Kánikula: hőségriasztást adott ki az ÁNTSZ

Vágólapra másolva!
Kedden 31 és 36 fok között várható a legmagasabb nappali hőmérséklet. A tartós hőség miatt tizennégy megyére és a fővárosra adott ki narancssárga figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat, az ÁNTSZ országos hőségriasztást rendelt el. Szerdán, csütörtökön és pénteken még tovább melegszik az idő.
Vágólapra másolva!

Harminchat fokig melegszik a levegő kedden délután az előrejelzések szerint. Mivel tartósan 25 Celsius-fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet, tizennégy megyére és Budapestre adott ki másodfokú figyelmeztetést az OMSZ: Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém, Fejér, Zala, Somogy, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyében lesz kánikula. A magas középhőmérséklet miatt másodfokú hőségriasztást rendel el az ország egész területére kedd éjfélig a megbízott országos tisztifőorvos.

A hőség északkeleten lesz kevésbé markáns, mert ott hajnalban erősebben lehűl a levegő - a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a Dunántúlon 16, 20, másutt 11, 16 fok között alakul. A nagyrészt felhőtlen, száraz időben csak Északkelet-Magyarországra sodródhat be egy-egy zápor, zivatar kedd délutántól. A déli szél csupán a Kisalföld környékén élénkül meg. Zivatar környezetében erős vagy viharos széllökés is lehet.

Hétvégére is lehet hőségriasztás

Szerdán, csütörtökön és pénteken még a hétfő-keddi szintnél is melegebb lesz; pénteken 38 fok is lehet. Ezen a három napon a nagyvárosok belvárosaiban akár a 29 fokot is elérheti a nappali középhőmérséklet. Szerdán az Északi-középhegység völgyeit leszámítva 25-28 fokos, szombatig az ország nagy részén 27 fok feletti középhőmérséklet várható, ezért harmadfokú hőségriasztást rendelt el az ÁNTSZ szerda 0 órától pénteken 24 óráig.

Arról még nincs pontos előrejelzés, miként alakul a hétvége időjárása, így szükség lehet a hőségriasztás meghosszabbítására. Valószínűleg enyhül a meleg, de a jelenlegi számítások szerint szombaton még kánikula lesz, és vasárnap is meleg időre lehet számítani, 30-35 fokos csúcshőmérséklettel.

A nagy melegben fogyasszanak több folyadékot - erre kéri az ÁNTSZ a lakosságot és a Magyarországon tartózkodókat. Délelőtt 11 és délután 15 óra között egyáltalán nem ajánlott a tűző napon tartózkodni megfelelő óvintézkedések nélkül. Leégés ellen jól árnyékoló, de szellős öltözködéssel és fényvédő készítményekkel érdemes védekezni - tanácsolja a tisztiorvosi szolgálat. Hőségriadó idején hűtött helyiségek várják azokat, akiknek a szervezetét túlságosan megterheli a meleg.

Hőmérsékleti minimumok és maximumok
Augusztus 23., keddhajnalban: 15, 20

napközben: 31, 36

Augusztus 24., szerdahajnalban: 16, 21napközben: 34, 38
Augusztus 25., csütörtökhajnalban: 17, 22napközben: 34, 38
Augusztus 26., péntekhajnalban: 18, 23napközben: 34, 39
Augusztus 27., szombathajnalban: 18, 23napközben: 34, 37
Augusztus 28., vasárnaphajnalban: 17, 22napközben: 30, 35


Az erdőkben a kánikula és a szárazság miatt fokozott a tűzveszély, ezért általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el a vidékfejlesztési miniszter. Eszerint az erdőkben kétszáz méteres körzetükben tilos tüzet gyújtani még a kijelölt tűzrakó helyeken is, valamint a közút és vasút menti fásításokban, beleértve a parlag- és gazégetést.

A kánikula oka az, hogy Közép- és Dél-Európa időjárását egy úgynevezett magassági gerinc alakítja ezekben a napokban. Ezért nagy területen alig van felhő, zavartalan a napsütés, így erős a nappali felmelegedés. A hőmérséklet a délutáni órákra többnyire 25, 31 fokig emelkedik, sőt a mediterrán tájakon 32, 39 fokot is mérnek. Ugyanakkor Európa nyugati partvidékén több helyen fordul elő eső, zápor, zivatar egy hullámzó frontzóna hatására. A Kelet-európai-síkság déli részén sekély ciklon okoz többfelé esőt, záporesőt, helyenként zivatar is kialakul. A hőmérséklet csúcsértéke a Brit-szigeteken, a Skandináv-félszigeten, valamint Európa keleti részén csupán 13, 21 fok között változik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!