A Mexikói-öböl partján fekvő üdülővárosban, Cancúnban kezdődött november 29-én az a két hétig tartó klímakonferencia, amely a tavaly Koppenhágában jórészt kudarccal felérő tanácskozás folytatásaként szervezett az ENSZ klímaváltozási keretprogamja, az UNFCCC. A cél: nemzetközi megállapodást összehozni az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséről, és ezáltal visszafogni a gyorsuló klímaváltozást.
Az UNFCCC-hez csatlakozó tagállamok először 1995-ben tanácskoztak Berlinben, majd évente megismételték a konferenciát. E folyamat eredménye volt a kibocsátás-csökkentésről szóló, 1997-es kiotói egyezmény, ami 2005-ben lépett életbe, és 2012-ig kötelezi a fejlett országokat üvegházgáz-emissziójuk korlátozására. A tavalyi koppenhágai tárgyalási fordulóban épp azt az ambiciózus célt nem sikerült teljesíteni, hogy új, a részes államokat politikai értelemben is cselekvésre kötelező egyezmény szülessen meg a 2012-es, "Kiotó utáni" időszakra (erről lásd részletesen a kronológiát a cikk végén).
A Cancún Holdpalota fantázianevű hoteljében tartott tanácskozás hivatalos neve COP 16: ez a tizenhatodik alkalom, hogy az UNFCCC felső szintű döntéshozó testülete, a részes államok (vagy felek) konferenciája (COP) tanácskozásra ül össze. Az egyeztetést az idén jóval kisebb médiafigyelem övezi. Ennek egyrészt az az oka, hogy a koppenhágai tanácskozás tétjét túldramatizálták, a másik ok az, hogy idén államfők nem vesznek részt a konferencián.
A dán fővárosban több ezer diplomata, tanácsadó, környezetvédelmi szervezeti képviselő és aktivista, továbbá újságíró volt jelen, és az egyezményt állam- és kormányfők - köztük Barack Obama amerikai elnök és Ven Csia-pao kínai miniszterelnök - próbálták tető alá hozni. Az eredmény viszont egy mindössze kétoldalas megállapodás lett, ami annyit mond ki, hogy a jövőben a Föld átlaghőmérséklete nem emelkedhet további két Celsius-fokkal.
Az idén visszatérnek a klímakonferenciák korábbi rendjéhez, amely szerint környezetvédelemmel foglalkozó szakminiszterek és vezető diplomaták feladata egyeztetni az álláspontokat.
Az utolsó előtti kör a kiotói egyezmény lejárta előtt
Az idei tanácskozástól a hivatalosságok nem is várnak sokat - azt semmiképpen, hogy a tavalyra várt, nemzetközi jogilag kötelező megállapodás megszülessen (ilyen értelemben nyilatkozott Ban Ki-moon, az ENSZ főtitkára, Connie Hedegaard, az EU Bizottságának klímaügyekkel foglalkozó főbiztosa, továbbá az UNFCCC végrehajtó főtitkára, Christina Figueres). Ami mégiscsak várható: a kiotói egyezmény tagállamainak tárgyalói lefektetik a 2011-es klímaegyezmény alapjait.
A megállapodást elvileg a jövő decemberi, Dél-Afrikában tartott COP 17 konferencián kéne megkötni, de várhatóan ez sem lesz csodaszer a klímaváltozás ellen. Maga Figueres is úgy véli, egyetlen, minden államot kötelező, végleges klímaegyezmény nem születik meg az ő életében (nyilatkozatát a The Guardian brit napilap idézi). Amennyiben 2011-sem sikerül megegyezni, az UNFCCC tagállamai dönthetnek a kiotói szerződés meghosszabbításáról is, de ha ez sem jön össze, nem kizárt, hogy egypár évig semmilyen nemzetközi megállapodás sem lesz érvényben az üvegházgázok kibocsátásának megfékezésére.
A megállapodás egyik fő akadálya az, hogyan oszlanak meg az államok között az üvegházgáz-csökkentés költségei. Koppenhágában a legkevésbé fejlett, többségében afrikai államok és a leginkább fenyegetett szigetországok ígéretet kaptak arra, hogy a megállapodás segíteni fogja őket. A fejlődő országok azt követelik, hogy a tavaly 2012-ig megígért 30 milliárd dolláros klímatámogatást ne a Világbankon, hanem az ENSZ-en keresztül biztosítsák számukra. A fejlett országoktól ugyanakkor azt várják, hogy az eddigieknél elszántabban csökkentsék üvegházgáz-kibocsátásukat.
Tavaly sem a tudományos tényekre figyelt a sajtó
Egyébként nem feltétlenül baj, hogy ezekben e hetekben a nemzetközi figyelem inkább a Wikileaks diplomáciai irat-kiszivárogtatására irányul, és nem a klímakonferenciára. Mint az Oxfordi Egyetem újságírás-kutató intézete (RISJ) elemzéséből kiderült, a koppenhágai klímacsúcsról szóló cikkeknek kevesebb mint 10 százaléka foglalkozott elsősorban a klímatudománnyal, ugyanakkor indokolatlanul nagy súlyt kapott a tudósításokban a Kelet-angliai Egyetemen kipattant e-mail botrány tovagyűrűzése.
A RISJ négyszáz klímacsúcs-cikket megvizsgálva arra az álláspontra jutott, újra kellene gondolni a hasonló konferenciákról való tudósítás elveit, és nagyobb súlyt adni az események alapvető hátterét képező tudományos tartalmaknak. A vizsgálatot összefoglaló tanulmány társszerzője, James Painter szerint a klímatudomány nagyobb médiasúlyának elérésére az egyik lehetséges mód az lenne, ha a tudományos intézményeknél növelnék a sajtókapcsolatokért felelős munkatársak számát - míg a Greenpeace húszfős médiastábbal érkezett a dán fővárosba, addig 250 jelenlévő egyetem összesen csupán 12 főt alkalmazott erre a célra.
A koppenhágai klímacsúcs a tizenkét vizsgált ország közül Brazíliában és Indiában kapott a legnagyobb teret a nyomtatott sajtóban, de nagy volt a médiaérdeklődés Ausztráliában és Nagy-Britanniában is. A klímakonferencia a legkevésbé Nigéria, Oroszország és Egyiptom újságíróit hozta lázba.
A klímacsúcsok története Rio de Janeirótól Cancúnig
1992 - Rio de Janeiróban elfogadják az ENSZ Éghajlat-változási keretegyezményét (UNFCCC). A nemzetközi szerződés célja az üvegházhatású gázok légköri koncentrációjának stabilizálása olyan szinten, amely még nem jár a Föld éghajlatának veszélyes mértékű megváltozásával. A szerződés jogilag nem kötő erejű, ugyanakkor lehetőséget biztosít kötő erejű kiegészítő jegyzőkönyvek (protokollok) későbbi elfogadására. Ilyen jegyzőkönyv az 1997-ben elfogadott kiotói jegyzőkönyv. Az UNFCCC-t 192 ország írta alá és ratifikálta. Az aláírók megegyeztek abban is, hogy minden évben megtartják a Felek Konferenciáját (Conference of the Parties, COP ), melyen áttekintik az addig elért haladást.