Bagdadból nem látszik a Nap

Vágólapra másolva!
A vasárnapi erős bombázás óta nem látszik a Nap Bagdadból: a füst és a robbanások után felszálló por szürkés derengésbe zárta a várost. Ráadásul az iraki hatóságok állítólag felgyújtottak több olajtartályt is a város határában, hogy a füst elrejtse a támadók elől a célpontokat. A hatalmon lévő Baath Párt aktivistái győzelmi ünnepléseket szerveznek a nappali félhomályban.
Vágólapra másolva!
Robbanás Bagdadban

Bagdadot vasárnap érte a legerősebb légicsapás a háború kitörése óta, a légicsapások hétfőn hajnalban és délután is folytatódtak. "Rengett a föld, az összes ház megrázkódott, a robbanásoktól távoli kerületekben is. Egész nap robbanások, rakéták, szirénák és repülőgépek hangja visszhangzik mindenütt Bagdadban." Ez az élménybeszámoló a szaúdi Arabnews hírügynökség cikkében olvasható, melyben bagdadiakat szólaltattak meg. "Az ég szürke a füsttől, fekete és fehér füstfelhők gomolyognak több irányból" - jelentette a BBC tudósítója. A Los Angeles Times Bagdadban lévő munkatársa is hasonló élményekről számolt be. John Daniszewski azt írja, hogy a hatalmas füst miatt félhomály borult a városra.

A Bagdadban lévő amerikai pacifisták földrengéshez hasonlították a bombázás élményét. Gene Stoltzfus és Jane Psitchard egy keresztény békeszervezet nevében bagdadi gyerekeken próbálnak segíteni, és üzeneteikkel békét követelnek. Vasárnapra születésnapi mulatságot szerveztek egy 13 éves bagdadi kislánynak, aki azt mondta nekik: "Nem bántam volna az egészet, ha csak az iskolát bombázzák le."

Hétfőn hajnalban és délután érte légitámadás Bagdadot. A BBC tudósítója szerint már nem védekezett az iraki hadsereg: hétfőn elhallgattak a légelhárító ütegek.

Az [origo] Irak-oldalahttp://www.origo.hu/irakTérkép a hadműveletekrőljavascript:open_doc('http://www.origo.hu/adsminisites/kepgaleria/irak/terkep/terkep.html', 500, 620)

Vasárnap délután a támadás egy rövid szünetében megélénkült az élet Bagdadban. A csütörtök hajnal óta kihalt utcák arra a hírre teltek meg élettel, hogy két amerikai beleesett a városon áthömpölygő Tigris folyóba. Harmicháromezer dollár jutalmat ajánlott fel Szaddám Huszein a katapultált pilóták megtalálóinak. Hogy valóban beestek-e a folyóba amerikaiak, azt nem tudni, mert a szövetségesek nem ismerték el a bagdadi veszteséget. Andrew Gilligan, a BBC bagdadi tudósítója látta, hogy az iraki légvédelem eltalál valamit. Az iraki hadsereg állítja, eddig öt repülőgépet és két helikoptert lőttek le.

A hajsza az amerikaiak után Bagdadban százakat mozgatott meg. Kalasnyikovval lőtték a folyó vizét, és felperzselték a part menti növényzetet, hogy megtalálják a pilótákat. A levegőben történt robbanás után rendőrök és katonák tucatjai rohantak a detonáció irányába.

Bagdadi források szerint elkaptak a városban két amerikait, akik arab ruhában és hamis iraki személyi igazolvánnyal bujkáltak. A hírt eddig csak az Arabnews hozta nyilvánosságra, bagdadi tudósítójára hivatkozva.

Az iraki médiakampány most optimizmust erőltet a lakosságra: folyamatosan ismétlik az amerikai veszteségekről szóló beszámolókat. A nap legnagyobb részében hazafias dalokat sugároznak, többek között a "Mindhalálig veled vagyunk Szaddám Huszein" refrénű nótát. Levetítették azt a nagyszabású játékfilmet is szombat este, amely az irakiak angolok elleni szabadságharcát mutatja be még a gyarmati időkből.

Az Irakban kormányzó Baath Párt aktivistái kihasználták a lelkes kutatást a pilóták után, és győzelmi ünnepélyeket szerveznek Bagdad utcáin. "Mi igaz hittel a halálunkig harcolunk! Az ellenség csak parancsra cselekszik!" "Szaddám Huszein életét akarják, de mi mind Szaddám Huszeinek vagyunk." - kiabálták többek között a felvonulók a külföldi tudósítóknak. A Baath párt fegyveres aktivistái a bombázások előtti estétől ellenőrzik a bagdadi csomópontokat, és igazoltatnak az utcákon. Katonák a városban csak ritkán tűnnek fel, a munkásőrséghez hasonlatos, állampárthoz kötődő önkéntes haderő irányítja a bombázott főváros belső ellenőrzését. A bagdadiakat abban is korlátozzák, hogy elhagyják közvetlen környéküket.

Forrás: EPA
Füstoszlop bombatámadás után

Ugyanakkor híradások szerint nem csak a hatalom emberei gyűlölik az amerikaiakat. Salam Pax, egy bagdadi blogger (interneten megjelenő napló írója) elkeseredetten írt a támadásról, annak ellenére, hogy az elnyomott síita vallási csoporthoz tartozik, és gyűlöli a bagdadi rezsimet. "Senki se gondolja, hogy öngyilkos nemzet vagyunk. Nem fogunk ugrálni örömünkben ha bombáznak minket. Ez nem felszabadító háború, mert szabadság helyett halált hoz." Salam Pax állítja, nem ismer olyan bagdadit, aki felszabadítóként üdvözölné az amerikaiakat. Salam részletesen, naponta többször beszámolt a bagdadi eseményekről, de utolsó, 22-ére virradó éjjel írt bejegyzése óta nem jelentkezett. Az utolsó szavai így szólnak: "Közelednek a B-52-es bombázók. Az al-Dzsazíra tévében láttam, hogy négy órával ezelőtt szálltak fel. Még két óra és itt lesznek."

A bagdadi rendőrök ellenőrzik a pékeket, hogy dolgoznak-e. A lisztet hatóságilag osztják el közöttük. A többi üzlet be van zárva, vagy csak csillagászati összegekért lehet egy-két terméket kapni a légitámadások szüneteiben. A gázálarcok és a légitámadásokkor ajánlott füldugók már egy héttel az első bombázás előtt elfogytak az iraki boltokból.

Állítólag Bagdadot nem lehet már elhagyni, az utolsó menekülők pénteken kereshettek biztonságosabb helyet maguknak. Azonban már akkor megteltek azok a települések, melyek valamiért megúszták az 1991-es bombázásokat: ezeken a területeken hatalmas összegekért adták ki szobáikat az ott lakók a menekülteknek. Sok városban az emberek sátrakkal védett övezetbe vonultak, Moszul térségében ezrek táboroznak a bombázott településektől távol. A bombázások első napjáig többen próbáltak meg Szíria felé menekülni, az 50 dolláros utazásért ekkor már 600 dollárt kértek a háborún nyerészkedő személyszállítók. Azonban üzletük hamar leállt, mert az iraki rezsimmel a környékbeli országok közül legjobb kapcsolatot tartó Szíria is lezárta a határt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!