Tudományos mérések sorozata kimutatta, hogy a szén-dioxid és egyéb gázok aránya olyan mértékben és ütemben növekedett meg a légkörben, amihez hasonlót a tudományterület szakemberei eddig nem tudtak kimutatni a Föld múltjából. Ezek a gázok elnyelik a földfelszín által kisugárzott hosszúhullámú sugárzást (üvegházhatás), ami normális körülmények között visszajutna a világűrbe. A legtöbb tudós egyértelmű párhuzamot von az üvegházak hővisszatartási mechanizmusa, valamint a légkörben várhatóan lejátszódó folyamatok között. Ők az átlaghőmérséklet többfokos növekedését jósolják már az egészen közeli jövőre nézve is. A megnövekedett gázkibocsátást egyértelműen az emberi tevékenységnek (pl. demográfiai robbanás, üzemanyag-fogyasztás, erdők pusztítása) tulajdonítják.
A tudomány talaján maradva csak egyet mondhatunk biztosan: nem tudjuk egyértelműen megmondani, hogy valóban tendenciaszerű változást észleltünk-e, s ha igen, annak milyen következményei lesznek. Sok, egyre több modellszámítás jósolja a szén-dioxid-szint növekedésével összefüggésben a hőmérséklet jelentős emelkedését (általában ezeket ismerjük), ugyanakkor azt is tudjuk, hogy ezek a modellek csak az éghajlatot befolyásoló tényezők egy-egy kis halmazára terjednek ki. Sok olyan folyamat indulhat be vagy erősödhet fel (például a légkör-óceán, légkör-vegetáció kölcsönhatásával kapcsolatban), ami egy mostanihoz hasonló vagy egy másik egyensúlyi állapotot állít be - amelynek jellemzői lényegesen eltérhetnek a manapság jellemző modellszámítási eredmények által jósoltaktól. A tudomány ma még nem eléggé felkészült a kérdés végleges eldöntésére.