Vágólapra másolva!
Kötelező lenne minden EU-tagországnak 30 százalékkal visszafognia szén-dioxid-kibocsátását - ezt az intézkedést fontolgatják az unió környezetvédelmi miniszterei, de még további hatásvizsgálatokra várnak.
Vágólapra másolva!

Ismét megvizsgálja az Európai Unió, hogy kötelezően 20-ról 30 százalékra emelje-e vállalását a szén-dioxid kibocsátás csökkentésére. A küzdelemben élen járni akaró unió korábban már vállalta, hogy a kibocsátást az 1990-es szinthez képest 2020-ra 20 százalékkal mérsékli. Uniós illetékesek azt is bejelentették, hogy a vállalást 30 százalékra emelik, ha más nemzetközi szereplők is kellően ambiciózus célokat tűznek maguk elé.

Jóllehet az EU már fontolóra vette az emelést 2009 végén, a koppenhágai nemzetközi klíma-csúcsértekezlet előtt, végül nem döntött arról, mert a partnerek nem mutatkoztak kellően konstruktívnak. Most azonban a tagországok környezetvédelmi miniszterei úgy döntöttek, tekintettel a közelmúlt kedvező fejleményeire, ismét érdemes megvizsgálni, megértek-e az emelés feltételei. A miniszterek az Európai Bizottságra bízták ennek a vizsgálatnak az elvégzését, hozták nyilvánosságra hétfői brüsszeli találkozójuk után.


Már a tizenhat nemzetközi klímakonferenciánál jár az ENSZ

Az uniós találkozó vendége volt Juan Rafael Elvira Quesada mexikói környezetvédelmi miniszter, ugyanis a közép-amerikai állam lesz házigazdája a koppenhágai klímakonferencia folytatásának év végén.

A miniszteri szintű világtalálkozót Cancúnban tartják november 29. és december 10. között. A konferencia lesz az ENSZ klímaváltozási keretprogamjában (UNFCCC) résztvevő országok tizenhatodik és a kiotói klímavédelmi egyezményt aláírók hatodik tanácskozása. A mexikói környezetvédelmi miniszter közölte: jogilag kötelező megállapodást remélnek elérni az üvegházgázok kibocsátásának csökkentésére - ez komoly előrelépés lenne a vártnál kevésbé sikerült koppenhágai klímacsúcs eredményéhez képest.

Mielőbb tegye hozzáférhetővé az EU azt az évi 7,5 milliárd eurónyi hozzájárulást, amelyet - mintegy gyorssegélyként - a fejlett országok a fejlődők klímavédelmi erőfeszítéseinek támogatására szánnak a következő három évben, sürgették a hétfői brüsszeli tanácskozáson az uniós környezetvédelmi miniszterek. Az EU évi 2,4 milliárd euróval járul hozzá ehhez az alaphoz.

Az EU-nak kiemelt célkitűzése marad a természet sokfélesége, a biodiverzitás megőrzése - szögezték le a miniszterek. Janez Potocnik környezetvédelmi biztos elismerte: a sokféleség csökkenésének enyhítésében egyelőre nem sikerült elérni a remélt eredményeket, így új céldátumként 2020-at tűzték ki a csökkenés megállítására.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!