A gyilkos cukorömlés

Semmi esélyük sem volt azoknak, akik Amerika egyik legfurcsább ipari katasztrófájának estek áldozatul. A cukorszirup ugyanolyan halálos közeg, mint a vörösiszap.

Szokatlanul meleg téli idő volt Bostonban 1919. január 15-én. Egy szolgálatba lépő rendőrjárőr, Frank McManus éppen bejelentkezett telefonon az őrsre, amikor olyan hangot hallott, mintha géppuskát sütöttek volna el a közelben, és közben valami rémesen csikorgott. Megfordulva azt látta, hogy egy öt emelet magasságú fémtartály szétreped, és vastag, sötétbarna massza folyik ki belőle, az utcát pedig elönti a cukorgyártás mellékterméke, a melasz.

A melaszömlés helyszíne a Boston Globe hírlap 1919. január 15-én készült felvételén Forrás: Wikimedia Commons

A viszkózus anyagból mintegy 7,5 millió liternyi folyt ki, az árhullám hét és fél méteres magasságba csapott fel, sebessége elérte az 56 kilométer/órát. A melasz kilencven méter hosszúságban borította be mellmagasságig az utcát. Az ipari katasztrófában összesen huszonegyen haltak meg, másfélszázan megsebesültek.

Az áldozatok felét a melaszhullám vagy a szétrepülő törmelékek ölték meg, másik felük sérülései miatt vagy fertőzésben hunyt el. A hullám erejére jellemző, hogy majdnam kisiklatott egy függővasút-szerelvényt. A balesetet az okozta, hogy a majdnem színültig töltött tartályban elkezdett erjedni az anyag, a képződő szén-dioxid pedig szétvetette a korábban többször is szivárgó, rossz állapotú tárolót.

Lehetetlen úszni benne

A sűrű cukorszirup azért okozhat ilyen katasztrófát, mert az úgynevezett nem-newtoni folyadékok közé tartozik, amelyek csak nyomás hatására viselkednek viszkózus folyadékként. Ilyen a fogkrém, a ketchup vagy a tejszínhab, vagy az ipari melléktermékek közül az itthon hírhedt vörösiszap.

A melaszömlés ilyen értelemben veszélyesebb volt, mint egy cunami, mert a hullámnak elég energiája volt ahhoz, hogy épületeket rongáljon meg, és maga a massza elég sűrű volt ahhoz, hogy az áldozatok beleragadjanak. Egyetlen előnye, hogy a vörösiszappal ellentétben a melasz önmagában veszélytelen anyag, nem maró hatású, és nem tartalmaz mérgező anyagokat.

Az ilyen típusú folyadékban szinte lehetetlen úszni - állapítja meg a Scientific American szakírója, Ferris Jabr. A folyadék viszkozitását, sűrűségét, valamint az úszó test vagy élőlény méreteit és sebességét összevetve kapjuk meg az úgynevezett Reynolds-számot. Minél nagyobb a szám, annál valószínűbb, hogy az adott folyadékban úszni lehet. Egy felnőtt ember Reynolds-száma vízben körülbelül egymillió, míg melaszban nagyjából 130. A sűrű masszában továbbá semmi haszna az ismétlődő úszómozdulatoknak, mert a karcsapásokkal csak dagasztjuk az anyagot.

Élőlények az alacsony Reynolds-számok világában

Mikroszkopikus méretük miatt a baktériumok számára sokkal bonyolultabb feladat úszni a tiszta vízben, mint az embernek a melaszban. Egyes baktériumok a mozgásuk révén csökkentik az őket körülvevő folyadékok viszkozitását, több ezer csillóval segítik a haladásukat, de vannak olyanok is, amelyek sokkal hígabbá teszik például az emberi gyomor nyálkáját. Van olyan baktérium, amely 0,00001 Reynolds-számú közegben kénytelen mozogni.