Egyre feszültebb a helyzet

"Mostanában egyre inkább úgy érződik, hogy a korábbiaknál is jobban feszíti a húrt a kínai és az indiai delegáció, illetve a mögöttük álló fejlődő országok tábora. Gyakran érződik, hogy a fejlett országoknak kell további engedményeket tenni, hogy ezzel biztosítsák a tárgyalások előrehaladását, míg a fejlődők kíméletlenül, és sokszor már talán értelmetlenül is visszaélnek ezzel a helyzettel."

2007. december 10., hétfő

Ahogy folynak a tárgyalások, egyre több helyen kirajzolódnak azok a törésvonalak, ahol az álláspontok nagyon távol állnak egymástól. A kezdeti lelkesedést most inkább a harcálláspontok elfoglalása váltotta fel. Nyilván a kezdeti progressziót látván most mindenki a maga számára legkedvezőbb pozíciót igyekszik kiharcolni. Az embernek emiatt olyan érzése van, mintha egy hullámvasúton ülne. Egy kicsit az is közrejátszhat ebben, hogy amint érkezőben vannak a magas szintű tárgyalófelek és a miniszterek, talán többen úgy gondolják, hogy a kényes kérdések tisztázását rájuk lehet majd hagyni. Miután a futó ügyekben a megállapodás nem halogatható, ráadásul nagy a közvélemény nyomása is, így várhatóan tényleg sok minden csak a legutolsó pillanatban fog eldőlni, mint ahogyan az korábban is már többször előfordult.

A folyamatban lévő ügyek közül a legnagyobb előrelépés az Adaptációs Alappal kapcsolatban történt. Mint ismeretes, ennek az a lényege, hogy egy olyan pénzalapot hoznának létre, amely elsősorban a fejlődő országok számára nyújtana pénzügyi segítséget az éghajlatváltozás okozta károk enyhítésére, illetve azok megelőzésére. Aki szakértőként jobban a dolgok mélyére lát, úgy vélheti, hogy a konszenzusra való törekvés miatt számos ideiglenes elem került a rendszerbe. Az egyik ilyen például, hogy az alap kezelésével egyelőre a Világbankot bízzák meg. Ez nem aratott osztatlan sikert a fejlődő országok körében, de átmeneti megoldásként kénytelenek voltak belemenni.

A Kiotói Jegyzőkönyv felülvizsgálata (ahogy a zsargonban használni szokták, az "Article 9") területén a fő kérdés az volt, hogy maga a felülvizsgálat mire is vonatkozzon. A fejlett országok úgy képzelik ezt el, hogy a Jegyzőkönyv hatásait kell indikátorként értelmezni, míg a fejlődő országok szerint azt kell inkább vizsgálni, hogy a Jegyzőkönyv mechanizmusai, és egész működtetése hogyan valósult meg a gyakorlatban. Nyilvánvaló, hogy mi az értelmezésbeli különbség oka, de a józanész mégiscsak azt mondaná, hogy az számít, hogy az egészet miért is hozták létre. Tehát, ha nem csökkenti a kibocsátásokat, akkor hiába nyújt többlet lehetőségeket a fejlődő országoknak, az Éghajlatváltozási Keretegyezmény eredeti céljának mégsem felel meg, az ugyanis elsősorban nem a fejlődő országok támogatásáról szól.

Folytatta munkáját a kiotói vállalásokkal rendelkező országok 2012 utáni kibocsátás-csökkentési céljainak kijelölésével megbízott munkacsoport is (AWG). Új fejlemény volt, hogy az IPCC Negyedik Értékelő Jelentésében javasoltak szerint a szövegtervezet rögzítette azt, hogy a kibocsátási csúcsnak a következő 10-15 évben kell beállnia, és 2050-re globálisan a 2000-es szint alá kell csökkenteni a kibocsátásokat.

Szintén hétfői esemény volt, bár földrajzilag egy távoli ponton történt, hogy az IPCC képviselői Oslóban hivatalosan is átvették a Nobel-békedíjat. A sors iróniája, hogy éppen ezzel egyidőben az IPCC jelentésének napirendbe iktatásával, és az eredményeinek kezelésével megbízott munkacsoport ülésezett, hogy a keddi plenáris ülésre eldöntsék, mit is kíván tenni a Keretegyezmény Tudományos Tanácsadó Testülete (SBSTA) az IPCC által szolgáltatott eredményekkel. Ez persze nagyon furcsán hangzik, de ez a hivatalos módja annak, hogy ezeket az eredményeket is becsatornázhassák abban az ügymenetárba, amit ezek a tárgyalások jelentenek.

Mostanában egyre inkább úgy érződik, hogy a korábbiaknál is jobban feszíti a húrt a kínai és az indiai delegáció, illetve a mögöttük álló fejlődő országok tábora. Gyakran érződik, hogy a fejlett országoknak kell további engedményeket tenni, hogy ezzel biztosítsák a tárgyalások előrehaladását, míg a fejlődők kíméletlenül, és sokszor már talán értelmetlenül is visszaélnek ezzel a helyzettel. Többször is előfordul, hogy pattanásig feszült a helyzet a tárgyalásokon, amikor csak a levezető elnök találékonyságán múlik, hogy sikerül-e egyáltalán megegyezést tető alá hozni. Ki gondolná, hogy ilyen sok múlik a levezető elnök személyén.

Kedden lesz a Kiotói Jegyzőkönyv 10. születésnapja, amelyhez számos rendezvény, fogadás kapcsolódik. Sokan bíznak abban, hogy az évfordulóhoz méltó fejleményeket hoz a keddi tárgyalási nap.

Reményeink szerint a mostani csúcstalálkozó végeredménye az lesz, hogy a fejlett országok továbbra is vállalják a felelőségüket, és vezetik az éghajlatváltozás mérsékléséért tett erőfeszítéseket, küzdelmet. Szeretnénk, ha az országok olyan konkrét kibocsátáscsökkentési célokat fogalmaznának meg 2050-re, amelyek összhangban lennének az IPCC idei értékelő jelentésében foglaltakkal, ahogy azt fentebb már említettük. Ezek szerint a kibocsátási csúcs a következő 10 évben lenne, amelyet követően 2050-re 50%-kal csökkenne az a kibocsátás az 1990-es szinthez képest.