Egyesül egy magyar és egy lengyel webáruház

Vágólapra másolva!
Az Allegro magyarországi megjelenése után nem sokkal az új piactérre költözik az egyik legnagyobb online áruház, a Mall.hu kínálata. Az egyesülés immár bizonyosnak látszik, ez pedig akkor is változást jelent ügyféloldalon, ha a Mall.hu a háttérben már egy ideje a lengyel online kiskereskedelmi óriás érdekeltségébe tartozott.
Vágólapra másolva!

Miként megírtuk, október elején belépett a magyar piacra is a régió vezető online kiskereskedelmi áruháza, a lengyel hátterű Allegro. Az online kiskereskedelmi piacteret mérete, a rajta áruló kereskedők valamint a vásárlók száma alapján gyakran a Közép-Európa Amazonjaként emlegetik. Most, hogy az Allegro.hu oldalon hivatalosan elindult a magyarországi felület, a hazánkban már működő webáruházak is új kihívással találhatják szemben magukat. Az Allegro elindulása ugyanakkor lehetőséget is jelenthet számukra, hiszen megkönnyítheti a magyar kereskedők értékesítését a környező országokba is.

A vállalat nem csak a kereskedők, hanem a vásárlók figyelmét is igyekszik felkelteni. Ennek egyik legfontosabb eleme, hogy Allegro Smart! szolgáltatásán keresztül 

a vásárlóknak 5.000 forintnál magasabb értékű vásárlás során ingyenes kiszállítást kínál csomagátvételi pontra illetve csomagautomatákba.

A futárszolgálatos kiszállításnál a megrendelési érték 9.000 forint, emellett a termék visszaküldés a vállalat ígérete szerint ingyenes. Hozzá kell tenni, hogy mindennek vannak bizonyos feltételei, és csak az ekként megjelölt termékek vásárlására vonatkoznak.

Az Allegro magyarországi pozíciójának erősödésében további lépést jelenthet, hogy a Mall.hu kínálata átköltözik az Allegro oldalára. 

A Mall-csoport egy ideje már az Allegro-hoz tartozik, így mostani piacra lépését megelőzően az Allegro áttételesen már egy ideje jelen volt Magyarországon. Eközben azonban az Allegro a háttérben rengeteg erőfeszítést tett a Mall konszolidációjáért. A felhasználók számára pedig a mostani fejlemény jelenti a leglátványosabb változást.

Ahogy az Origo egyik olvasója arra felhívta a figyelmet, a Mall.hu már végzi a regisztrált felhasználók tájékoztatást a változásról – az alábbi e-mailre számíthatnak a vásárlók:

Mall.hu olvasói e-mail
A Mall.hu tájékoztató e-mailje termékkínálatának Allegro-ra költözéséről
Fotó: Origo - olvasói fotó

A levélből kiderül, hogy a Mall.hu ügyfélszolgálata továbbra is a felhasználók rendelkezésére áll, valamint az is, hogy a termékkínálat Allegro-n belüli integrációjáról és az ebből fakadó változásokról külön információs oldalon tájékozódhatnak a regisztrált felhasználók és az érdeklődők. Az oldalon a legvalószínűbben fölmerülő kérdésekre ad részletes választ a vállalat. A leírásokat érdemes lehet áttekinteni például azoknak is,

akik vásárlói kuponnal rendelkeznek a Mall.hu oldalára, mert azokat nem lehet felhasználni az Allegro oldalán.

Ha valaki először lép most fel a Mall.hu oldalára, a felület már felkínálja számára annak lehetőségét, hogy a termékek közötti böngészést rögtön az Allegro oldalán kezdje.

Szintén érdemes körültekintően eljárniuk a regisztrált kereskedőknek is, számukra az egyesülés kapcsán egy másik oldalon gyűjtötték össze a legfontosabb információkat.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!