A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Varga Mihály: A kedvezőtlen külső körülmények ellenére stabilak a növekedési kilátásaink!

gazdaság illusztráció
Képünk illusztráció!
Vágólapra másolva!
Megérkeztek a statisztikai hivatal legfrissebb adatai: a magyar gazdaság teljesítménye 2024 második negyedévében 1,5%-kal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Noha a növekedés az éven belül változó ütemű, továbbra is bővül a magyar gazdaság - jelentette be Varga Mihály a közösségi oldalán.
Vágólapra másolva!

Jó hír, hogy a sikeresen letört infláció és a két számjegyű átlagbér emelkedés eredményeképpen a reálbérek növekedési üteme dinamikus: 10% körüli szinten alakul.  

Ennek is köszönhetően a fogyasztás a második negyedévben tovább emelkedett. Ez azt jelzi, hogy az emberekben is egyre nagyobb a bizalom a gazdasági kilátásokat illetően. 

Mindezt annak ellenére értük el, hogy a külső körülmények továbbra sem kedvezőek. A háború lezárása még mindig várat magára,

és ez az ipari termelésen túl a magyar export felvevőpiacait, az európai gazdaságokat is visszafogja. Ugyanakkor kedvező körülmény, hogy az elmúlt időszakban sikeresen erősítettük meg az államháztartás egyensúlyát. Az idén 1000 milliárd forinttal javítottuk a költségvetés mozgásterét, így a 

nehéz külső körülmények ellenére is egyre stabilabbak a növekedési kilátásaink. Bizakodásra ad okot, hogy az IMF és az Európai Bizottság az élmezőnybe várja jövőre a magyar gazdaság bővülését, emellett pedig a hitelminősítők is megerősítették, hogy növekedési kilátásaink kedvezőek. 

Folytatjuk a munkát: tovább javítjuk az egyensúlyi mutatóinkat és fenntartható növekedési pályán tartjuk a gazdaságot" - mondta Varga Mihály közösségi oldalán.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!