Luxuskörülményekkel kecsegtet a Madárhegy (x)

Vágólapra másolva!
A napokban letették a Madárhegy lakópark alapkövét. A XI. kerületi, luxuskörülményeket ígérő projekt több szempontból is egyedi lesz a maga nemében.
Vágólapra másolva!

Alig több mint egy hónapja kezdődött a madárhegyi lakópark leendő otthonainak értékesítése. Az első ütem négy épületének 16 lakásából öt már az első hetekben elkelt. Érdekesség, hogy a beruházó szándéka szerint a következő ütemeket az ügyfelek tapasztalatainak, észrevételeinek figyelembevételével tervezik majd meg.

A GB Európa hozzáállása másban is különlegesnek mondható - Magyarországon legalábbis nem számít bevett gyakorlatnak, hogy a fejlesztő önszántából lemond a teljes beépíthetőségről. Márpedig a Madárhegyen, amikor a 152 lakás mindegyike elkészül, a telek 85 százaléka zöldterület lesz.

Az érdeklődőket persze nem csak ez a körülmény vonzhatja. Az 59-123 négyzetméteres, 2-5 szobás lakásokba mindenüvé minőségi anyagokat építenek be, gépesített konyhabútorral, valamint elektromos redőnnyel és hűtő-fűtő klímaberendezéssel egyetemben. Lesz ezenkívül wifi-hálózat és a nagyobb lakásokban hidromasszázskád.

Egy ilyen felszereltségű lakóparkban értelemszerűen a közös biztonsági és kényelmi szolgáltatásokra is nagy gondot fordítanak. Minden hajlékba LCD-képernyős video-kaputelefon közvetíti a beléptető rendszer kameráinak képét, és egy zárt spa-épület is a lakók rendelkezésére áll, uszodával, jacuzzival, fitneszteremmel, valamint szaunával.

A lakópark története azzal kezdődött, hogy az újbudai Madárhegy és Hosszúrét találkozásánál fekvő területen a tulajdonos Futureal Zrt. és az önkormányzat közös PPP-konstrukciójában kialakították a megfelelő környezetet - kiépítették a közműszolgáltatások végpontjait, a föld alatt futó közműveket, és egységes közterületi megjelenést teremtettek -, majd árulni kezdték az építési telkeket.

Az egyik vásárló a GB Európa lett, és szinte azonnal nekilátott a luxuslakópark előkészítésének. Tehette, hiszen elegendő tapasztalata van e téren: egyik alapító tagja és vezérigazgatója, Benyakar Israel cégei több mint egymillió négyzetméternyi iroda-, és középületet, bevásárlóközpontot fejlesztett és több mint 10 ezer lakást értékesítettek Izraelben és Lengyelországban.

(x)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!