Újfajta önkiszolgáló kasszák érkeznek a népszerű áruházlánchoz

Vágólapra másolva!
Az egyik legnagyobb brit kiskereskedelmi áruházlánc, a Sainsbury's, új, nagyobb méretű önkiszolgáló kasszákkal próbálja növelni üzleteiben a hatékonyságot.
Vágólapra másolva!

Kísérleti jelleggel, eddig még nem használt, új típusú önkiszolgáló pénztárakat telepített néhány boltjába a brit Sainsbury's élelmiszer jellegű kiskereskedelmi lánc. Az újítást a vállalat vezérigazgatója jelentette be: Simon Roberts szerint a cél az, hogy minél inkább nélkülözhessék a pénztári folyamatokban az emberi munkaerőt, egyúttal növeljék üzleteik hatékonyságát. Roberts nem fejtette ki, mit ért a hatékonyság alatt, de a Sainsbury's hasonló címszó alatt bevezetett intézkedései alapján alighanem azt, hogy a vásárlók a korábbinál gyorsabban ejthessék meg vásárlásaikat, miközben a dolgozók idejüket más, nem automatizálható feladatokra tudják fordítani. Ilyen intézkedés a közelmúltból az, hogy a vásárlók kihelyezett érintőképernyők segítségével könnyebben megtalálhatják a keresett terméket a bolt terében, így kevesebbet kell bevásárlókocsijaikat tolva a polcok között bolyonganiuk.

Maradva az új önkiszolgáló kasszáknál, azokról kiderült, hogy 

akkora méretűek, mint a hagyományos, emberi munkaerővel működő pénztárak, és még kasszaszalagjuk is lesz. 

Utóbbitól a vállalatnál azt várják, hogy ezek az önkiszolgáló pénztárak könnyebben használhatók lesznek hagyományos, nagyméretű bevásárlókocsikkal. A kasszák terében a kijelölt részen csomagolhatók majd el a megvásárolt árucikkek, melyeket változatlanul a vevőknek maguknak kell lehúzniuk, vételárukat pedig kiegyenlíteniük.

image

A Retail Gazette szerint a vállalat egyelőre két üzletében teszteli ezeket az önkiszolgáló kasszákat, és a vállalat szerint a vásárlói visszajelzések kedvezők. A Grocery Gazette emellett azt is megtudta a Sainsbury's vezérigazgatójától, hogy a kasszaszalagos önkiszolgáló pénztárak bevezetése nem azt jelenti, hogy a hagyományos, pénztáros munkatársak által kezelt kasszákat teljesen megszüntetik az üzletekben, hanem azt, hogy – szavai szerint – "a vásárlók számára újabb választási lehetőséget kínálunk arra, hogy eldöntsék, hogyan kívánnak fizetni."

Az idei ünnepi időszakra 20 ezer szezonális munkavállalót kereső Sainsbury's közlése szerint a hatékonyságnövelő programjaik révén a legutóbbi évtizedben 2,5 milliárd fontot takarított meg a vállalatcsoport. 

A cég a következő három évben további 1 milliárd font megtakarítást szeretne elérni az ide sorolt lépésekkel.

Bármelyik üzletláncban is jelentek meg azok, az önkiszolgáló kasszák olykor nem várt hevességű vitákat váltottak ki a vásárlókból. Mind pártolóik, mind ellenzőik hosszasan tudják sorolni érveiket álláspontjuk alátámasztására. Ugyanakkor azok, akik ódzkodnak az önkiszolgáló pénztárak használatától, érdemes elolvasniuk matematikusok levezetését arról, melyik sorba érdemes kosarukkal beállniuk a hagyományos kasszáknál fizetésre várakozva.

Cikkünk címlapi képe illusztráció.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!