Irak megsemmisíti az amerikai segélyeket

Vágólapra másolva!
A moszkvai iraki nagykövet cáfolta azokat a csütörtöki orosz sajtóértesüléseket, hogy Bagdad rendkívüli humanitárius segélyt kért Moszkvától. A diplomata azt is hozzátette: az amerikai és brit segélyekből sem kérnek, azokat megsemmisítik.
Vágólapra másolva!
Térkép a hadműveletekrőljavascript:open_doc('http://www.origo.hu/adsminisites/kepgaleria/irak/terkep/terkep.html', 500, 620)Friss hírek a háborúról sms-ben/o-mobil/hirek/20030319friss.htmlAz [origo] Irak-oldala/irak/index.html

Abbasz Halaf moszkvai iraki nagykövet szerint az ilyen kérdéseket diplomáciai úton és nem a sajtón keresztül szokták eljuttatni, bagdadi felettesei pedig nem jelezték, hogy ilyen igénnyel állnának elő. Halaf azt is közölte, hogy Irak megsemmisíti az amerikai és brit szövetségesek által kilátásba helyezett humanitárius segélyt. "Nem békülünk a megszállókkal, a segélyükkel együtt semmisítjük meg őket" - mondta.

A háború kitörése után az orosz polgári védelmi minisztérium négy repülőgépet küldött Iránba, sátrakkal, takarókkal, élelmiszerekkel és orvosi eszközökkel a fedélzetén az iraki menekültek megsegítésére. Halaf szükségtelennek nevezte ezt a gesztust, mondván, az irakiak nem menekülnek el országukból, és azt javasolta Moszkvának, hogy szállítsa haza a humanitárius szállítmányokat. Az orosz minisztérium erre nem volt hajlandó, a tárca közlése értelmében a segítséget az iráni kormány kérte.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!