Magyarország hatalmas területet kaphatott volna Afrikában

Vágólapra másolva!
Egy kalandor a II. világháborút követően előállt egy nem mindennapi ötlettel, amely Afrika újrafelosztását célozta. A terv szerint Magyarország egy 20 ezer négyzetkilométernyi területet kapott volna, ami megfelel a három legnagyobb magyar vármegye méretének.
Vágólapra másolva!

Szokatlan tervjavaslat érkezett be az Állami Tervhivatalhoz 1948-ban Afrika egy részének felosztásáról, amelynek benyújtója 26 ezer forintot szeretett volna kapni, hogy Szomáliaföldre utazzon és előkészítse a dolgot. A nagyon fura, de annál érdekesebb történetről korábban Csízi István főlevéltáros tett közzé egy részletesebb írást az Archívnetre.

Mindenekelőtt tudni kell, hogy olykor-olykor magánszemélyektől is érkeztek kérvények az Országos Tervhivatalhoz (OT), legtöbbször találmányok támogatását kérték, de volt, aki a hazai gazdaság fellendítésére, energiatermelésre dolgozott ki terveket. Ezeket a beadványokat is elbírálták, a találmányok adott esetben támogatásban is részesültek, de a tervekre, felvetésekre is válaszoltak, ha pénzt nem is adtak rájuk.

Egy szokatlan állampolgári kérvényt iktattak az OT-ben 1948. október 5-én. A beadó, bizonyos Kövér György, írói nevén Kövér Ibrahim egy kevésbé ismert utazó, térképész, afrikai útjához szeretett volna pénz kérni. Az indok ennél a ténynél is meglepőbb: 

mandátumterületeket javasolt kijelölni az Egyenlítő mentén az európai országok részére tudományos célzattal (a Föld rendellenességeit, az éghajlatot tanulmányozandó), amelyeket a Szaharán keresztül vasútvonalak kötnének össze a Földközi-tenger partvidékével.

Szerinte a terv számos előnnyel járt volna: gazdasági előnyök, a demokrácia terjedése, a balkáni népek sovinisztikus villongásainak levezetése.

bivaly, Afrika
A kép illusztráció!
Fotó:  AFP

Magyarország is csak hasznot húzott volna belőle, hiszen "társadalmunkba bele kell dobni valami újszerűt, hogy ne legyen talajuk azoknak, akik készakarva letargikus hangulatot szeretnének kitenyészteni". Mert "minden országnak volt egy távol eső fiókországa", ha nem akar Magyarország lemaradni, akkor neki is erre az útra kell lépnie. Természetesen jogosultságot is talál az afrikai területszerzéshez: "a francia idegenlégióban számos magyar ontotta vérét Afrika földjén, sőt teszi most is, nem is beszélve az angol hadihajókon szolgálókról, egyébként pedig Afrika olyan tartozéka Európának, hogy ahhoz emberileg, kereskedelmileg minden európai nemzetnek joga van" - zárja le gondolatmenetét Kövér György.

A saját tervezésű, az 1937-es párizsi világkiállításon díjat nyert térképével illusztrált terv túl sok kommentárt aligha érdemel, néhány sajátosságot azonban érdemes kiemelni. Kövér úgy értékeli a politikai helyzetet és a további kilátásokat, hogy Afrikában csak az Egyesült Államok és Nagy-Britannia képvisel számottevő erőt - Franciaországról (az idegenlégió ellenére) megfeledkezik. A térképről kiderül a mandátumok elhelyezkedésének furcsasága: Belga Kongót nem érintette volna a felosztás, a Szovjetunió nem szerepelt a mandátumterületet kapók között, viszont a Cionista Állam (Izrael) igen. 

A nemzeti elfogódottság is tükröződött,hiszen a magyar terület a kontinens alakja miatt kissé megnövelt méretű lett volna, Magyarország a "Kismajun" nevű települést kapta volna meg Szomáliföldön.

A szerző igyekezett támogatókat is felsorakoztatni maga mögé. Persze Germanus Gyulától a Külügyminisztériumig mindenütt diplomatikusan kitértek a terv felvállalása elől.

A dologból természetesen nem lett semmi, mert az csupán egy magánszemély kérvénye volt - írja a Promotions.hu. Nem kellett megjegyzéseket fűzni a beadványhoz, mivel az nem volt beruházási jellegűnek tekinthető - így az OT egyszerűen visszautasította.

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!