XVIII. fejezet

XVIII. fejezetPorosz váraktól általánhúzódozom - de Mindenerős vár biz', van benne sokkatona, puska, minden.Este dübörgött át búsan nyögő hídján a csézánk; döngött a palló, ásított sáncárkából a mély ránk.A bástya ádázul meredt,majd csörömpölve tárultelőttünk fel a várkapu,és csörömpölve zárult.Mint Odysszeuszt, engem isoly mély bánatba döntött:Polyfémosz tolt most megintbarlangra sziklatömböt.S szóltam (mert káplár firtatá nevét minden személynek): "Niemand vagyok. Szemorvosa -vak órjások szemének."De az ivóban sem javult kedvem, a koszt sem ízlett: lefeküdtem - hiába: otta dunyha meg nehéz lett.Széles, pihés ágy volt pedig,vörös damaszt a kárpit -de a hígarany mennyezetegy piszkos bojtja várt itt.Átkozott bojtja! mely az éjnyugalmát elzavarta!Úgy függött ott fejem fölött,akár Damoklész kardja.De láttam kígyófejnek is, sziszegve rám a rézsút magasból: "Most már itt ragadsz: e várból nincs egérút!"Hazulról mért is jöttem el én nőmtől! Jaj, miért nem vagyok Párisba' most, a jó Faubourg Poissonniere-ben? A homlokomra valami gyakorta odacsusszant: nyirkos tenyér, mint cenzoré -és eszmém tovahussant. Ágyam körül kísértetek nyüzsögtek, lenge dandár; csörgött a lánc és silbakolt halottlepelbe' zsandár. Elcepeltek a szellemek,s magam - ah! - ott találtam meredek szirt falán, ahol összekötözve álltam.Adta koszos, nagy bojtja! Most alig oszolt e kép el -karmos keselyű lett legott, fekete tollú képpel.Mint Poroszország sasa, mostolyan volt épp e beste.Jajgattam, ámde átkarolt,s a májam tépte, ette.Jajgattam - mígnem felrivallta kakas - s végre Mindensasa megint bojt lett, s csuromvíz volt az ágy s az ingem.Különpostával szöktem el:egy perc - s tüdőmbe töltömszabad természet friss legét- s már bückeburgi földön.<< előző rész    következő rész >>