Hatalmas kincset talált egy baráti társaság egy angliai mezőn

Vágólapra másolva!
Több ezer ezüstérmét talált egy baráti társaság Angliában, amik már régóta ott hevertek. Egy szakértő elmondta, hogy nem tudják, hogyan kerülhettek oda az érmék.
Vágólapra másolva!

Adam Staples és hat barátja egy délnyugat-angliai területen több mint 2500 ezüstérmét talált, amik már közel 1000 éve a földben voltak. A lelet 4,3 millió fontot (2,1 milliárd forint) ér és a British Museumban novembertől tekinthető meg "Ez egy igazán jó lelet. Az év felfedezése. Aztán kaptunk még egyet, (azt hittük) lehet, hogy öt, lehet, hogy tíz.

Ez a legnagyobb lelet, amelyet amatőr kincskereső talált az elmúlt 30 évben Nagy-Britanniában. 

Az érmék többségét 1066 és 1068 között vertek, némelyiken I. Vilmos hódító király, másokon pedig legyőzött angolszász elődje, II. Harold látható.

Michael Lewis, a Portable Antiquities Scheme vezetője elmondta, hogy ez az utóbbi évek egyik leglátványosabb felfedezése, különösen azért, mert az érmék történetét még nem sikerült teljesen feltárni. Lewis szerint az érmegyűjtemény segít elmélyíteni az angol történelem leghíresebb dátumának megértését: 

1066, az az év, amikor Vilmos, Normandia hercege legyőzte Harold királyt a hastingsi csatában, és Anglia szász uralkodóit normann francia uralkodókkal váltotta fel. 

- írja az AP News.

Korábban arról is írtunk, hogy egy amatőr kincskereső fémdetektorával egy olyan rendkívüli aranygyűrűre bukkant Dániában, ami a szakértők szerint akár egész Európa történelmét átírhatja. 

Az Origo beszámolt arról is, hogy a közelmúltban szintén fémdetektorral fedeztek fel egy rendkívül értékes arany ékszer- és ezüstérme kincset Hoogwoud közelében, Észak-Hollandia egyik kisvárosában. A 2021-ben előkerült lelet négy félhold alakú, díszített arany fülbevaló-függőből, két egymáshoz illeszkedő aranylevéldarabból, valamint harminckilenc darab, középkori ezüst apró érméből áll.

Augusztusban megírtuk, hogy rendkívüli, viking korból származó kincset rejtett a föld Dániában. Egy régészhallgató egy fémdetektor segítségével találta meg a viking korból származó kincseket. A szakértők a tárgyakat a 800-as évekre datálták, ami a korai viking kor (időszámításunk szerint 793-1066) idejére esik. Az idén tavasszal talált karperecek az aarhusi múzeumban tekinthetők meg.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!