A régióban Magyarországon az egyik legolcsóbb a tankolás

Vágólapra másolva!
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján szeptemberben Magyarországon a benzin átlagára 2 forinttal volt kedvezőbb a szomszédos országok átlagáránál, míg a gázolaj ára 1 forinttal került kevesebbe. A KSH adatai szerint mind a benzin, mind pedig a dízel üzemanyag átlagára érdemben csökkent az augusztusban mért értékekhez képest - hívta fel a figyelmet pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Vágólapra másolva!

A közlemény felidézi, hogy az EU Weekly Oil Bulletin kimutatásai alapján szeptemberben a 95-ös oktánszámú benzin átlagára Magyarországon 585 forint volt, ami 20 forintos csökkenést jelent az előző havi adatokhoz képest. Ez azt jelenti, hogy a benzin átlagára 2 forinttal, vagyis 0,3 százalékkal alacsonyabb volt a szomszédos országok 587 forintos átlagánál. 

A dízel üzemanyag szeptemberi átlagára 592 forint volt hazánkban, ami 19 forintos mérséklődést jelent augusztushoz képest. Ennek eredményeként a dízel is 1 forinttal, 0,2 százalékkal volt kedvezőbb, mint a környező országokban

A szomszédos országok közül szeptemberben Ausztriában, Horvátországban, Szerbiában, Szlovéniában és Szlovákiában is magasabb átlagos benzinár volt megfigyelhető, míg a dízel átlagára Ausztriában, Horvátországban, Szerbiában és Szlovéniában haladta meg a magyar értéket.

tankolás benzinkút gázolaj dízel üzemanyag
Illusztráció 
Fotó: Erik Mclean / Unsplash 

Az NGM hangsúlyozza, a háború hatására megemelkedett üzemanyagárak letörésének, a kormány intézkedéseinek köszönhetően a magyar lakosság jelenleg 66 forinttal olcsóbban tankolhat benzint, és 71 forinttal kedvezőbb áron juthat dízelhez, mint azok áprilisi és februári csúcsértékeinek idején. Az üzemanyag-kereskedők felelősségteljes árpolitikája, valamint együttműködésük jelentős szerepet játszik abban, hogy a magyar családok továbbra is kedvező áron vásárolhatnak üzemanyagot, elkerülve azt az igazságtalan helyzetet, hogy magasabb árat kelljen fizetniük az üzemanyagért, mint a szomszédos országokban. 

Emlékeztetnek arra is, hogy a Magyar Ásványolaj Szövetség és a Független Benzinkutasok Szövetségének kezdeményezésére, a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával, júliusban sor került az üzemanyagárak elemzési módszertanának finomhangolására. Az új rendszer szerint az árak nyomon követése havi adatszolgáltatás alapján történik, a korábbi heti összehasonlítások helyett, ami csökkenti az egyes országokra jellemző eltérések torzító hatását. 

A KSH jelentése nyomán az NGM megerősítette, hogy 

a magyar üzemanyagárak továbbra is versenyképesek és belesimulnak a szomszédos országok átlagába, összhangban a kormány céljaival

A kormány továbbra is bízik az üzemanyag-kereskedők együttműködésében - írta az NGM.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!