Olasz céggel alapított közös vállalatot a Mészáros Csoport érdekeltsége

Vágólapra másolva!
MAEN - Energetika Zrt. néven alapította meg közös vállalatát a Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó Status KPRIA Zrt. és az olasz Ansaldo Energia S.p.A. Az új vállalat erőművi-karbantartási szolgáltatásokat végez majd Magyarországon, illetve kombinált ciklusú gázturbinás erőművek építését, kulcsrakész kivitelezését tervezi a Nyugat-Balkán régióban.
Vágólapra másolva!

A közös vállalat elsődleges célja az új erőművek komplett, kulcsrakész kivitelezésének (EPC) megvalósítása. A magyar többségű vegyesvállalatban a Mészáros Csoport az infrastruktúra-fejlesztések során szerzett építési tapasztalatával és pénzügyi erőforrásaival vesz részt és járul hozzá annak jövőbeni sikereihez.

Az olasz állam tulajdonában lévő Ansaldo Energia S.p.A. a gáz- és gőzturbina, illetve generátorgyártás területén rendelkezik jelentős tudással és kapacitással, emellett évtizedes karbantartási tapasztalatot is hoz a közös vállalatba - derül ki a Mészáros Csoport közleményéből. Az új projektek kivitelezése mellett, a cég tervei között kiemelt helyen szerepel a már meglévő, illetve a később, újonnan megépülő erőművek hosszú távú karbantartása és üzemeltetése. Ezt a feladatot a most megalakult vállalat állandó szolgáltatásként tervezi végezni.

A Mészáros Csoport egyre nagyobb hangsúlyt fektet a külföldi terjeszkedésre, főleg a környező országokban és olyan iparágakban, melyekben Magyarországon már komoly tapasztalatot szerzett.

„A globális energiaipar egyre inkább a megújuló energiaforrásokra és a fenntarthatóságra fókuszál. 

A vegyesvállalatok egyesített ereje segíthet előmozdítani ezt az átállást, különösen akkor, ha a partnerek közös célja a környezeti lábnyom csökkentése. 

Az elkövetkező években a délszláv régió áramtermelési erőműparkja jelentős modernizációra szorul a tervezett élettartamon túli, rossz hatásfokú és erősen légszennyező szenes erőművek kivezetése miatt” – mondta Mészáros Lőrinc, a Mészáros Csoport tulajdonosa.

Mészáros Lőrinc
Mészáros Lőrinc, a Mészáros Csoport tulajdonosa
Fotó: Bende Tamas 

„A megnövekedett energetikai beruházásokban való részvételünk a cél itthon és külföldön, elsősorban a Nyugat-Balkánon. Ehhez a most szövetségre lépett két cégcsoport eddigi tapasztalatait szeretnénk felhasználni és tovább erősíteni, bővíteni ágazati szerepünket” – tette hozzá Németh Tamás, a MAEN Energetika Zrt. igazgatósági tagja és vezérigazgatója.

Az Ansaldo Energia eredeti anyavállalatát 1853-ban alapították Genovában, Olaszországban. A kezdeteket gőzturbina és generátorgyártás alapozta meg, majd tevékenységét kiterjesztette a fejlett gázturbina és kombinált ciklusú erőművek építésére, valamint nukleáris és megújuló technológiákra, illetve hidrogén termelésre. A vállalatcsoporthoz világszerte jelenleg több mint 30 cég tartozik, több mint 3300 munkavállalót foglalkoztat és az árbevétele 2023-ban meghaladta az 1,1 milliárd eurót.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!