Ha bővül a gazdaság, egyre több üvegházhatású szén-dioxid kerül a légkörbe. Fordítva viszont nem tapasztalható ugyanez: a szén-dioxid-kibocsátás nem csökken olyan mértékben, mint ahogy azt recesszió idején várnánk - ez a tanulsága annak az elemzésnek, amelyet az Oregoni Egyetem kutatói végeztek.
Richard York és kutatócsoportja kimutatta, hogy a bruttó hazai össztermék, a GDP 1 százalékos növekedése a szén-dioxid-kibocsátást 0,733 százalékkal emeli egy főre számolva. A gazdaság teljesítményének 1 százalékos zsugorodása viszont csak 0,43 százalékkal veti vissza a légkörbe jutó szén-dioxid mennyiségét. Az eredményeket a Nature Climate Change folyóirat közölte. (A válság és a klímaváltozás összefüggéseiről szóló korábbi cikkünket itt találja.)
Az oregoni kutatók 1960 és 2008 között vizsgálták a GDP és a szén-dioxid-kibocsátás közötti összefüggést. A témában korábban alkalmazott modellek szerint a gazdasági növekedéssel párhuzamosan több üvegházgáz került a levegőbe, és csökkent recesszió idején.
Az aszimmetria oka Richard York szerint maguk a gazdasági növekedés során termelt javak. A több autó, a jobb infrastruktúra, az újonnan épült gyárak, házak vezettek a szén-dioxid-kibocsátás növekedéséhez. Válság idején viszont ezek a javak nem tűnnek el, a szén-dioxid-kibocsátás ezért marad jóval a fellendülés előtti szinten.
Az oregoni kutatók szerint megállapításuk egybevág azzal, amit a Szovjetunió összeomlása után lehetett tapasztalni. A posztszovjet térségből ugyan jelentősen kevesebb szén-dioxid került a légkörbe, azonban a visszaesés nem volt olyan ütemű, mint ahogy másutt a kibocsátás nőtt a fellendülés hatására. York és munkatársai tanulmányukban megjegyzik: nem biztos, hogy az évről évre változó GDP ugyanúgy hat az üvegházgázok termelésére, mint a fellendülés vagy a válság évtizedig elhúzódó, nagy folyamatai.