Szenzációs: megtalálták Magyarország legöregebb fáját

Vágólapra másolva!
Magyarország legöregebb fája egy őshonos kocsányos tölgy, amelynek korát a szakértők 800 évesre teszik, de akár 1000 esztendős is lehet. Mutatjuk, hol található ez a különleges fa.
Vágólapra másolva!

A hédervári Árpád-tölgy Magyarország legidősebb fája, mely az ország egyik leggyönyörűbb községében, a Győr-Moson-Sopron megyei Héderváron található. A fa egy 1203-ban épült kápolna kertjében magasodik. A tölgy nemcsak természeti, hanem történelmi szempontból is rendkívül jelentős, több legenda és történelmi esemény köthető hozzá.

Az Árpád-tölgy a becslések szerint legalább 800, egyes források szerint akár 1000 éves is lehet. 

Nevét Árpád fejedelemről kapta, és az egyik legenda szerint maga Árpád ültette, amikor seregeivel a honfoglalás után a környéken táborozott. Bár ennek a történelmi hitelessége nem bizonyítható, a fa rendkívüli kora és mérete méltán teszi a magyar történelem egyik különleges jelképévé.

Az Origo ebben a cikkében arról is beszámolt, hogy hány éves a világ legöregebb fája.

A Promotions.hu felidéz egy másik legendát, amely szerint a tölgyfa alatt Hunyadi Mátyás is megpihent, amikor az ország nyugati részein táborozott. Bár ezeket az eseményeket nem támasztják alá írott források, a fa legendáját tovább gazdagítják a történetek. 

A hédervári Árpád-tölgy egy kocsányos tölgy, amely őshonos fafajnak számít Magyarországon. Hatalmasra nő, sokáig él, de ritka, hogy olyan matuzsálem nevelkedjen belőle, mint a hédervári.  

Hédervári tölgy
A hédervári Árpád-tölgy
Fotó: Talán Csaba 

A fa hatalmas, törzse több mint 7 méter kerületű, átmérője meghaladja a két és fél métert, magassága a 14 métert.

Az idők során elszenvedett különböző sérüléseket. Sajnálatos módon 2007-ben egy szélvihar az óriási ágait lecsavarta. A Turista Magazin azt írja, négy óriási ágából hármat már letépett a szél. A törzsében kettéhasadt a csonka matuzsálem azonban minden évben meghálálja a gondoskodást, nem csak kihajt, de makkot is terem.

Az Árpád-tölgy nemcsak természeti csoda, hanem turisztikai látványosság is. 

További érdekesség, hogy a községben van egy különleges kastély, amelynek bejáratát két szárnyas oroszlán őrzi. De Hédervárnak van még egy különlegessége: itt állították fel az ország egyetlen krumplibogárszobrát.

Az Origo stábja a közelmúltban ellátogatott Hédervárra. Megtudtuk, mi az Árpád-tölgy legendája, miért őrzi a kastély bejáratát két szfinx, és miért állították fel a krumplibogarat ábrázoló szobrot. 

Az alábbi videóból mindez kiderül:

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!