Napozós csütörtök erős széllökésekkel

Vágólapra másolva!
Csak érinti szerdán egy hidegfront a Kárpát-medencét, utána ismét száraz és meleg levegő áramlik Magyarország fölé. Csütörtökön 25-29 fok lesz, záporra, zivatarra legfeljebb délkeleten kell számítani.
Vágólapra másolva!

Szerda délután és este főleg a Duna-Tisza közén, délen és északkeleten lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés. Elszórtan záporeső, zivatar is kialakul, amelyek legkésőbb az éjszaka első felében mindenütt megszűnnek; mérséklődik a néhol viharos légmozgás a Dunántúlon, az Észak-Alföldön és a Zemplénben is.

Csütörtökön túlnyomóan derült lesz az ég, sokat süt a nap, legfeljebb a délkeleti országrész fölé sodródhat be egy-egy zápor vagy zivatar. A szél délire fordul, és élénk, a Kisalföldön erős széllökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 9, 14 fok között, délkeleten 15 fok körül valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 25, 29 fok között alakul.

Orvosmeteorológia

Gyenge hidegfront hatása érvényesül, emiatt a frontérzékenyeknél és idősebbeknél fejfájás, mozgásszervi panasz jelentkezhet, ugyanakkor a többfelé megerősödő északi, északkeleti szél tovább ronthat a közérzetükön. Csütörtökön melegfront jellegű változás zajlik majd a légkörben. Ingadozhat a vérnyomás, csökkenhet a koncentrálóképesség. A déli órákban sokfelé erős lesz az UV-B sugárzás - aki teheti, ne tartózkodjon hosszasan a napon. Ajánlott a bőséges folyadékfogyasztás is.

Csak Dél-Európában eseménytelen az időjárás

Az óceán felett, nem messze Írország partjaitól markáns ciklon helyezkedik el, de ennek felhő- és csapadékrendszere egyelőre csupán Nagy-Britannia időjárására van hatással. Skandinávia felett nagy kiterjedésű ciklon örvénylik, amelynek hidegfrontja a balti államokon és Lengyelországon át az Alpokig húzódik. A ciklon és a front területén többnyire erősen felhős az ég, több helyen eső, záporeső esik, a front mentén, illetve az attól keletre lévő összeáramlási zónákban zivatarok is kialakulnak.

Míg a frontálzóna előtt a Kelet-európai-síkság területén 23, 30 fokig is felmelegszik a levegő, addig mögötte hideg légtömeg alakítja az időjárást. Ennek hatására anticiklon alakult ki, tehát többnyire napos, csapadékmentes idő van, azonban csak 16, 22 fok között alakul a csúcshőmérséklet. Kontinensünk déli részén eseménytelen az időjárás, általában a napsütés dominál, és ez a hőmérsékleten is megmutatkozik: délután ebben a térségben szinte mindenütt 30 fok közelében alakul a hőmérséklet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!