Biztosítási csalással vádolnak egy jakuzát, aki levágott ujját balesetnek hazudta

Vágólapra másolva!
Letartóztatták a hírhedt japán bűnszervezet, a jakuza egyik tagját, miután kiderült: hazudott arról, hogyan vesztette el ujjának egy darabját. A férfi ugyanis az ősi hagyományok szerint maga vágta le azt, ám a kórházban már mást mondott.
Vágólapra másolva!

Japán Gifu prefektúrájának rendőrsége letartóztatott egy 58 éves, Masahiro Nouchi nevű férfit, aki a jakuza tagjaként az ország legnagyobb és leghírhedtebb szervezett bűnözői csoportjához, a Jamagucsi-gumi-hoz tartozik, ráadásul elég magas rangban. Az ok egészen meghökkentő: a férfi ellen nem azért indult eljárás, amit a bűnözői kör tagjaként elkövetett. A vád ellene biztosítási csalás, vagyis az, hogy megkárosította az állami egészségügyi ellátórendszert.

A Japan Today beszámolója szerint Nouchi még tavaly februárban kért egészségügyi ellátást egy kórházban ujjsérülése miatt. Pontosabban azt állította, hogy ujjpercét egy balesetben vesztette el. 

A kórház el is látta a férfit, ennek költségét 40 ezer jenre, azaz nagyjából 100 ezer forintra jelentették. 

A férfi nagyjából egy hónappal ezt követően újabb ellátását, utókezelést kapott az ujja miatt, annak értéke 5 ezer jen volt. Nouchi-t nemrég ujjpercének elvesztéséhez kapcsolódóan biztosítási csalás vádjával letartóztatták, a hatóságok szerint ugyanis jogtalanul vette igénybe az egészségbiztosítás terhére a kórházi ellátást.

A meghökkentő ügy hátterében a hatóságok gyanúja szerint az ősi japán rituális gyakorlat, a világ számára elsősorban a filmekből ismert yubitsume áll. Ez az öncsonkításnak az a formája a jakuza berkeiben, amikor egy bandatag ujjpercének levágásával kér engesztelést főnökétől, amennyiben valamilyen hibát követett el. Az ujj egy darabjának levágásával sokkal nehezebb megfelelően fogni egy kardot vagy más fegyvert, így a bizarr tradíció azt fejezi ki, hogy az illető méltatlanná vált arra, hogy főnöke közvetlen környezetében harcoljon. 

Egy 53 éves, egykori jakuza tag mutatja szilikonból készült ujj-pótlását
Egy 53 éves, egykori jakuza tag mutatja szilikonból készült ujj-pótlását 
Fotó: AFP/Toshifumi Kitamura

Ugyanakkor a mostani időkben a yubitsume meglehetősen ritka, ha pedig mégis megtörténik, ahhoz az öncsonkító részéről kapcsolódik egy másik ígéret is: orvosi ellátásának költségeit magának kell fizetnie.

Az 58 éves, a rendőrség szerint jelenleg is aktív jakuza tag viszont ezzel ellentétesen járt el. Sérüléséről hazudott, így azt balesetnek tételezve a személyzet ellátta őt. Ám a japán nemzeti egészségbiztosítási rendszer nem terjed ki a yubitsume elkövetéséből fakadó sérülések ellátására. Vagyis összefoglalva a hatóságok álláspontja az, hogy a letartóztatott férfi illegálisan vette igénybe a kórházi szolgáltatást, így a fenti összegekkel megkárosította a rendszert, azaz biztosítási csalást követett el.

Azt a hatóságok nem részletezték, milyen módon jutottak erre a következtetésre ennyi idővel az eset után. 

A rendőrség közlése szerint ez az első eset Japánban, amikor yubitsume miatti biztosítási csalással vádolnak valakit.

A körülményekről egyelőre annyi derült ki, hogy a férfit szeptember 18-án fogták el, miután valaki más útdíjkártyáját használva akarta kifizetni a használati díjat egy elektronikus kapunál. 

Nouchi mellett két további férfit is őrizetbe vettek az ujjlevágási eset kapcsán, de nem közölték, feltételezésük szerint milyen szerepet játszottak a csalás kivitelezésében.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!