Bevezeti ezt a vitatott új funkciót az Instagram

Vágólapra másolva!
Hamarosan megjegyzéseket lehet majd fűzni az Instagram-sztorikhoz, vagyis azokhoz a rövid ideig látható bejegyezésekhez, melyeket sokan már a hagyományos posztokkal szemben előnyben részesítenek.
Vágólapra másolva!

Kommentálhatók lesznek az Instagram-sztorik, ami egy új funkció bevezetését jelenti a felületen. A sztorikat kommentálni ugyanakkor csak azok tudják, akik követik is a bejegyzés közzétevőjét, és akit a posztoló szintén követ. A közzétett megjegyzéseket az "Insta-sztoriknál" ugyanakkor mindenki láthatja majd.

instagram, illusztráció
Képünk illusztráció
Fotó: Unsplash / Solen Feyissa / Unsplash / Solen Feyissa

A sztorikat kommentálók ugyanakkor dönthetnek úgy, hogy hozzászólásaikat továbbra is csak a posztolóval kívánják megosztani. Az Instagram eddig is lehetőséget adott arra, hogy a sztorikra a posztolóknak üzenetekkel válaszoljanak a felhasználók, az újdonság most az, hogy az üzenetek mellett megjelenik a nyilvános kommentelés lehetősége.

Az Insta-sztorikhoz hasonlóan a megjegyzések átmenetileg lesznek láthatók, legfeljebb 24 órán át.

 Az Instagram szóvivője, Emily Norfolk azt mondta, a felhasználóknak lehetőségük lesz ki- és bekapcsolni az új funkciót, nem csak profiljuk egészére való érvénnyel, hanem az általuk megosztott sztoriknál külön-külön is. 

A megjegyzéseket mindenki látja, aki megnézi a sztorit, de hozzászólni csak a fenti szabály alapján lehet a történethez.

Az ugyanakkor nem világos, a sztorikhoz fűzött megjegyzéseket archiválja-e a rendszer a poszt eltűnése után, ez ügyben még várni kell az Instagram válaszára.

Az új funkció bevezetésével a felület vélhetően az azon közzétett, élő bejelentkezések népszerűségének növekedését várja. A sztori-funkciót egyre többen használják a portálon, sok felhasználó már ezeket részesíti előnyben a hagyományos posztokkal szemben.

Az Instagram egyik jelentős új funkciója májusban debütált: miként az Origo akkor megírta, megérkezett a 15 perces szabály az Instagramra, amely lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy egy elküldött privát üzenetüket utólag szerkesszék a platformon. A funkció úgy működik, hogy nyomva kell tartani az elküldött üzenetet, amit a felhasználó módosítani szeretne, majd a felugró lehetőségek közül ki kell választani a módosítás opciót, amit egy ceruza ikon jelez, így lehetősége nyílik az embernek az üzenet megváltoztatására.

Felhasználói videó az új funkció működéséről (angol nyelven):

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!