XII. fejezet

XII. fejezetAz éji erdőn zötyögött csézám. No, most a sárban zutty! kiesett egy kereke. Hát ezzel is megjártam.Kocsisom tüstént elinalt: "Majd segítséget hívok!" Éjfél. Az erdőn. Egyedül. S az erdő felvonított.Farkasvonítás. Éhesen köröttem ordítottak. Felém az éjből villogó szemeket fordítottak.Tudták talán a bestiák,hogy érkezem, s - hitemre! -kórusműsort s fáklyászenét adtak tiszteletemre.Csakugyan, láttam, szerenád készül nekem - no, bátran beszédbe fogtam, ám előbb magam szép pózba vágtam:"Toportyántársak! Boldogan időzöm itt e körben,hol annyi nemes szív köszönt, karban üvöltve körben.Szívemig hat e pillanatérzelme: oly temérdek!feledhetetlen óra eznekem, míg élek, érzek.Köszönöm szép bizalmatok,amely megtisztel engem;minden válságos pillanatmegerősített ebben.Toportyántárs! Hívő fületa gazra most se forgass,ki rámfogja, hogy eb vagyok,hogy nem vagyok már ordas,hogy áruló lettem, s juhokközött, meleg karámba'tanácsos úr! - Hisz' cáfolatnem illik büszke számba.Olykor elkelt a birkabőr,hogy benne melegedjem -de arra rá nem vitt, hogy abirkákért lelkesedjem.Se tanácsos, se birka! Nem!Se tar kuvasz, se borzas:farkas vagyok, farkas szívem,s fogam farkasfog, ordas!Farkas vagyok, ordítok isa farkasokkal itt lenn!Számíts reám, segítsd magad -és megsegít az Isten!"Így rögtönöztem ott - de hajh!kifogott Kolb úr rajtunk:beszédem csonkán adta leaz Allgemeine Zeitung.<< előző rész    következő rész >>