Nekirontott a Limp Bizkit a zeneipar óriásának

Vágólapra másolva!
Keresetet nyújtott be a bíróságon a Limp Bizkit nevű metál együttes a Universal Music Group ellen. A zenekar 200 millió dollár elmaradt jogdíjat követel az óriáscégtől, de ennél tovább is mentek: állításuk szerint a jelenlegi kiadói és jogdíjrendszer valójában a zenészek megkárosításáról szól.
Vágólapra másolva!

Megunta a hiábavaló várakozást a Limp Bizkit alapító-frontembere, Fred Durst, és keresetet nyújtott be a világ egyik legjelentősebb zenei kiadó- és jogtulajdonos vállalata, a Universal ellen Kaliforniában az állítása szerint elmaradt, mintegy 200 millió dollár (nagyjából 73 milliárd forint) jogdíj miatt, ami a zenekart és kiadójukat illetné meg. Fred Durt emellett azt is is állítja, nem pusztán a már 30 éve működő zenekarának tartozik a vállalat hosszú idő alatt felhalmozódott rengeteg pénzzel, hanem "több száz" további előadónak is.

Fred Durst, Limp Bizkit
A 2019-es felvételen Fred Durst érkezik egy, a szereplésével készült film premierjére
Fotó: Getty Images via AFP/2019 Getty Images/Amy Sussman

A Limp Bizkit vezetője szerint a 2000-es évek elején nagyon népszerű zenekarra most újra jelentős igény mutatkozik, ezt mutatja, hogy dalaikat összesen több száz millió alkalommal indítják el a különböző digitális felületeken a felhasználók. Az ezek után nekik járó jogdíjakból viszont alig látnak valamit, augusztusban csak 1 millió dollárt kaptak meg azért, mert az Universal szerint egy új szoftverrendszerrel kapcsolatos gondjaik miatt csak később tudják a további összegeket könyvelni és kifizetni.

A frontembert azonban ez nem győzte meg, sőt, beadványában ennél jóval tovább megy: azt állítja, hogy 

valójában a kiadói és a jogdíj-elszámolási rendszer jelenlegi formájában arra jó, hogy a Universalt gazdagítsa, a zenészek pedig alig lássanak munkájuk után valamit. 

A beadvány szerint a Universal a most működtetett rendszert tudatosan a zenészek kárára alakította ki.

A Universal nem kommentálta a zenekar lépését. A vállalat üzleti értelemben a zeneipar egyik legnagyobb óriása, miként arról beszámoltunk, palettáján a k-pop-tól kezdve az utóbbi évek egyik legsikeresebb könnyűzenei előadójáig, Taylor Swiftig bezárólag sok minden és sok mindenki megtalálható. A világ legnagyobb lemezcége néhány évvel ezelőtt egyértelművé tette, hogy hihetetlen fejlődési potenciált látnak a digitális zenehallgatás terjedésében, ezért saját konstrukciót dolgoznak ki a jogdíjak kezelésére és kifizetésre.

A Guardiannek nyilatkozó zeneipari szakértők ugyanakkor közel sem látják annyira borúsan a helyzetet, mint amilyennek a Limp Bizkit a zenészek szemszögéből lefestette. Azt elismerték, hogy a bírósághoz fordulás lényegében a legvégső, erőteljes lépést jelentheti esetükben, ám úgy látják, szó sincs arról, hogy az Universal nem akarja kifizetni a zenészeket.

A nyilatkozatok szerint a kifizetések elmaradása jóval prózaibb okokra vezethető vissza: a vállalatnál valóban megcsúszhattak az ügyviteli és elszámolási kérdésekkel, illetve – miként Jay Gilbert, a vállalat egyik korábbi ügyvezetője fogalmazott – egyszerű hozzá nem értésből is fakadhat az, hogy Durst és csapata nem kapta meg kifizetéseit. 

A szakértők azt is hozzátették, hogy manapság jóval bonyolultabb a jogdíjak elszámolása, mint a digitális zenehallgatás elterjedése előtti időkben. Példaként említették, hogy a Limp Bizkit esetében csak idén mért 

több száz millió lejátszás elszámolása nem ugyanaz, mint ugyanennyi zeneszám kezelése,

és valószínűleg csak annyi történt, hogy a vállalat egyelőre nem boldogul jól ezzel a feladattal.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!