Vágólapra másolva!
Nullára kell csökkenteni a finn energiaszolgáltatók és az egész közúti közlekedés szén-dioxid-kibocsátását. Ez csupán része a helsinki kormányzat tervének, aminek lényege: 80 százalékkal csökkenteni kell a légkörbe eregetett üvegházgáz mennyiségét 2050-re.
Vágólapra másolva!

Legalább 80 százalékkal csökkenteni szándékszik Finnország szén-dioxid-kibocsátását a helsinki kormány. Az ambiciózus tervre csütörtökön bólintott rá a kabinet. A cél az, hogy 2050-ben mindössze az 1990-es szint 20 százalékának megfelelő CO2-t engedjen az ország a légkörbe. A döntés a finn klíma- és energiastratégia része, melyet 2008 őszén fogadott el a kormány - derül ki a kabinet honlapján nyilvánosságra hozott közleményből.

A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy hosszú távon teljesen zölddé kell tenni az egész energiaszolgáltató szektort és a közlekedést, vagyis CO2-szennyezésüket szinte a nullára kell leszorítani. Meredeken növelni kell a megújuló energiaforrások használatát, s az sem kizárt, hogy újabb atomerőműveket kell építeni. De más területeken is van tennivaló: például át kell alakítani az új épületekre vonatkozó összes, az energiahatékonysággal foglalkozó előírást, és folytatni kell az ökoadó-reformot.

Teljesen zöld gazdaság

A finn döntéshozók a "biztonság kedvéért" vállalnak ilyen mértékű kibocsátás-csökkentést. A lépést azzal indokolják, hogy még nemigen tudni, mi történik a földi klímával 2020 és 2050 között, de az bizonyos, hogy ha a klímaváltozás hatásait semmilyen módon nem mérséklik, annak "óriási mértékű emberi szenvedés és egész ökoszisztémák kipusztulása" lenne az ára.

Finnország abból indul ki, hogy 2 Celsius-fokos átlagos hőmérséklet-emelkedés a legtöbb, ami megengedhető. Valószínű, hogy ennek eléréshez az szükséges, hogy a CO2-kibocsátás a felére csökkenjen 2050-re, és ebben a fejlett ipari országoknak kell oroszlánrészt vállalniuk.

A helsinki kormány mindebben a hatékonyság és a technológia fejlesztésére lát lehetőséget, és azt sem zárja ki, hogy a munkaerőpiac is jól járhat ezzel a célkitűzéssel, márcsak azért is, mert a kis ökolábnyomú termékek és szolgáltatások lehetnek az ország vezető exportcikkei. A klímavédelemnek a természetvédelmi, gazdasági és társadalmi szempontból egyaránt fenntartható fejlődést kell hirdetnie, és a fenntartható jólét mutatóival kell kiegészíteni a nemzeti össztermékre (GDP) vonatkozó, hagyományos adatsorokat - állítja a finn kormányzat.

A nagy energiablöff

Hasonlóan merész kibocsátáscsökkentést tűzött ki célul az Egyesült Államokban Kalifornia állam. Többek között erről szól Larry Klein dokumentumfilmje, A nagy energiablöff, melyben az állam kétszer visszaválasztott, zöld célkitűzésekkel kampányoló kormányzója, Arnold Schwarzenegger is megszólal. Nézd meg október 24-én 10.30-tól vagy 23.30-tól az OzoneNetwork műsorán:


A nagy energiablöff

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!