Javuló inflációs kilátások

gazdaságiösszefoglaló
Fotó: NurPhoto via AFP
Vágólapra másolva!
A Századvég Konjunktúrakutató Zrt. becslése szerint 2024-ben 1,7, 2025-ben 3,8, 2026-ban pedig 3,2 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság. A növekedés feltételei azonban törékenyek, lefelé és felfelé mutató kockázatok egyszerre vannak jelen a magyar gazdaságban, emiatt érdemes elővigyázatossággal kezelni az előrejelzéseket. A globális folyamatokat tekintve a külső dezinflációs folyamatok a hazai infláció csökkenésének irányába hatnak, azonban a geopolitikai helyzet alakulása a továbbiakban is meghatározó lehet.
Vágólapra másolva!

A belső tényezőket tekintve a magyar gazdaság szempontjából idén meghatározó a lakossági szektor óvatossági motívuma, az alacsony beruházási aktivitás és a gyengélkedő német feldolgozóiparral összefüggésben a hazai export visszafogottabb teljesítménye. A következő időszakban azonban a nemzetközi – elsősorban a német – kereslet erősödésével 

ismét növekedhet az export, ami a javuló beruházási aktivitással együttesen a GDP dinamikus bővülését eredményezheti 2025-ben és 2026-ban.

A pénzromlás éves átlagos üteme – a tavalyi 17,1 százalék után – idén 4,0 százalék lehet, amelynek köszönhetően az már idén visszatérhet a 2–4 százalékos jegybanki toleranciasávba. Vélhetően idén decemberben tetőzik az infláció, majd 2025-ben 3,7, 2026-ban 3,1 százalékos átlagos fogyasztóiár-emelkedést várunk.

A jegybanki alapkamat jelenleg 6,75 százalék, és az előrejelzési horizonton  további csökkenését várjuk, azonban a lazítás mértékét meghatározza a nemzetközi inflációs és kamatkörnyezet, illetve a belső kereslet alakulása.

2024-ben a bruttó hazai termék (GDP) volumene 1,7 százalékkal emelkedhet Magyarországon, míg a következő két évben rendre 3,8 és 3,2 százalékos bővülésre számítunk. A fogyasztás a korábbi előjelezésünkhöz képest az év második felében a vártnál kedvezőbben, 4,1 százalékon alakul. 

A kedvező fogyasztási tendenciák ellenére, a kiskereskedelmi adatok még mindig a reálbérektől elmaradó kiskereskedelmi forgalomról árulkodnak, így a lakosságot jellemző óvatossági motívum még mindig jelen lehet a gazdaságban.

gazdaság
Képünk illuszráció!
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP / dpa Picture-Alliance via AFP/picture alliance / photothek.de

Megemlítendő ugyanakkor a külföldi webshopok jelentős keresletelszívó hatása is, ami a fogyasztás részét képezi, de nem gyakorol pozitív hatást a hazai kiskereskedelmi forgalomra.

Saját előrejelzésünkben az óvatosság fokozatos oldódására számítunk, így idén a fogyasztás 3,5 százalékos növekedését prognosztizáljuk. Számításaink szerint 2025-ben 1,8, 2026-ban 2,2 százalék lehet a fogyasztás bővülése, azonban az óvatosság csökkenésével, egy alacsonyabb inflációs környezetben, a fogyasztás nagyobb mértékben is növekedhet az előrejelzési horizonton.

A beruházások az év első felében 20,2 és 5,0 százalékkal csökkentek

A beruházási aktivitás az év végéig visszafogott maradhat, így számításaink szerint a beruházások idén 6,5 százalékkal eshetnek vissza. Az idei alacsony bázis miatt jövőre a beruházások 6,9 százalékkal növekedhetnek, amit 2026-ban 2,9 százalékos bővülés követhet.

Az export 2024-ben 0,1, 2025-ben 10,5, majd 2026-ban 7,3 százalékkal bővülhet

Az exportteljesítményt erősen meghatározza a külső kereslet, főként a német gazdaság alakulása, amellyel kapcsolatban negatív tendenciák láthatók. Amennyiben a német gazdaság, azon belül is a hazai export számára kulcsfontosságú feldolgozóipar fellendül, akkor az erősítheti a magyar exporttermékek iránti keresletet.

Az import alakulását leginkább a fogyasztás és az export teljesítménye alakítja, emiatt 2024-ben 1,1 százalékos zsugorodást várunk.

A következő két évben az import rendre 9,8, illetve 6,2 százalékkal növekedhet. 2024-ben a csökkenő import miatt a nettó export pozitívan járulhat hozzá a gazdasági növekedéshez. Majd a következő két évben – már az export és az import bővülése mellett – is pozitív lehet a nettó export hozzájárulása a hazai gazdasági növekedéshez.

gazdaságiösszefoglaló
Képünk illusztráció!
Fotó: Science Photo Library via AFP 

A tavalyi évben a megélhetési költségek drasztikusan megemelkedtek, amire 2023 második felében a lakosság a munkaerőpiaci aktivitásának növelésével reagált.

A munkaerőpiacra (újra)belépők egy része hamar munkába tudott állni, míg másik részük lassabban talált állást, így egyszerre nőtt a foglalkoztatottak és a munkanélküliek száma is. A fogyasztási árak mérséklődésével a munkaerőpiaci trendek is stabilizálódni látszódnak, előrejelzésünk alapján 

a foglalkoztatás emelkedése az előrejelzési horizonton tovább folytatódik, míg a munkanélküliség a jövő évtől lassan csökkenni kezd. 

Becslésünk szerint 2024 végére a munkanélküliség eléri majd a 4,8 százalékot, majd 2025-re visszatér a piac a korábbi állapotához, amikor magas foglalkoztatás mellett ismét csökken a munkanélküliségi ráta 4,5 százalékra.

2024-re vonatkozó költségvetési előrejelzésünk szerint a pénzforgalmi hiány a kormányzati célkitűzésnek megfelelően 4,5 százalékon teljesülhet, ugyanakkor az ESA-hiány 4,5 százalékos GDP-arányos hiánycélhoz képest 0,8 százalékponttal kedvezőtlenebb lehet, és elérheti az 5,3 százalékot.

Hangsúlyozzuk, hogy az uniós programok bevételeire és kiadásaira adott becslésünkben az átlagosnál nagyobb a bizonytalanság. A bruttó államadósság 2024 végére a kormányzati terveknek megfelelően a GDP 73,2 százalékára mérséklődhet.

A 2025-ös évre várt 3,7 százalékos hiánycél várakozásaink szerint teljesülni fog. Kivetítésünk alapján az államadósság a GDP 73,1 százalékára mérséklődhet. Ez 1 százalékponttal magasabb a kormányzati tervekben szereplő államadósság szintjénél.

A Századvég Konjunktúrakutató Zrt. előrejelzése.
Fotó: Századvég Konjunktúrakutató Zrt. 

Az elemzés elérhető a Századvég weboldalán.

Korábban arról is beszámoltunk, hogy három és fél éve nem volt ennyire alacsony az infláció. Itt vannak a konkrét számok: egyértelműen erősödik a magyar gazdaság. A múlt heti gazdasági összefoglalónkat itt olvashatja el.

Arról is írtunk, hogy európai összehasonlításban is nő a magyar gazdaság: a növekedés Európa első harmadában van. Idén 1,8-2,2 százalékkal, jövőre 3,5 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!