Hamis luxustáskákat árultak egy budapesti üzletben

Vágólapra másolva!
Egy budapesti üzlet polcai televoltak luxustáskákkal és sapkákkal, azonban ezekről a NAV-osok gyorsan kiderítették, hogy hamisak. Már kézbe véve is érezni lehetett a silány minőséget.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy budapesti táskaüzlet termékeit vették alaposan szemügyre. A polcok roskadoztak az ismert luxus táskáktól (Gucci, Valentino) és baseballsapkáktól. A bolt tulajdonosa azzal érvelt, hogy az áru egy távolkeleti cég tulajdona, ezért a származására vonatkozó papírok is ott vannak. A termékek silány minősége azonban arról árulkodott, hogy azok mindegyike hamisítvány, amiket a védjegyek jogosulti képviselői is alátámasztottak. Az NAV-osok

 több mint háromszáz táskát és sapkát foglaltak le a helyszínen.

A pénzügyőrök iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény miatt indítottak eljárást - derül ki a NAV közleményéből. A jogtulajdonosoknak 45 millió forintos kárt okoztak a hamis táskákkal és sapkákkal. 

A NAV kiemelt feladata, hogy kiszűrje a hamis termékeket a piacról, mert azok nem csak a gazdaság szereplőinek okoznak jelentős károkat, hanem a vásárlókra nézve egészségi vagy minőségi kockázatot is jelenthetnek. A hamis ruházati termékek vagy cipők esetében előfordulhat, hogy olyan vegyi anyagok kerülnek az emberi szervezettel kapcsolatba, amelyek akár az egészségre is ártalmasak lehetnek.

A NAV által lefoglalt hamis Gucci-sapkák
Fotó: NAV

Nemrégiben több mint ezer liter hamis mosószert vontak ki a forgalomból a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Komárom-Esztergom vármegyében. Húsvét vasárnap indult útnak Budapestről egy cseh rendszámú autó, amit a járőrök az M1-es sztráda ácsi szakaszánál vettek észre. Az ablakokig felpakolt autóban több mint ezer liter hamis mosószer és öblítő volt sorba rendezve.

Az egyenruhásoknak az tűnt fel, hogy a sofőr szinte ki sem látszik a zsúfoltságig rakott dobozhalom mögül. A balesetveszélyes módon szállított csomagokban különböző márkajelzésű (Ariel, Lenor, Persil, Jar) tisztítószerek voltak. 

A flakonokat a jogtulajdonos képviselője is megnézte, és megállapította, hogy egytől-egyig hamisítványok, amiket a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül hoztak forgalomba. 

Az 53 éves sofőr azt mondta, az árut Budapesten vásárolta, hogy Csehországba értékesítse, de azzal nem volt tisztában, hogy nem eredetiek.

A pénzügyőrök a 258 flakon hamis árut lefoglalták, és iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény miatt eljárást indítottak. Az elkövető több mint 1,2 millió forint kárt okozott a jogtulajdonosnak.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!