"Az atomenergia már döglődő technológia" - Az Energiaklub Paks II-ről

Nem lát esélyt arra az Energiaklub hagyományos energiahordozókkal foglalkozó szakértője, hogy tízmilliárd euróból két új blokk épüljön a paksi atomerőműben. Szerinte már a beruházás bejelentését sem vennék komolyan a nemzetközi piacon, itthon pedig nincs ennyi pénz. Perger András szerint túltermelés lenne áramból, ha mégis beindulna a Paks II, ráadásul "az atomenergia már döglődő technológia, amely gazdaságossági szempontból már nem lesz jobb", szemben például a napenergiával.

Milyen friss tapasztalatok vannak most a nukleáris erőművek terén Európában? A magyar parlament még 2009-ben elvi döntést hozott a paksi atomerőmű bővítéséről olyan 2008-as hatástanulmányok alapján, amelyeket idén októberben hoztak nyilvánosságra az Energiaklub pereskedése nyomán.

Nem látok esély arra, hogy Magyarországon egy ilyen beruházás a következő tíz évben be tudna indulni. Az Európai Unió területén nagyon szűkösek és rosszak az aktuális tapasztalatok, mert az utolsó reaktorok körülbelül tíz évvel ezelőtt épültek meg. Egy finn reaktort kezdtek el felhúzni 2005-ben, már két éve működnie kellene, de úgy néz ki, hogy 2014 előtt biztosan nem fogják befejezni. A költségek már az eredetileg tervezett szint többszörösére emelkedtek. A finn parlamentet annak idején arról tájékoztatták, hogy 1,5-2 milliárd euróba fog kerülni a projekt, a kivitelezési szerződést már 3,2 milliárdra kötötték, és most 6,6 milliárdnál tartanak. Nagyságrendileg ugyanez a helyzet a most zajló francia erőműépítéssel is. Érdekes módon az ázsiai országokban, Dél-Koreában, Japánban vagy Kínában nem szoktak késni, az első betonöntéstől számított négy-öt éven belül be tudják fejezni az atomerőműveket. A költségtúllépésekről az egyes kormányok nem szívesen közölnek statisztikákat, de az Egyesült Államokból ismeretesek részletes adatok, ott előfordult az is, hogy háromszor annyiba került egy erőmű, mint eredetileg tervezték. Ebből következően Magyarországon is hasonlókra, egy négyes metró típusú beruházásra kell számítani, ha valóban lesz Paks II.

Az atomenergiáról szóló cikkek visszatérő fordulata, hogy "nukleáris reneszánsznak" lehetünk tanúi. Igaz ez?

Papíron már tíz éve zajlik a nukleáris reneszánsz, ezt a kétezres évek eleje óta hangoztatják, csak ennek nem nagyon vannak jelei. Ahol mostanában atomerőmű épül, vagyis Kínában és Oroszországban, állami beruházásról van szó, nem a magántőke bevonásáról. Ahol viszont erre lenne szükség, ott továbbra sem igen épülnek atomerőművek. Ennek oka az óriási tőkeigény, illetve a finanszírozói kockázatok mértéke. Tíz évvel ezelőtt még azt állították a gyártók, hogy 1000-1500 dollár kilowattonként egy atomerőmű beruházási költsége. Erőművek ugyan épültek, ám annyira alacsony számban, hogy konkrét tapasztalatok híján senki sem hitte el nekik.

A válság előtt a fajlagos költségre vonatkozó becslések 3000-4000 dollárra emelkedtek, de a Moody's és hasonló elemzők már 5000-6000 dollárt is mondtak. Az Egyesült Államokban belátták, hogy a lehetséges finanszírozókat nem lehet megvezetni alacsony számokkal, így már azzal számolnak, hogy egy kétblokkos, összesen 2000-2200 megawatt teljesítményű atomerőmű 14 milliárd dollárba kerül. Pakson is hasonló megoldásban gondolkodnak, ami azt jelenti, hogy 10-11 milliárd eurós beruházásról lenne szó. Ez forintban legalább 3000 milliárd.

Perger András, az Energiaklub hagyományos energiahordozókkal foglalkozó szakértője

A GKI Gazdaságkutató Intézet 2008-as tanulmánya szerint ennél azért olcsóbb lenne a bővítés, azaz Paks II, az elemzés szerint 3,4-4,1 milliárd euróba kerülne 2005-ös árakon. Mi az eltérés oka?

Egyebek mellett a költségek valószínű elszállása miatt nem tartom reálisnak egy új atomerőmű építését Magyarországon. Előzetesen nagyon nehéz megmondani, mennyibe kerülne két új blokk, hiszen ez nagyon sok mindentől függ - csak annyi biztos, hogy nagyon sokba. Az pedig, hogy mennyiért fog tudni áramot termelni Paks II, döntően ettől függ, illetve a finanszírozási módszer függvénye is. Hogy miként kalkulálnak, azt azonban nem tudjuk: ezek az adatok a 2009 előtti úgynevezett Teller-, illetve az utána kezdett Lévai-projekt keretében készült háttértanulmányokban rejlenek, amelyeknek a nyilvánosságra hozataláért továbbra is perben áll az Energiaklub a Paksi Atomerőmű Zrt.-vel és a Magyar Villamos Művekkel. Azt azért lehet tudni, hogy a finanszírozás már a válság és a fukusimai katasztrófa előtt is probléma volt. Ha már szóba került a négyes metró: egy atomerőműnél, ha már építés alatt is fizetni kell a tőke kamatait, a csúszások önmagukban is tetemes költséget jelentenek, ezeknek pedig meg kell majd jelenniük a "metrójegy", azaz a termelt áram árában. Szóval ezért sem egyszerű a kérdés, hogy mennyibe kerül a bővítés.

A 2008-as megvalósíthatósági tanulmányban az is szerepel, hogy Paks II-re azért van szükség, mert további 7000 megawatt áramra lesz igény Magyarországon. Mennyire megalapozott ez a becslés?

Itt egy kicsit zavarban vagyok, mert gyakran változik az azzal kapcsolatos állami kommunikáció, hogy miért is lenne szükség új atomerőműre. Mondták már, hogy ki kell váltani a leállítandó blokkokat, szó volt már arról, hogy a közlekedési energiaigények villamos energiában fognak jelentkezni, aztán nyáron szóba került, hogy mi fogunk áramot exportálni Németországba.

Az már a tanulmányok elkészültekor, 2008-ban is kérdés volt, hogy miért akarunk folyamatosan sok áramot termelő, vagyis alaperőművi kapacitással kiváltani olyan erőműveket, amelyeket döntően menetrendtartásra használnak, azaz akkor kapcsolják rá őket a hálózatra, amikor felfut a napi áramigény. Rugalmatlan kapacitással kiváltani a rugalmasat minőségi és nem mennyiségi kérdés. A kormányzati energiastratégiában az szerepel, hogy az áramigény növekedni fog. Ha viszont a tervek szerint a 2030-as években párhuzamosan fog működni Paks I négy és Paks II két reaktora, akkor többet fognak termelni, mint amennyi villamos energiára szükség van akkor, amikor alacsony az áramigény (lásd a lenti grafikont - a szerk.). Éjszaka 4000 megawattnál is kevesebbet használ az ország, a két új blokk pedig pluszban termel 2000-2400 megawattot, és nem lehet kikapcsolni őket.

Az olkiluotói erőmű építése Finnországban - a létesítmény már kétszer annyiba kerül, mint tervezték

Felvetődik a kérdés: ha Paks I-II eleve sokat termel, akkor hogyan hasznosítjuk a szél-, a nap- vagy a biogázerőművek áramát? Vagy mi történik a kapcsoltan termelő egységekkel, amelyek a távfűtés ellátása mellett áramot is termelnek? Mivel szegről-végről liberalizált az árampiac, hogyan győzzük meg egy szélerőmű vagy uram bocsá' a Mátrai Erőmű tulajdonosát, hogy ne akarja az áramát eladni, mert Paks úgyis épp eleget termel? Mindehhez igen magasra kellene növekednie az alaperőművi áram iránti igénynek, aminek jelenleg nem láthatóak a jelei. Szerintem túlzóan optimisták azok a becslések, amelyek szerint 2025 után a közlekedés fogja felvenni az áramot.

A 2030-as években feleslegben termelt áramot még az atomerőműveit leállító Németországba sem tudnánk exportálni, mert ott a húszas évek elejére már megoldják a kieső kapacitások pótlását. Az új paksi áramár valószínűleg amúgy sem lenne versenyképes a már most működő cseh szén- és atomerőművek, illetve a francia atomenergia árával Németország szempontjából, mert mai áron számítva inkább lesz húsz forint egy kilowattóra, nem tíz.

Ellátható-e biztonságosan az ország árammal akkor, ha Paks I-et be kell zárni, és Paks II nem épül meg?

A jelen gazdasági helyzetben nehéz megbecsülni, hogyan alakulhatnak akár középtávon is az energiaigények. A 2020-as évek közepéig biztosan meg tudjuk oldani, hogy legyen villamos energia az országban. Jelenleg is azért alacsony itthon az erőművek kihasználtsága, mert olcsóbb importálni az energiát Szlovákiából és Ukrajnából. Én azt kérem számon a magyar kormánytól, hogy a piaci logika mentén próbálja meg elmagyarázni, hogyan tartja elképzelhetőnek a Paks II beruházást, ha a finanszírozás jelenleg más, Magyarországnál kedvezőbb gazdasági helyzetű országokban sem oldható meg. Ha viszont nem gazdaságos, akkor választ kell adni arra, miből termelünk áramot: megújulókból? Építünk szenes blokkokat a Mátrai Erőműben? Az épületek szigetelésével megtakarított földgázt fogjuk erőművekben elégetni? Vagy importra fogunk alapozni? Az atom hanyatló, öregedő technológia, amely gazdaságossági szempontból jobb már nem lesz, míg a versenytársak egyre kevesebbe kerülnek.

Jelenleg tehát inkább nincs döntési helyzet, mint van. Ha most egy korai, téves döntéssel elkötelezzük magunkat egy olyan technológia mellett, amely már most sem igazán versenyképes, akkor lehet, hogy tíz év múlva még nem is épült meg az erőmű, de már elveszítettük a csatát, és drága lesz az áram még 2070-ben is ahelyett, hogy, mondjuk, napenergiába fektettük volna a pénzt. Ezzel az ország versenyképessége is romlana.

Három-négy éve még nem látszott, hogy ilyen meredeken csökken a napelemek ára. A megújulók előnye vitathatatlan: egy kisebb napelemes beruházás alig néhány ezer euró, a kivitelezés két hét alatt megvan, és a felszerelés után máris termel az épület tetején. Egy atomerőműhöz tízmilliárd euró kell, és az sem biztos, hogy a döntés meghozatalától számított tizenöt év múltával megkezdi a termelést. Azt nem állítom, hogy a megújuló energiatermelők hálózatba állítása problémamentes, és ingyen van, de ez az atom esetében sincs ingyen: a rendszerszintű költségekről senki nem beszél, holott a gazdaságosságra, versenyképességre ezek is kihatnak.

A Paks II megvalósíthatósági tanulmány nem foglalkozik az energiahatékonysággal. Tény, hogy az árammal nem lehet olyan egyszerűen takarékoskodni, mint a földgázzal, de számos fejlesztési lehetőségünk van még, ilyen például az elosztóhálózat, a villanyórák intelligensebbé tétele. De tegyük fel, hogy csak atomerőművel lehetne megoldani az ország áramellátását, még akkor is szerencsésebb várni a döntés meghozatalával. És jobb felkészülni arra a helyzetre, hogy mi van akkor, ha ugyan nem megy atomenergia nélkül, de új atomerőművet meg belátható ideig nem tudunk építeni.

Mi történik, ha mégis kiírja a kormány a nemzetközi versenytárgyalást 2012-ben?

Azzal szerintem leverik a forint árfolyamát. A viccet félretéve, nem vagyok ugyan pénzpiaci szakértő, de ezt a mai gazdasági helyzetben végképp értelmetlennek tartom, és azt hiszem, mások sem vennék komolyan a szándékot.

Vagyis ön szerint sikertelen lesz a tender?

Ha egy reaktorgyártó érdeklődik a beruházás iránt, még nem jelent semmit: ők a pénzt vinni akarják, nem hozni. Hogy benyújtanak-e ajánlatot, az az ő üzleti döntésük. A megvalósíthatósági tanulmányban szereplő reaktort szállító orosz cég pályázata többé-kevésbé biztosra vehető, az amerikai és francia gyártóké már kérdőjeles számomra. Azt azért nem árt tudatosítanunk: bár szakmai kérdésnek tűnik, hogy egy tenderen milyen beszállítót választanak, például mekkora és milyen technológiájú reaktorblokk mellett döntenek, de a kérdés jó eséllyel inkább politikai szempontok alapján dől el. Ezzel a gyártók is tisztában vannak.

Korábban az állami szerepvállalás miatt volt biztosabb egy atomerőmű-beruházás pénzügyi háttere?

Igen. Két jelentős korszaka volt az atomerőművek építésének. Az első felfutás a hetvenes-nyolcvanas években zajlott, akkor jellemzően az államok voltak a finanszírozók, nem pénzpiaci szereplők. Ráadásul a villamosenergia-piac sem létezett a mai értelemben: monopolizált piacok voltak, ahol a kockázatokat át lehetett terhelni a fogyasztókra vagy az adófizetőkre. Ma pedig döntően ismét olyan országokban épülnek atomerőművek, ahol az állam finanszírozza őket, azaz Kínában, Indiában és Oroszországban. A kilencvenes években Európában azért nem épültek atomerőművek, mert egyrészt az áramellátási alapkapacitások megvoltak, másrészt megtörtént Csernobil, harmadrészt pedig aki mégis épített volna erőművet, a bizonytalan átmeneti korszakban nemigen talált volna rá pénzt. Ezért várták sokan a "nukleáris reneszánszot".

Ha azzal számolunk, hogy 5 százalékos hitelre találunk finanszírozót, akkor az erőmű által termelt áram árában 50 százalékban jelentkezik a beruházási költség és a kamat. Viszont manapság inkább csak 10 százalékra találnánk befektetőt, és akkor az áram árában ez már 70 százalékot tesz ki, vagyis jó eséllyel belecsúszunk abba, hogy a megtermelt áram már nem versenyképes.

A jelenlegi feltételek mellett ezért elképzelhetetlennek tartom, hogy Magyarország bele tudna vágni a Paks II-be. Összesen tíz olyan cég van Európában, amelynek a mérlege elbír egy ekkora beruházást, de még ezek sem vállalják a kockázatokat, mert ők is, a finanszírozók is azzal számolnak, hogy gond lesz a projekttel. A pénzpiacok állapotának és az államok eladósodottságának ismeretében nem nehéz kitalálni, milyen kockázatokról beszélünk. Az, hogy épül-e atomerőmű Magyarországon, nem kívánságműsor. Piaci logika mellett dől el a kérdés, és még csak nem is a hazai villamosenergia-igények lesznek a meghatározóak. A kérdés leginkább azon múlik, hogy lesz-e rá pénz. Hazai forrásból sokáig jó eséllyel nem lesz, arra pedig, hogy adnak-e Magyarországnak erre a célra ennyit, meglehetősen kevés befolyásunk van.

A fukusimai katasztrófa mennyiben játszik szerepet abban, hogy ilyen óvatosak a finanszírozók?

Abban feltétlenül, hogy a hetvenes években épült erőműveknek vagy mostanában kell meghosszabbítani az üzemidejét, vagy le kell állítani őket. Ezért lenne jó pontosan tudni, mi történt Fukusimában, mert akkor számos kérdésre választ kapnánk. A legfontosabb kérdés az, hogy a hatvanas években tervezett és a hetvenes években kivitelezett reaktorok egyáltalán felhozhatók-e arra a biztonsági szintre, amelyet Fukusima után elvárunk. Csernobil után a tapasztalatok összegzése egy tudományos konferencia keretében már fél évvel a baleset után megtörtént, ám Fukusima esetében máig nincs szakmai közmegegyezés a történtekről. Nem is lehet, mert például csak a múlt héten derült ki, hogy a reaktorokból kifolyt olvadt üzemanyag "belerágta magát" a legfontosabb védvonal, a konténment betonjába. Azt még nem tudni, hogy játszott-e szerepet az események lefolyásában az esetleges rossz tervezés, az épületek állapota, mennyiben kárhoztatható az üzemeltetés és a hatósági ellenőrzés. Ezekre a kérdésekre mind választ kell kapnunk ahhoz, hogy dönteni lehessen a harminc-negyven éves reaktorok sorsáról.

Miért volt gyorsabb az értékelés Csernobil után?

Egyfelől Fukusimában valószínűleg még komplexebb a helyzet műszaki szempontból. A japán helyzet azonban felvet más kérdéseket is. Csernobil esetében könnyen és teljes joggal el lehetett mondani, hogy az eleve rosszul tervezett és felelőtlenül üzemeltetett reaktor volt, plusz nem voltak kellően felkészültek az operátorok. Számos tanulság adódott a balesetből a többi erőmű vonatkozásában is, de mivel olyan típusú reaktort csak a Szovjetunióban üzemeltettek, egyszerűbb volt a kérdés.

Fukusimában viszont könnyűvizes reaktorok olvadtak le és lyukadt ki a konténment, jutott ki jelentős mennyiségű szennyezés. Márpedig a világ reaktorainak 80 százaléka könnyűvizes típusú, a fukusimai forralóvizesek 20, a nyomottvizesek 60 százalékot tesznek ki). Ha mindent ráfogunk a cunamira, akkor hogyan lesz ebből nukleáris biztonság? Bár Németország elébe ment a tanulságok levonásának, én azt gondolom, nem csak politikai racionalitás húzódik meg a német kormány atomstopja mögött. A harminc évesnél idősebb reaktorok leállítása nem csak biztonsági aggályokkal magyarázható. Az atomenergiából való kiszállásra már tíz éve készült az ország a vonatkozó 2001-es törvény értelmében. Jó eséllyel amúgy is túl voltak azon a határon, ahonnan már nem lehetett visszafordulni.