Életveszélyes meghibásodás miatt rengeteg autót visszahívnak

Vágólapra másolva!
A Tesla több mint 27.000 Cybertruckot hív vissza a tolatókamera hibája miatt. Már nem először kötelezik visszahívásra az amerikai elektromosautó-gyártót a modell miatt.
Vágólapra másolva!

Az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal (NHTSA) a napokban ismét arra kötelezte a Teslát, hogy hívja vissza az eddigi legszerencsétlenebb konstrukciójának bizonyuló Cybertruckjait. Az ormótlan formájú, rozsdásodó és egy vagyonba kerülő elektromos teherautóknak ugyanis baj van a tolatókamerájával is - és ezt kell a gyártónak most korrigálnia. 

Az NHTSA szerint a probléma az, hogy a tolatókamera képe a törvény által megengedett két másodpercnél nagyobb késleltetéssel válik csak elérhetővé

 - ez pedig a hivatal szerint jelentősen növeli a balesetek kockázatát. A képernyő bekapcsolása a hátramenetbe kapcsolás után hat-nyolc másodpercig tart - írja a People.

Ugyanakkor a dolog hátterében szoftveres probléma áll csak, így azt a Tesla az autókhoz történő hozzányúlás nélkül, szoftverfrissítéssel tudja majd orvosolni az érintett több mint 27.000 járműnél - írta meg a PC Fórum. A 2023. november 13. és 2024. szeptember 14. között gyártott járművekről van szó.

A mostani a sorban az ötödik alkalom, hogy a Teslának vissza kell hívnia a Cybertruckot, ami gyakorlatilag még egy év óta sincs forgalomban. Korábban többek között beragadó gázpedál, valamint menet közben a szélvédőre felcsapódó motorháztető miatt volt kénytelen a gyártó javításokat elvégezni ezeken az elektromos járműveken.

Az autógyártó arról számolt be, hogy a meghibásodás miatt, amely akár életveszélyes balesetet is előidézhet, 45 jótállási igényt nyújtottak be, de nincs tudomásuk emiatt bekövetkezett ütközésről, halálesetről vagy sérülésről.  

A tolatókamera hibája miatt hívnak vissza Tesla Cybertruckokat 
Fotó: Stefler Balázs 

Az Origo is beszámolt a Cybertruckkal kapcsolatos másik friss hírről, hogy

Tíz hónappal a típus megjelenése után ugyanis a Tesla leküldte rájuk a frissítést.

Sok késés és várakozás után közel egy évvel ezelőtt, 2023. november 30-án vehették át az első Tesla Cybertruckokat azok, aki kifizették érte, a közel 100.000 dolláros összeget. Egy funkció azonban hiányzott ezekből az autókból - a Tesla sokat reklámozott Full Self-Driving (FSD – teljes önvezető) szoftvere.

A Tesla által kiadott korábbi járművek, mint például a Model 3 és a Model Y, már a megjelenéskor azonnal hozzáférhettek a Tesla Autopilot vagy FSD szoftverének modern változataihoz. Ezek a járművek azonban viszonylag hasonló méretekkel, szenzorkészlettel és vezérlési mechanizmusokkal rendelkeznek, mint a többi Tesla jármű, ami azt jelenti, hogy nem sok változtatásra van szükség a szoftverben ahhoz, hogy működőképesek legyenek.

A Cybertruck azonban teljesen más, mint bármely más jármű, amelyet a Tesla eddig készített. Így amikor a Cybertruck először jelent meg, hiányzott belőle a hozzáférés ehhez a fontos funkcióhoz. A Tesla persze eladta az FSD-hozzáférést a tulajdonosoknak, de azzal a kitétellel, hogy a vezetéstámogató rendszer a Tesla további értesítéséig nem aktiválható.

Nos, ez az idő a napokban elérkezett, és a Cybertruckosok végre hozzáférhetnek a szoftverhez, amire vártak. Legalábbis néhányuk. Nem tudni biztosan, hogy a szoftver szélesebb körű kiadása a többi Cybertruck-tulajdonos számára mikor fog megtörténni, de ez valamikor a következő hetekben várható.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!