akár nagyobb részén, így a tengereken is.

A0z áruszállításban részt vevő hatalmas

  • konténerhajók, 
  • olajszállító tankhajók, 
  • ömlesztettáru-szállító hajók (szénszállítóktól a gabonaszállítókig)

jelenleg védtelenek az intenzív CME-k hatásaitól.

Ha megtörténik egy heves mágneses vihar, az nem pusztán a szárazföldön, hanem a Föld óceánjain is végzetes következményekhez vezet – hívják fel a figyelmet szakértők. Akik emellett régóta foglalkoznak azzal, hogy a naptevékenység elemzése alapján megjósolják, mekkora eséllyel következhet be egy, a Carrington-eseményhez mint referenciához viszonyítható csapás.

Az írott történelem legnagyobb ismert napvihara 1859. szeptember 1-jén történt, a Carrington-eseményt az egyik megfigyelő brit csillagászról nevezték el. Bár a feljegyzések szerint a csillagászok által megfigyelt jelenség mindössze néhány perc alatt játszódott le, annak 18 órával később elképesztő hatásai voltak a Földön, ahogy a bolygó magnetoszféráján áthatoló töltött részecskék földön túli jelenségeket idéztek elő. Még a karibi térségben is sarki fényt láttak, a távíró berendezések szerte a világon megbolondultak, miközben több kezelőjüket áramütés érte. Azt is feljegyezték, hogy szeptember 2-án olyan fényesség ragyogta be a bolygót, hogy sok dolgozó korábban kelt, mert azt hitte, már reggel van.

A Carrington-esemény napvihara felfoghatatlan energiákat szabadított fel. Akkor nem bénította meg a világot, ám ha most megtörténne egy hasonló méretű napvihar, annak beláthatatlan következményei lennének. Egy 2012-es tanulmányban 12 százalékra tették annak esélyét, hogy ez a következő tíz évben bekövetkezik, s bár naptári értelemben azóta túl vagyunk ezen az időn, azt az elemzők is tudják, hogy teljesen pontosan nem lehet megjósolni ezen események bekövetkeztét.

digitális járvány
Digitális járvány: leállhat a teljes kereskedelmi tengerhajózás egy heves napkitörés miatt - a képen az Ever Forward konténerszállító hajó
Fotó: Getty Images via AFP/2022 Getty Images/Win Mcnamee

2012-ben majdnem romba dőlt a civilizáció szuper CME miatt, aminek mértéke tízszer nagyobb volt, mint a többi, modern műszerekkel feljegyzett eseményé, és a NASA szakértői szerint a referenciának számító Carrington-eseménnyel sorolható egy kategóriába. Mint az amerikai űrhivatal későbbi írásában meg is jegyzi, 

ehhez képest kevés szó esett arról akkor a médiában, hogy majdnem vége lett az ismert világnak.

Az volt a szerencsénk – írják –, hogy a napvihar bár keresztezte a Föld pályáját, csak épp a bolygó épp nem volt ott. Helyette csak egy űrszondát talált telibe a napvihar.

Ha azonban később kevésbé lesz szerencsés a Föld, akkor az érzékeny csúcstechnológiás eszközök leállásával - melyektől függ az emberiség – soha nem látott digitális járvány szabadulna el.

Ennyi lenne a kára a digitális járványnak

A mágneses vihar miatti lehetséges katasztrófákat a hajózásban azért is hasonlítják pandémiához, mert a digitális járvány esetén egyik műszer a másik után állna ki – gyors egymásutánban –, éppúgy, ahogy egy súlyos betegség ágynak sorozatban dönti ágyba az embereket. 

A szárazföldi gondok mellett a tengerhajózás leállása éppúgy végzetes szakadásokat okozna az ellátási láncokban, mint amiket a koronavírus-járvány okozott.

Vaclav Smil, a kanadai Manitobai Egyetem Környezettudományi Karán dolgozó kutatóprofesszor 2022-es könyvében erre figyelmeztet: 

Még egy mérsékeltebb csapás is órákra, napokra megbénítaná a kommunikációt illetve az elektromos rendszereket.

digitális járvány
A Nap ereje miatt indulhat el egy olyan digitális járvány a világon, mely a teherkikötőket és a hajókat egyaránt megbénítja (illusztráció)
Fotó: StockCake

A professzor szerint a globális károk "földrengésként" sújtanák a világot. Bár a nagyon nehezen adható becslések a közvetlen kiadásokra széles skálán szórnak, de az összegek így is ijesztően magasak: 

2 ezer milliárd dollártól 20 ezer milliárd dollárig terjednek egy ilyen digitális járvány esetén.

Viszonyításként: az Egyesült Államok GPD-je 2023-ban 27,3 ezer milliárd dollár volt.

S ezek – jegyzi meg Smil – csak a közvetlen károkat jelentik (például a hűtött áruk megromlása), melyekben nincs szó a műszerek és az elektromos szolgáltatások hiánya miatti áldozatokról, akik kórházakban halnának meg életmentő műszerek, vagy épp a bolygó különösen forró vidékein légkondicionálás nélkül.

A napkitörésekről továbbiakat ebből az ismeretterjesztő filmből tudhat meg:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!