Több tonna értékes sajtot loptak el Londonban

Vágólapra másolva!
Rengeteg, több tonna cheddar sajtot loptak el egy londoni kereskedőtől. A sajtok értéke 300 ezer font, vagyis több mint 145 millió forint. Arra kérik a kereskedőket, hogy figyeljék a piacot, hátha feltűnnek az ellopott sajtok.
Vágólapra másolva!

Egy csaló azzal kereste meg a londoni kereskedőt, hogy ő egy francia cégnek dolgozik, és nagyjából 

22 tonna cheddar sajtot keres 300 ezer font értékben. 

A sajtokat elvitték, a pénz azonban nem érkezett meg, így hamar rájöttek, hogy átverték őket.

Képünk illusztráció 
Fotó: Shutterstock

A Neal's Yard Dairy, a brit kézműves sajtok forgalmazója és kereskedője szerint a tolvajok tudták, hogy mennyire értékesek ezek a sajtok. A rendőrök jelenleg is nyomoznak az ügyben. 

Összesen három üzem sajtja tűnt el, nagyjából 1000 tömb.

Az egyik üzem igazgatója elmondta, hogy egy sajt elkészítésén akár több mint 1 évig is dolgoznak. 

A Neal’s Yard Dairy arra kéri a kereskedőket, árusukat, figyeljék a piacot, mert lehet hogy feltűnnek az ellopott sajtok – írja a ABC News

Ahogy azt korábban megírtuk, egy fiatal anyuka megmutatta a TikTokon, mi a tökéletesen szabályos, egyforma sajtszeletek titka, így mindig gusztusos, szemet gyönyörködtető szendvicseket tálalhat fel családtagjainak és vendégeinek, és soha többé nem kell a szétesés és a morzsálódás miatt bosszankodnia. Egy biztos: a hagyományos, késsel történő szeletelést el kell felejtenie. Aki egyszer kipróbálja ezt a módszert, soha többé nem akarja másképp csinálni. A titka, hogy nem késsel, hanem burgonyahámozóval történik a sajtszeletelés.

Évek óta keringenek pletykák arról, hogy Amerikában rengeteg sajtot tárolnak a föld alatt. Egyes szerint ezek mind a kormány tulajdona, azonban az összeesküvés-elméletekre és arra, hogy a sajtot miért tárolják a föld alatt, egy professzor adott választ. Andrew M. Novaković, a Cornell Egyetem agrárgazdaságtan professzora elmondta, hogy ezek a kezdetben mészkőbarlangok voltak, amelyeket a bányászok használtak. A sajtokat a barlangokban 1977 körül kezdték el tárolni. Jimmy Carter elnök azért tette lehetővé mindezt, hogy Amerika gyorsan tudjon fejlődni a tejtermékek gyártásban. Ezért a következő négy évben 2 milliárd dollárt öntött a tejiparba, azonban ez a 1980-as években már sajttöbblethez vezetett. 

A világ legdrágább sajtjairól itt olvashat. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!