Története legnagyobb bejelentését tette a magyarországi Lidl - ez nagyon sok embert fog érinteni

Vágólapra másolva!
Megkezdődött a Lidl Magyarország ötödik, hazánkban az eddigi legnagyobb logisztikai központjának építése Kiskunfélegyházán. A több mint 83 ezer m2 alapterületű beruházás 50 milliárd forintból valósul meg, a létesítmény több mint 400 új munkahelyet teremt a kiskunsági régióban élők számára.
Vágólapra másolva!

Az új raktárkomplexum alapkövét dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, továbbá a Lidl Magyarország, a kivitelező Market Építő Zrt. képviselői, valamint Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármesterének jelenlétében ünnepélyes keretek között tették le.

2024.09.04. Letették a Lidl Magyarország új logisztikai központjának alapkövét, a képen (b-j): Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere
Szlavikovics Zita, a Lidl Magyarország igazgatóságának elnöke, Rakonczai Róbert, a Lidl Magyarország ingatlanfejlesztési és beruházási ügyvezető igazgatója
dr. Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter
Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója
Letették a Lidl Magyarország új logisztikai központjának alapkövét, a képen (b-j): Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere Szlavikovics Zita, a Lidl Magyarország igazgatóságának elnöke, Rakonczai Róbert, a Lidl Magyarország ingatlanfejlesztési és beruházási ügyvezető igazgatója dr. Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter, Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója
Fotó: Lidl Magyarország / Lidl Magyarország

Így a tereprendezést követően hivatalosan is megkezdődött 

a Lidl Magyarország ötödik, az anyavállalat európai hálózatát vizsgálva egyik legnagyobb alapterületű logisztikai központjának építése Kiskunfélegyházán.

A több mint 83 ezer m2 alapterületű, közel 12 focipályányi összterületű beruházás várhatóan 2026 októberéig tart. 

A legmodernebb komissiózási technológiával működő raktárkomplexum a tervek szerint 60-65 Lidl üzletet fog kiszolgálni.

„A jóléti államok, vagy szociális piacgazdaságok példájából évtizedek óta látjuk, hogy amennyiben a magántőke és a közszféra szövetségre tudnak lépni, és találnak olyan célokat, amelyek kölcsönösen a gyarapítás céljával, összességében a közjót szolgálva hatnak egymásra, akkor abból nemcsak egy térség, hanem az egész ország profitál. Ez a beruházás egy ilyen példája a fent említetteknek.

Ráadásul ez a nagyszabású projekt Magyarország Kormánya azon erőfeszítéseit is támogatja, hogy a dél-alföldi régiót is a fejlődés útjára állítsa

– emelte ki dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter.

Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, Lidl logisztikai központ, 2024.09.04.
Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter beszédet mondott az ünnepélyes alapkőletételen
Fotó: Lidl Magyarország 

„Ma nemcsak egy épület alapkövét tettük le, hanem a jövő fejlődésének zálogát, ami vásárlóink, partnereink és leendő munkavállalóink javát szolgálja majd. Célunk, hogy a magyar gazdaság egyik zászlóshajójaként az elsők között járuljunk hozzá az ország további fejlődéséhez, és még hatékonyabban, még professzionálisabban tudjuk kiszolgálni az áruházakat és ezáltal vásárlóinkat.

 A Lidl Magyarország hazánk kilencedik legnagyobb munkáltatójaként közel 10 ezer embernek biztosít versenyképes béreket. Ez a szám tovább fog bővülni, hiszen a beruházással a kiskunsági régióban élők számára több mint 400 embernek kínálunk majd új munkalehetőséget, és ezáltal biztos megélhetést, kiszámítható jövőt

– emelte ki a logisztikai központ ünnepélyes alapkőletételénél tartott beszédében Szlavikovics Zita, a Lidl Magyarország igazgatóságának elnöke.

Rakonczai Róbert, a Lidl Magyarország ingatlanfejlesztési és beruházási ügyvezető igazgatója pedig hozzátette: „Célunk, hogy egy piacvezető vállalathoz méltó, európai színvonalú, minden igénynek megfelelő logisztikai központ jöhessen létre. A tervezésnél nagy hangsúlyt fektettünk a fenntarthatóságra" – fogalmazott.

A teljes beruházást kivitelező cég képviseletében Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója szólalt fel: „Nagy örömünkre szolgál, hogy a tender során a Lidl Magyarország minket választott kivitelező partneréül a kiskunfélegyházi logisztikai központ megépítésére. A mostani építkezés közel 1500 embernek biztosít munkát, és jelentős hatással lesz a környék infrastruktúrájára” – mondta Scheer Sándor.

2024.09.04. Lidl új logisztikai központ
Ezen a területen hamarosan a Lidl Magyarország új, 50 milliárd forintból megvalósuló logisztikai központja fog állni
Fotó: Lidl Magyarország

A raktárépület közel 50 ezer raklap tárolására lesz alkalmas, ebből naponta átlagosan 4600 raklapon, mintegy 400 ezer kartonnyi komissiózott árut szállítanak majd el kamionokkal a Lidl áruházakba.  

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!