2012: kik szúrták el, az inkák vagy a filmesek?

A 2012 alapötlete tudománytalan, és mivel túllő a célon, nem annyira hatásos, mint lehetne. Roland Emmerich elmulasztott vezéráldozatot hozni, de az ősz világvége-mozijának számos erénye is van. Bolygókutatót és filmkritikust kérdeztünk az egyáltalán nem katasztrofális filmről.

Az alapötlet tudománytalan, a hatáskeltés szempontjából meg túllő a célon - így összegezhető szakértőink értékelése az őszi évad nemrég bemutatott katasztrófafilmjéről, a 2012-ről. Ezzel együtt Sik András geográfus, bolygókutató és Gyenge Zsolt filmkritikus kifejezetten jól szórakoztak Roland Emmerich új moziján - mondták el kameránk előtt.

A világvége reménytelen, de nem súlyos

A 2012 költségvetését mintegy 200 millió dollárra becsülik. A magas költségekhez bizonyára hozzájárult, hogy összesen 16 grafikai stúdió dolgozott a vizuális effekteken.

A film ugyanis a földi élet totális pusztulását ábrázolja, amit csak a kiválasztott kevesek élnek túl, Noé bárkája high-tech változatai segítségével. Címe a maja időszámítás félreértelmezéséből adódik. Eszerint 2012. december 21-én nemcsak egy többezer éves ciklus ér véget a maja naptár szerint, hanem a felforrósodó magmán csúszva, az egész Föld kőzetköpenye megbillen, bekövetkezik a világvége, s aztán minden jóra fordul. (A maják ciklusos időszámításáról lásd az Élet és Tudomány cikkét a hetilap 2009. június 26-i számában.)

A háttérben a Yellowstone park feléledő "szupervulkánja"

"Egy heves napkitörés következtében rengeteg neutrínó érkezik a Földre, és kölcsönhatásba lépve, elkezdik felmelegíteni a bolygó magját - a film alapötlete, a mai tudásunk szerint teljesen irreális. A neutrínók pontosan azok a részecskék, amelyek számára a bolygónk átlátszóbb, mint az emberi szem számára az üveg. Még akkor is, ha óriási mennyiségű ilyen részecske halad át a Földön, mindössze egy-két neutrínó-kölcsönhatás szokott bekövetkezni.

Ezek a jelenségek nagyon nehezen kimutathatók: mély bányaüregekbe leásott, nagyméretű vizes kádakkal figyelik a kutatók, amint ezek a semleges részecskék, nagyon ritkán egy vízmolekulával ütköznek" - magyarázza Sik András, hozzátéve, hogy a filmben megjelenő többi katasztrófa-elem között vannak nagyon reálisak is, melyek előfordultak a múltban és bekövetkezhetnek a jövőben.

Nézd meg a 2012-ről szóló riportot a OzoneNetwork műsorán!

Ami reális a 2012-ben

"Az nagyon is valós, hogy San Francisco és Los Angeles térségében óriási földrengések fordulnak elő, hiszen ott húzódik a Szent András-törésvonal. Ez Földünk egyik legjelentősebb, elcsúszó kőzetlemez-szegélye, amelynek zökkenései, évtizedes gyakorisággal kisebb földrengéseket okoznak. Ám, aki Kaliforniában él, a nagy, százéves gyakoriságú rengést várja, ami ember-százezrek halálát okozhatja.

Vegyünk egy másik példát. A filmben egy Einstein-szerűre maszkírozott tudósfigura mellékesen megjegyzi, hogy azon kívül, hogy a kőzetlemezek globálisan elcsúsztak a Föld középpontjához képest, még a mágneses pólusok is felcserélődtek. Míg a kőzetburok teljes mértékű elfordulása valószerűtlen a mai tudásunk szerint, a pólusok cseréje egyáltalán nem kizárt - sőt, a paleomágnesesség kutatása bizonyítékokat szolgáltatott arra, hogy ez 4-500 ezer évente előfordult a földtörténet évmilliói alatt. Csak azt nem tudjuk, hogy a pólusváltás fokozatosan történik, vagy egyik napról a másikra úgy ébredünk, hogy az iránytűnk az ellenkező irányba mutatja az északot" - mondja a kutató.

A Szent András-törésvonal lenyeli reggelire egész Los Angelest

Milyen olyan természeti jelenség lehetséges mégis, amely a 2012-ben látható pusztuláshoz vezethet? - kérdeztük a szakértőt. "Csak egy több kilométer átmérőjű kisbolygó-becsapódás okozhat ilyen nagyságrendű katasztrófát. Egy ilyen ütközés esetén a kirobbanó anyag a légkörbe kerül, elfedi a napsugárzást, emiatt jelentősen lecsökken az átlaghőmérséklet, és gyakorlatilag összeomlik a tápláléklánc. Az esetleges tengerrengés pedig óriási pusztulást okozhat a sekély tengerparton élő lakosság körében" - válaszolja Sik András.

A felelősségről elfeledkeztek

"Meglepően hangzik, de én szeretem a katasztrófafilmeket" - kapcsolódik be a beszélgetésbe Gyenge Zsolt, aki úgy tekint az ilyen mozikra, mint a válságkommunikáció egy-egy eszközére.

"A 2012 forgatókönyve persze hihetetlenül túloz. Ha valaki rögtön a világ teljes széteséséről forgat, akkor a következő katasztrófafilmet nehezebb lesz megcsinálni, mert a műfaj történetében nagyon fontos a fokozás.

A válságkommunikáció szempontjából számomra a következő megfontolás az érdekes. Nagyon valószínű, hogy lesz klímaválság. Ha például egy hatalmas szökőár hatására, többmillió ember kénytelen elvándorolni, az már olyan katasztrófát okozhat, amit a társadalom nem tud kezelni. Szerintem ennek a tudatosítása - a felhasznált eszközöktől szinte függetlenül - rendkívül fontos, viszont a 2012 elköveti azt a hibát, hogy az emberi felelősség kérdéséről egyáltalán nem beszél. Ha ugyanis a napkitörésen meg a neutrínókon múlik minden, akkor ugyebár nem tehetünk semmit" - értékeli a film témáját a kritikus.

Roland Emmerich 2004-es katasztrófamozija, a Holnapután pont azért volt figyelemre méltó, mert kifejezetten a klímaváltozásról beszélt, és arról, hogy milyen hatásai lehetnek az emberi tevékenységnek a bolygóra. A 2012 is arról szól, hogy lényegében fenntarthatatlan az életforma, amit most élünk - hangsúlyozza Gyenge Zsolt. "Ha a nézők egy részét egy ilyen film fogékonnyá teszi arra, hogy radikálisan át kéne gondolnunk a hatalmas fogyasztással, sok utazással járó életformánkat, akkor lehet értelme."

Az újra egymásra találó család szerepében Morgan Lily, Amanda Peet és Liam James

"Arról azért megoszlik a tudós közösség véleménye, hogy pontosan mi áll a globális felmelegedés hátterében, és hogy a folyamatra mennyire segít rá az emberi eredetű üvegházgáz-kibocsátás" - replikázik Sik András. "Eleinte az volt a közös álláspont, hogy ez nem az emberiség sara. Az utóbbi években az fogalmazódott meg többségi véleményként, hogy a teljes klímaváltozás az emberi tevékenység miatt éri a Földet. De mindig voltak kritikus hangok, melyek azt hangsúlyozták, valójában a Föld természetes melegedéséről van szó, hiszen bolygónk történetének több mint 80 százaléka alatt, jelenlegi állapotánál melegebb volt.

Kétmillió éve még jégkorszak volt a Földön, s most a természetes melegedési folyamat zajlik, amelyben az emberi beavatkozás mellékszerepet játszik csupán. Viszont ez a mellékszerep nagyon kritikussá válik, ha azt nézzük, hogy jelentősen felgyorsította a melegedés ütemét. A nemzetközi tudományos konszenzus most arra mutat, hogy az emberi tevékenység hatására gyorsul a globális felmelegedés olyan mértékben, amelyet a Föld természetes ellensúlyozó mechanizmusai nem képesek már ellentételezni. Az emberiség döntő hozzájárulása tehát a sebességben, és nem a jelenség alapvető irányában mutatható ki" - foglalja össze a bolygókutató.

Elmulasztott vezéráldozatot hozni a rendező

Mi az, ami igazán hiányzik a filmből? Gyenge Zsolt szerint a jó történet. Egy katasztrófafilmnek pontos műfaji követelményei vannak. A rendezőnek és a forgatókönyvírónak folyamatosan váltogatnia kell a nézőpontot a pusztuló tömegek ábrázolása és a főhősök akciói között, mert különben a nézők hajlamosak szenvtelenül végignézni több millió ember halálát. Roland Emmerich most abban hibázott, hogy nem hozott vezéráldozatot. Vagyis a szimpatikus főhősökkel mindegy, mi történik, kvázi sérthetetlen figuraként mindent megúsznak.

A rendező túllőtt a célon: a katasztrófamozik filmkészítőként arra adnak lehetőséget, hogy határhelyzetbe hozd a hősöket, és a tétet folyamatosan növelve aggódást és együttérzést kelts a nézőkben. De ha azt ábrázoljuk, hogy összedől a világ, azt már szinte mindenki megmosolyogja. Másfelől ilyen művek egyszerűen azért készülnek, mert technikailag le lehet gyártani őket. Rendelkezésre áll ugyanis az a vizuális technológia, amivel fényképszerűen valóságos jeleneteket lehet gyártani arról is, hogy Los Angeles a Föld gyomrába dől. "Egy ilyen szuperprodukció ugyan drága, de viszonylag kevés statisztával és minimális díszlettel elkészíthető, annyi mindent le lehet generálni a szervereken. Az effektezés néha már vicces is. A Holnaputánban például látjuk, hogy az eljegesedés végigfut az utcákon, de ha becsukják az ajtót, akkor megáll a küszöbön" - magyarázza a kritikus.