VII. fejezet

VII. fejezetOtthon angyalkéz ringatott a német ágyba', melyhezmás ágy sehol sincs fogható -kivált akkor, ha pelyhes. Pelyhes ágyadra vágytam én, te édes német égalj,ha bujdosásban megnyomott a kőkemény derékalj.Aludni jó, álmodni jóa pelyhes német ágyban: a német lelke itt szabad, bilincse sincs a vágyban.Csak itt szabad, csak itt repül, az égig szárnyal, illan -ó, német lélek, mily kevély a röptöd álmaidban!Elsápadnak az istenek jöttén e szárnycsapásnak a Tejúton, mit fényesítsz szebben ragyogni másnap.Orosz a Föld és francia, az Óceán csak angol -de Álomország németé, ott korlátlan csatangol.Ez aztán hegemónia!Itt látsz egységbe', rendbe'minket, amíg a többi néplent alakult ki, tengve.De álmomból, mely elnyomott,Kölnt nem volt mód kiölnöm:csak róttam uccáid tovább,én régimódi Kölnöm!Álcás kísérőm jött velem,bár erre-arra tértem -s csak mentünk, mentünk, mind tovább,habár rogyott a térdem.Mentünk, s szívem legott kinyílt,mint penge-járta, vad seb;csepegett piros vérem is,megannyi drága, nagy csepp.Gyakorta kaptam rajt' magam,hogy ujjam belemártom,kapufélfán jelezni ígyvéremmel errejártom.És valahányszor vérjelemígy egy-egy házra kentem,nagymessziről lélekharangcsendült meg fájva, csendben.Az égen elsápadt a Hold,borúja mélysötét lett:előtte vad felleg-lovakvágtája felsötétlett.S váltig mögöttem ballagottleple alatt a bárddalsötét kísérőm, jókoraúton haladva által.A Dóm terére visszavitt egyszerre így a léptünk; a kapu tárva-nyitva állt -a Dómba hát beléptünk. Halál és éj és csend honolt a Dómba' benn - s avégett, hogy lássuk, mily sötét van itt, egy-egy ámpolna égett. Pillérre pillér. Semmi nesz fülembe nem verődött -kísérőm lépte csak, ki el mögülem nem szegődött.Így jutottunk el végre sok szikrázó gyertyafényig: "Három-király-kápolna" - így hívják, s aranyba' fénylik.S Uramfia: a szent király- egyszerre mind a három -nyugvás helyett fönn üldögélt a cifra szarkofágon!Három csontváz - bár szentigaz: mesés jó karba' -, ronda, megsárgult főkön korona;s csontkéz - jogarra fonva! Mint bábjátékos bábjai,e csontok úgy mozogtak, míg rajtuk tömjén s rothadás eleggyel illatoztak.Egynek mozgott a szája is -s hosszú beszédbe vágott, taglalva, mért tart okszerű respektusomra számot.Először - úgymond -, mert halott,aztán: király! de végre -- harmadszor - szent is! - ámde nemhatott meg mindez érve.Bátran nevette válaszom:"Látom, egyszerre háromminőségben vagy múlt-idő -ne fáradj hát, barátom.Csak vissza, vissza szaporána kriptaboltba innét!Az élet veszi vissza moste dús kápolna kincsét!Jövendő víg lovashadalakjék a dómba' Kölnben!Gyerünk, míg szépen mondom ám:a bunkó jő különben!"Így szólván, sarkonfordulék -s láttam szörnyű legyintést:néma kísérőm bárdja jólkövette, lám, az intést.Egy lépés volt csak s egy csapás:a zörgő koronákats csontvázát ekként zúzta szétaz ódon babonának.Szörnyű visszhangja kongva szálltaz íves boltozatban;keblembőI csorgott vérfolyam -és akkor fölriadtam.<< előző rész    következő rész >>