Bejelentést tett a Burger King a halálos járvány miatt

Vágólapra másolva!
Ideiglenesen kiveszi a hagymát szendvicseiből a Burger King és néhány további nagy gyorsétteremlánc az Egyesült Államokban, miután a McDonald's szendvicseitől többen kólibaktériumtól betegedtek meg, egy vendég pedig meghalt a fertőzésben.
Vágólapra másolva!

Ideiglenesen hagyma nélkül szolgálják fel a szendvicseket azokban az éttermekben, ahová a coloradói Taylor Farmsról érkezett ez a zöldség.

Burger King, céglogó
A Burger King és más gyorsétteremláncok is bejelentést tettek az E.coli járvány miatt (illusztráció)
Fotó: Getty Images via AFP/2022/Justin Sullivan

Ez az éttermek mintegy 5 százalékát érinti az Egyesült Államokban, az érintett éttermek ellátása hagymával más forrásból folyamatban van

ezt a Burger King nevű amerikai gyorsétteremlánc szóvivője közölte azt követően, hogy kiderült: E.coli fertőzött hagyma okozott súlyos megbetegedést és eddig 1 halálesetet a McDonald's éttermeiben. A McDonald's legnagyobb piaci versenytársának számító Burger Kingnél azt mondták, fogyasztóik biztonsága érdekében hozták meg ezt a döntést, és hagymabeszállítóik kapcsán csak érintőleges az átfedés a McDonald's beszállítóival.

A Quartz értesülése szerint a fentihez hasonló döntést hozott a szintén jelentős láncnak számító Taco Bell, valamint a Magyarországon is ismert Pizza Hut és a KFC is.

A Burger King jelezte: nem kaptak jelentést arról, hogy bármilyen megbetegedés történt volna annak következtében, hogy éttermeikben a vendégek olyan hamburgert ettek, amiben hagyma is volt, és az egészségügyi hatóságoktól sem kaptak erre vonatkozó hivatalos jelzést.

Miként az Origo megírta, a gyorséttermek intézkedésének közvetlen előzménye, hogy összesen 13 államból mintegy 100-an kerültek kórházba E.coli fertőzéssel. A veszélyes járványt ezeknél az esteknél a McDonald's éttermeihez, ezen belül is a Quarter Pounders fantázianevű szendvics fogyasztására lehetett visszavezetni. A fertőzöttek közül ezidáig 1 ember halt meg az E.coli fertőzésben.

A cég az amerikai járványügyi hatóság jelentése nyomán 14 ezer amerikai éttermének több mint ötödében leállította az étel eladásait. Az első gyanú egyébként a marhahúspogácsát jelölte meg a fertőzés forrásaként, ám a vizsgálatok nyomán bebizonyosodott, hogy a Taylor Farms nevű beszállító hagymájával van a gond. A McDonald's közölte, hogy leállította az együttműködést a hagyma szállítójával, és eltávolította azt az ellátási láncából.

A McDonald's több perrel néz szembe a megbetegedések miatt.

A tünetek az E.coli-val fertőzött étel elfogyasztása után akár négy nappal is jelentkezhetnek. A legtöbb ember 5-7 napon belül magától felépül, de egyes esetekben kórházi kezelésre lehet szükség.

Az eset nagyon rosszul érintette a McDonald's részvényárfolyamát, egyúttal kiváltotta a Wall Street aggodalmát. 

Az aggodalom mögött nem pusztán a befektetői nyugtalanság áll: a gyorsétteremlánc ugyanis az egész amerikai gazdaságban jelentős tényező, működési problémái dominóeffektusként hathatnak ki a gazdaság más szegmenseire is.

A képen egy dupla húsos Quarter Pounder szendvics:

image

Időközben a probléma forrásaként azonosított szendvics visszatér a McDonald's kínálatába: ahogy az Origo megírta, a cég újraindítja a Quarter Pounder hamburgerek értékesítését az összes amerikai éttermében, miután kizárta, hogy a marhahúsos húspogácsák okozzák az E. coli járványt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!