Komoly változást jelentett be az egyik legnagyobb magyarországi csomagküldő

Vágólapra másolva!
A Packeta és a FoxPost egyesítése után a tulajdonosok a lokális márka megtartása mellett döntöttek, ezért az új vállalat FoxPost néven működik tovább.
Vágólapra másolva!

A vállalati közleményben az áll, hogy a névváltás a Packeta csomagautomatái esetében az arculat fokozatos frissítésével is jár,

amely a FoxPost megjelenéséhez igazodik, ezzel biztosítva az egységes márkamegjelenést és erősítve a vállalat piaci jelenlétét.

Bár az idei évben jelentős változások nem várhatók, a két vállalat működésének összehangolása már megkezdődött. 

Az elsődleges cél továbbra is a karácsonyi szezonban nyújtott szolgáltatások magas színvonalának biztosítása, miközben az integráció folyamatosan zajlik 

– áll a cég közleményében.

Foxpost, csomagautomata
A Packeta és a Foxpost egyesülése után Magyarországon Foxpost név alatt folytatja működését a csomagküldő (illusztráció)
Fotó: Shutterstock/Copyright (c) 2022 Raketir

A vállalat minden Packeta és FoxPost kollégára számít, csak egy vezetői pozíció szűnik meg. A vezérigazgatói tisztséget továbbra is Bengyel Ádám, a FoxPost társalapítója tölti be, aki az operatív működés mellett az integráció sikeres végrehajtásáért is felel.

„Örömmel fogadtuk a tulajdonosok döntését, és hálásan köszönjük a bizalmat. Büszkék vagyunk arra, hogy a FoxPost Magyarország első, máig működő és legkedveltebb csomagautomata márkája, ami szerepet játszott a tulajdonosok döntésében. Hiszem, hogy ez a lépés biztosítja a két vállalat közötti szinergiák hatékony kiaknázását. Lehetővé teszi, hogy kamatoztassuk a márkaismertség előnyeit, miközben az együttműködés új lehetőségeket teremt a fejlesztéshez és növekedéshez” — mondta Bengyel Ádám, a FoxPost vezérigazgatója.

A bejelentés előzménye, hogy a FoxPost korábbi tulajdonosai, a Wallis Csoport és a Trueway, idén júniusban bejelentették, hogy eladják a FoxPostot. Majd augusztusban az új befektetők, a Packetát is tulajdonló CVC Capital Partners és az EMMA Capital Group a magyarországi Packeta és a FoxPost egyesítése mellett döntöttek. 

Az egyesülés révén a FoxPost Magyarország legnagyobb csomagátvételi pont hálózatává vált.

Az egyesülés eredményeként az év végére a FoxPost rendszerében mintegy 3100 csomagautomata, 1700 csomagátvételi pont és házhozszállítási szolgáltatás fog üzemelni. Így a FoxPost a kiscsomag-logisztikai szolgáltatások teljes palettáját nyújtja az ügyfeleinek. 

Idén a két márka együttesen várhatóan 22 millió csomagot kezel.

Miként az Origo arról beszámolt, idén ősszel a Packeta komoly kihívásokkal szembesült a nagy mennyiségű magyarországi küldemény kezelésében. A fennakadások mögött elsősorban az ázsiai online piacterekről rendelt rengeteg küldemény jelentette kihívás áll, emiatt sokan voltak, akiknek heteket kellett várni csomagjuk átvételére.

Az Origo nemrég összeállítást is készített a csomagküldő cégek szolgáltatásairól.

Cikkünk címlapi képe illusztráció / forrás: Shutterstock

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!