Könnyítés jön több tízezer családnak, jó hírek a családi adókedvezményről, marad a rezsicsökkentés

Vágólapra másolva!
Rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálat kezdődik az újautókat értékesítő kereskedéseknél, amerikai influenszer szerint megdöbbentően olcsón lehet idehaza bevásárolni. Fontos könnyítés lépett életbe több tízezer családnak. Marad a rezsicsökkentés, új webáruház lépett be a magyar piacra. Heti összefoglaló.
Vágólapra másolva!

Vizsgálat az újautókat értékesítő kereskedéseknél

Az új gépjárműveket értékesítő vállalkozások számtalan esetben alkalmaznak tisztességtelen általános szerződési feltételeket – hívta fel a figyelmet a fejleményekre a Nemzetgazdasági Minisztérium. Ezért a tárca rendkívüli vizsgálatot rendelt el. A hatóság munkatársai azokat a szerződési feltételeket vizsgálják meg, amelyeket a vállalkozás több szerződés megkötése céljából egyoldalúan, a fogyasztó közreműködése nélkül előre, egyedi megtárgyalás lehetősége nélkül határozott meg. Olyan esettel is szembesülhetünk, amikor a gépjármű átadási határideje egy év, ami alatt akár a vásárló érdekmúlása is elképzelhető, de mégsem teszik lehetővé részére az elállást a szerződéstől. Szintén megtörténhet, hogy a szerződés nem tartalmazza teljeskörűen, világosan és érthetően azokat a feltételeket, amelyek miatt az átadás előtt a kereskedés megemelheti az autó eredeti árát, ezzel pedig súlyos anyagi többletterheket okoznak a fogyasztóknak.  

Egy amerikai influenszer elájult attól, hogy Magyarországon mennyire olcsón lehet bevásárolni  

Az elmúlt hetekben több videót is megosztottak Budapestről a Blatant Reviews nevű influenszercsapat közösségi oldalain. A két influenszert a TikTokon több mint 4,1 millióan, a YouTube-on közel 2,8 millióan, az Instagramon pedig 280 ezren követik. A csapat a világ számos országában forgatott már: 

nemrég Japánból, a Közel-Keletről és Magyarországról is osztottak meg posztokat a helyi gasztronómiáról és az árakról is. 

Budapesten több videót is forgatott a csapat egyik tagja, ezekben arról számolt be az influenszer, hogy Magyarországon nagyon olcsón lehet bevásárolni.  Zade Abdullah az egyik videójában arról beszélt, hogy miközben az Egyesült Államokban például  

  • a százszázalékos narancs- vagy almaital 9,99 dollárba (körülbelül 3585 forint), 
  • egy doboz gabonapehely 8,49 dollárba (több mint 3 ezer forint), 
  • vagy egy szeletelt fehérkenyér 5,50 dollárba (közel 2 ezer forint) kerül,  

addig Magyarországon elérhető árakon lehet a boltokban vásárolni. Az influenszer „a legolcsóbb eurós országként” hivatkozott Magyarországra.  

Fontos könnyítés lépett életbe több tízezer családnak 

Október 1-jétől egyszerűbbé válik a csok plusz, a falusi csok, valamint a babaváró támogatás igénybevétele. A jogszabály-módosításoknak köszönhetően a katás vállalkozóknak és a mezőgazdasági őstermelőknek is hozzáférhetővé válnak az eddigi támogatási formák. A speciális adózóknak mostantól elegendő egy év tb-jogviszonyt igazolniuk a támogatások igénybevételéhez. A hitelbírálat során bevételük legalább ötven százalékát jövedelemként számíthatják be, ami lehetővé teszi számukra, hogy magasabb összegű hitelhez jussanak, és nagyobb értékű ingatlant vásároljanak. 

Két lépésben duplázza meg a kormány a gyerekek után járó családi adókedvezményt

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel interjút adott a Kossuth rádiónak. Itt elmondta, hogy a családok a támogatásából a kormány nem enged. Hangsúlyozta: a gyermek személyes ügy, de közben közérdek is, mert ha van gyerek, akkor van jövő, ezért nem szabad lemondani arról, hogy fair elbánásban részesüljenek a gyereket nevelő szülők. Ezért kétszeresére kell emelni a gyerekek után járó adókedvezményt - tette hozzá, jelezve, lehet, hogy ezt nem egyszerre, hanem két lépésben teszik meg, de a következő évben ennek meg kell történnie. "Én ebből nem engedek" - hangsúlyozta. Közölte, a gyerekesek számíthatnak arra, hogy függetlenül a foglalkozásuktól és a foglalkozásuk bérszínvonalától, az ő helyzetük érezhetően javulni fog a 2025-ös és '26-os években - mondta.

Két lépésben duplázza meg a kormány a gyerekek után járó családi adókedvezményt. Fotó: Bonfanti Diego / Connect Images via AFP

Továbbra is védi a magyarokat a rezsicsökkentés 

A rezsicsökkentésnek köszönhetően 2024 szeptemberében is a magyar családok kapták Európa legolcsóbb háztartási villamos energiáját és földgázát – olvasható a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos közösségi oldalának pénteki bejegyzésében. Németh Szilárd közölte, hogy a gáz Prágában négyszer, Varsóban háromszor, Pozsonyban és Bukarestben két és félszer drágább, mint belföldön.  Európán belül Stockholmhoz képest a legnagyobb a különbség, a svéd fővárosban tizenháromszor kell többet fizetni, mint Magyarországon. 

Lesz honnan mindent megrendelni, újabb webáruház lépett be a magyar piacra 

Belépett a magyar piacra az Allegro, az európai hátterű online piactéren a fogyasztók több mint 150 millió ajánlat közül választhatnak – közölte az Allegro pénteken az MTI-vel. 

A magyarországi terjeszkedés jelentős mérföldkő a vállalat közép-európai növekedési stratégiájában. A sikeres csehországi és szlovákiai bevezetés után már több mint 2,5 millió aktív vásárló használja a platformot ebben a két országban – fogalmazott Matthias Frechent, az Allegro kereskedelmi igazgatója. Az allegro.hu oldalon az elektronikai cikkektől a lakberendezési tárgyakon és kerti szerszámokon, egészségügyi és szépségápolási termékeken át az autóalkatrészekig, könyvekig és ruházati cikkekig számtalan kategória megtalálható – jelezték, kiemelve, hogy az online piactéren számos szállítási lehetőség közül lehet választani, és a platform minden népszerű fizetési módot elfogad, beleértve az utánvétet is. 

allegro.hu
Az Allegro.hu oldalának nyitóképernyője 2024. okt. 1-jén. Fotó: Allegro.hu / Allegro.hu

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!